Mozaikdarabkák

"Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye."

Hónapok teltek el az utolsó bejegyzésem óta.

Ebben az időszakban a befelé figyelésben való feldolgozás, feloldódás útját választottam.

Valamilyen szinten tudatos is volt megfigyelni milyen az, amikor nem adom ki egyből, ami bennem van, ezáltal is megtartva azt az energiát, amit az adott helyzet teremt.

Az augusztus a tantra táborról szólt.

Vártam, mint nyaralást, ugyanakkor folyamatosan ott zakatolt bennem a kérdés: ott a helyem?

Az első napok nehézségei átformálták a kérdést: mit keresek itt???

Egy egyedül töltött délelőtt hozta a választ, ami megnyugvást adott és sok mindent megértetett: ne küzdj ellene: egyedül vagy, fogadd el, találd meg az egyedüllét szépségét.

Összeszedtem magam és mire kedvenc lakótársam, akit egyben Lélekútitársamnak is tekintek, a délelőtti programról hazaért, a bevásárlást követően egyszerű, de annál finomabb ebéddel vártam.

A 10 nap alatt nem ettem húst, azt hittem nehéz lesz lemondani róla, hiszen valamilyen formában a mindennapi étkezésem része.

Bíztam benne, hogy itthon sikerül tartani azt az étkezési formát, ami a horvát tengerparton kialakítottam, de gyermekem igénye és a munkahelyi étterem kínálata miatt ezt sajnos nem sikerült megvalósítani.

Tudom, minden akarat kérdése, és ha szeretnék vegetáriánus módon étkezni, akkor megtalálhatnám rá a lehetőséget, azonban ez is egy olyan jellegű életformaváltás, aminek a kialakulásához a sok más mellett idő kell.

Terveket szövögetni tudok, de az elmúlt időszakban megtanultam nem lehet mindent egyszerre véghezvinni, én nem az a fajta vagyok, aki vesz egy nagy levegőt és meglépi, amit kitalált, a lassú víz  partot mos elven működök.

A táborban megéltek több szempontból mély nyomot hagytak bennem, oly annyira, hogy hetekig kizárólag a hozzám legközelebb állókkal osztottam meg a hatásokat, amik értek.

Nem, nem kell megijedni, mindent, amit kaptam, pozitívat - negatívat egyaránt,  megértettem miről szól, csak idő kellett ahhoz, hogy a mozaikdarabkák a helyére kerüljenek.

A csend nap fantasztikus hatással volt rám. Jógagyakorlatokkal és meditációval indult a nap, köztük nevető (- ki hogy ismeri hahota) meditációval, majd kivonultunk a természetbe, kőrakások közé, ahol köveket lehetett hajingálni, mintegy az eddig cipelt terhek eldobásaként.

Én erre nem éreztem késztetést, viszont a hátam mögött lévő kőrakáson ácsorgó pasi elementáris erővel zúzta a köveket.

Minden egyes becsapódás közül, ami a környezetemből érkezett, kiemelkedett az, amit a hátam mögül hallottam.

Nagyon sokáig, a leghosszabb ideig onnan ért a hatás. Egy idő után feljött bennem egy gondolat:

Mindig is hajlamos voltam mások gondját a vállamra venni és azok a kőbecsapódások, amiket most hallgatok, az én vállamról is veszik le a terhet, azért nem éreztem késztetést, hogy követ dobáljak, mert a terhek sem az enyémek voltak.

Azt hittem a csendet 2 -3 óra eltelte után nem fogom bírni, a vége közel 7 óra lett. És utána nagyon nehezemre esett megszólalni, szívem szerint maradtam volna abban a csendállapotban.

Ajánlom mindenkinek ezt a módszert, aki hajlamos arra, hogy a gondolatai között vezérelt sorokban elveszve, és az evilági lét negatívumait kisarkítva létezik: pár óra csend és befelé figyelés csodákra képes, hogy megláttassa kik is vagyunk valójában.

Kint tartózkodásom alatt jött a kétségbeesett üzenet Terézapu FB -s újabb (jó ízlés határait feszegető) ámokfutásaira megvan a válasz, vagy indok: mozgásában korlátozottá vált.

Ott és akkor hirtelen nem értettem, hogy miért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, és miért nem lehet elhinni, amit Ő mond: átmeneti állapot.

Hogy miért nem hiteles, az már jól látható egy ideje számomra, sajnos most is beigazolódott: valahogy mindig sikerül megbántani azokat, akik ISMERETLENÜL is szeretettel és TELJES ELFOGADÁSSAL fordultak felé.

Szomszédasszonnyal nem egy konfliktusunk volt egy - egy Terézapu által generált vélt vagy valós helyzetnek köszönhetően, ez legutóbb kedves barátnőm és köztem lévő barátság további létjogosultságát kérdőjelezte meg. Szerencsére azért mindketten okos NŐk vagyunk és ami számunkra fontos azt nem hagyjuk ílymódon befolyásolni.

Teszem hozzá a konfliktusért nem csak Terézapu közreműködése, hanem a szemléletbeli különbség is hozzájárult, ami jó egy hónappal ezelőtt kiéleződött.

Szomszédasszonyt illetően ma az fogalmazódott meg bennem - különösen az elmúlt két - három találkozásnak köszönhetően -, hogy nem véletlen vagyunk jelen egymás életében, mindketten tanulunk a másiktól és ezáltal fejlődünk.

<3

Terézapu? Hát vele meg úgy voltam, hogy amikor egy újabb sajnálatos eseménynek köszönhetően ott jártam, ahol Ő él és közösek a gyökerek, nem mertem neki írni... szerettem volna meglátogatni, mi van vele, hogy viseli a megváltozott állapotot. Nem sajnálatból, szeretetből, hogy tudja vannak itt a szg másik oldalán olyanok, akik úgy szeretik, ahogy van... Volt egy szabad másfél - két órám. Hogy miért nem tettem?, mert nem volt kedvem a szokásos feltételezhetően fellengzős stílusban érkező választ olvasni, ahogy abban most jó két hónap után egy kép megosztása kapcsán is részem lehetett.  :-)

Mindenki saját maga által meghatározott mértékben vesz részt a sorsa alakításában, ezt,  ha valaki, Te igazán tudhatnád Terézapu... "A trópusi sügér, az nem hova, hanem miként!" - upsz... bocsi, hogy észrevettem, ahogy azt is, hogy azt írtad magadról, Te az újjászületés nagy híve, hogy éppen a kihalásod tervezed...
Ezért is lehet haragudni: "persze mindennek az áramlás az oka" - örülök, hogy képes voltam mosolyogni a válaszon, ami érkezett... - Szomszédasszony, mindezt a háttérből szemlélve azt mondja szerinte bicskanyitogató stílusban válaszolgattál  :-)

Ezek után Kitaro -t megosztani, és keresni a kapcsolódási lehetőséget... hát asszem nem nagy csoda, ha (immár sokadszorra), nem érzem úgy, hogy erre reagálni kellene...

No de visszatérve a történetfolyamhoz.

A tábornak sok(k) hatása volt, ami itthon folytatódott.

Egyrészt jól láthatóvá vált számomra az a késztetés, ami már a nyáron elindult, hogy kevesebb alkalommal vegyek részt tantrás programokon mint eddig.

Arra épülve, amit megtapasztaltam, valami másra (is) vágyom, ami megtartásra érdemes az úgyis megmarad.

Érdekes módon köszönt mindez vissza, az általam látogatott programokon kevesen jelentek meg azok közül, akik számomra fontosak, sok volt az új szereplő, ennek megfelelően más energiák jöttek létre.

Valamilyen szinten ismét megerősödtem, hiszen a vizes programokon megjelenő számomra kedves emberrel megélt kapcsolódások, vagy az egyik "játékos" estén létrejött közelség, ami egy elvárások nélküli beszélgetésben teljesedett ki, vagy az az alkalom, amikor megéltem azt, amire előzőleg azt mondták hiányzik belőlem, és ráébredtem mégsem...  - szóval ezek azért nagyon sokat jelentenek számomra.

Sok dolgom van magammal még, tudom. Rengeteg könyvet töltöttem le, amit jó lenne elolvasni. Aztán jönnek velem szembe olyan dolgok, amiknek nem tudok ellenállni, gyűjtöm össze mindazt, amivel foglalkozni szeretnék.

Sok dolgom van magammal, mégis egyre inkább érzem azt, hogy már tudok és szeretnék segíteni másokon, akik saját útjukat keresik, és mindaz, amire rátalálok, errefelé terel.

Változás előtt állok (megint) ez jól érzékelhető, azt hiszem...  
Klikk: 

Unique - Mozaik

 Amit az életbe pakolsz, azt kapod vissza. Amit másnak adsz, azt esetleg egy harmadik valakitől kapod vissza, de visszakapod. Kivétel nélkül mindig igaz. Ezért nem mindegy, hogyan is viselkedsz az emberekkel.

Hallgass a szívedre

"Én és az emberek szétválaszthatatlanul egyek. De ezt csak akkor élem meg, ha van középpontom: ha én Én vagyok. Csak akinek van közepe, tud másokkal táncot járni! Nem szédül bele a forgásba, s tudja, mikor kell a másikat elengedni s mikor átölelni. Mikor kötni és mikor oldani. Mikor nyitni és mikor zárni. Mikor kell igent és mikor nemet mondani." 

Az utóbbi időben a Várban tett látogatásaim nem adták azt az élményt, mint korábban, más hatások értek, mint ezidáig.

Ez három dolognak tudható be, külön - külön, de akár együtt is: egyrészt lehet, hogy fejlődésem, épülésem vonatkozásában ez a hely teljesítette a küldetését, másrészt amikor több alkalmat követően azt írtam Húgomnak, hogy jó - jó, de valahogy nem olyan mint régebben, azt a választ kaptam, hogy örüljek neki, hogy valami változik, hogy teljes békével adom át magam a programoknak, nincsenek elvárások, a változás az élet része, alkalmazkodjak hozzá (no ez az, ami nálam ugye nem egy 2 mp -es történet soha..., mint tudjuk) - és igazat kellett adnom, jó volt a meglátás, valami újhoz, máshoz alkalmazkodtam elvárások nélkül - ez pedig az újdonság erejével hatott rám.

Az, hogy mostanában "más" a hangulat egy - egy alkalommal, nem azt jelenti, hogy jobb, vagy rosszabb, sőt kifejezetten sokat adtak ezek az esték, csak másként érintett meg, mint ezidáig: nem vágyom a szeretetteljes légkörnél többre és ezzel egyidejűleg megtanultam helyén kezelni a dolgokat, nincsen a védett falakon kívüli világba áthozott kapcsolódásokra igényem. Felismertem, hogy a programokon más minőségben élem meg az egyes hatásokat, ennek köszönhetően nem esek egyik végletből a másikba, nem érnek váratlan meglepetések, a kellő távolságtartással tudom kezelni az egyes helyzeteket. Egy olyan magabiztossággal, amit már rég éreztem magamban.

A harmadik és legnyomósabb felismerést a múlt héten éltem át, nem is volt kedvem a csoportos feladatokhoz, azt hiszem szünetben ért a váratlan hatás, amikor a telefonomat lesve nagyot dobban a szívem, igen Ő keresett és belém hasított, hogy én máshol szeretnék lenni, nem a Várban.

Testeben ott voltam, de a lelkem félig máshol járt, szokás szerint nem esett nehezemre adni, a befogadásra nyitott tudtam maradni, de nagyon szépen meghúztam azokat a határvonalakat ott, ami a lelkem számára nem volt elfogadható.

Amikor megláttam a nem fogadott hívást jelző piros kört a telefonomon, a belső hangom, a tudatosságom azt mondta, hogy szerelmes vagyok, ezért mindaz, ahogy megéltem a tantrás esteket az utóbbi időben. Az egomnak - a tudatomnak - ez kellő válasz volt arra, hogy miért is érzem magam másként a Várban, mint korábban, azt élem meg, hogy a lelkem elköteleződése nem igényli a másokhoz való kapcsolódást olyan mértékben, mint korábban, ezért érzem magam mostanában kicsit másként a programokon.

Szerelmes lennék? Kibe is? Nem is ismerem... Kétszer találkoztunk, az utolsó találkozás hetekkel ezelőtt, azóta csak telefon.
De nem zavaró módon, nem tolakodó, viszont rendszertelen, van, hogy 1 -2 napig csend, de aztán egymást követő 2 -3 nap is beszélünk egymással.

Szerelmes lennék? Eddig más fogalmaim voltak a szerelemről, egyfajta függőséget jelentett, lestem a telefonomat, a postafiókomat, ültem a gép előtt és vártam a chaten való jelentkezést - ez iránti igény most fel sem merül.

Ez most ragaszkodásmentes érzés, amit nagyon élvezek, mert a birtoklást is nélkülözi, nem szeretném még egyszer azt az érzést átélni, hogy uralkodnak felettem. Furcsa hatása van annak a felismerésnek, hogy bennem talán most először született a birtoklásmentes érzésvilág.

Talán az áramlás, amibe belekóstoltam, amit tanulok, ez a kulcsa mindennek? Türelem, elfogadás, megértés és mindezt úgy, hogy felvállalom a saját véleményem, kimondom a saját gondolataimat.

Szívem választottjának a gondolkodásmódja nagyon távol áll mindattól, ami számomra fontossá vált - a maga realista világa tagadja mindazt, ami az energiák áramlásáról szól.

Mégis, akkor honnan ez a megnyugvás, ami bennem van?

Nem izgatom magam amiatt, hogy keres, vagy sem, mert tudom, hogy beszélünk majd egymással.

Nem izgatom magam amiatt, hogy hetekben számolható, amikor legutóbb láttam, mert biztos vagyok abban, hogy viszontlátjuk egymást.

Ez korábban, amikor "szerelmes" voltam nem így volt.

Most valahogy olyan természetes, magától adódó minden - majd alakul, és ezt el is tudom fogadni.

Szerelmes lennék? Hiszen aki ezt az érzést kiváltotta, 100 km -re él tőlem, és tagadhatatlanul felmerült bennem az a kérdés, hogy ez a 100 km mennyire is jelent nekem biztonságot, mint az elköteleződéstől való félelem megtestesítője. Hiszen 10 éve nem éltem együtt senkivel.

Ugyanakkor hosszú idő óta most először van bennem egy olyan kép, ami megnyugvást ad, megtaláltam azt, amit kerestem, el tudom magam képzelni valaki - Ő - mellett magam hosszútávon, boldogan.

Hosszú évek óta féltettem magam a szerelem érzésétől, nem akartam újra és újra csalódni. Bezártam magam, az egojátékokat játszottam és egy olyan valakivé váltam, aki nem én vagyok, aki saját magát nem tudta elfogadni, nem tudott saját magával azonosulni. Néha őrjítő, skizofrén állapotba kerültem, akkor volt a belső feszültség, ami felgyűlt bennem.

Amilyen gyors volt ez a folyamat, kikerülni ebből nagyon lassú, fáradságos, fájdalmas munka.

5 éve dolgozom azon, hogy önmagam legyek, hogy merjek önmagam lenni.

Sajnálom azt a 10 évet, amit a balgaságom miatt elvesztegetettnek tartok - még úgyis, hogy tudom ez az utam, ez a feladatom ebben az életben, hogy ezt a tanítást megtapasztaljam, az életfeladatom az életminőségem változása, a minták elengedése, a hiedelmek átalakítása.

Mindamellett, hogy szép feladatnak tartom - igen fájdalmas.

A tanulság az számomra, hogy igenis szabad szabadon szeretni, szerelmesnek lenni, - mondjuk ez könnyen ment mindig is -, az elengedés részét kellett és kell sokat gyakorolnom ahhoz, hogy újra merjek szeretni. Mostanra érzem magamban azt az erőt, ami ahhoz kell, hogy a szerelem ne vigyen tévútra, lássak tisztán miközben szerelmes vagyok és tudjam elengedni azt, aki csak egy szakaszon lépdel mellettem.

Addig, amíg a szerelem érzéséről rengeteg mese, film, könyv és a környezetünk által rengeteg tapasztalást hordozunk magunkban, addig az elfogadás és elengedés érzéséről szinte semmit nem ad mindaz, amibe beleszületünk és amiben felnövünk.

Így nem csodálkozom azon, hogy a csalódások olyan mélységét éljük meg amikor szerelmesek vagyunk és szerelmünk más utat választ.

Erre reagáltam én úgy, hogy bezártam és a tudatom került előtérbe.

Ezt viszont az ÉLET nem engedi és fel kellett ismernem, hogy teret kell engedni az érzéseimnek, felvállalni azokat és meg kellett tanulni bánni az érzéseimmel: először a haraggal, dühvel, agresszióval, aztán az elengedés, elfogadás, majd a szeretet érzésével.

Bármibe szerelmes lehet lenni, a szerelem érzését nem valakihez kell kötni, hanem a mindenséghez - hangzott el az egyik program alkalmával. Ez a mondat letisztított bennem valamit, ami elkezdett fényleni és erőt ad: már nem félek a csalódástól.

Érzem, hogy kész vagyok arra, hogy szerelmes legyek és egy teljesen új, más minőségben éljem meg a szerelmet.

És érzem, itt van a közelemben, akivel mindazt a teljességet megélhetem, amire vágyom.
Hogy Ő -e? Nem tudom. Lehet.

Hogy szerelmes vagyok -e? Még nem tudom, de ebben az ismeretségben benne van a szerelem lehetősége.

Talán soha életemben nem éreztem azt a belső biztonságot, mint most. Nem görcsölök rajta, ha nem hív, és nem görcsölök azon sem, hogy ennyi ideje nem találkoztunk, olyan mélységű elfogadás van bennem, amit most újdonságként fedezek fel.

A korábbi létem és hozzáállásom intő példája annak hogy vezethet a csalódás a zárkózottsághoz, a megközelíthetetlenséghez, ahogy egyszer mondták nekem: Jégkirálynőnek tartottak (Ahogy arról itt is írtam már: Jégkirálynő)

Szolnoki kirándulásunk alkalmával elhangzott egy szó, annak kapcsán, hogyan is lehet megfogalmazni azt, amire igazán vágyom: Szomszédasszony mondta ki (a magára vonatkoztatva ugyan, de maximálisan azonosulni tudtam a gondolattal)  ami jól körülírja azt ami bennem érzés szintjén létezett és szavakba öntve nem találtam azt : TELJESSÉG megélése.

Ez azóta is itt cseng a fülemben, és melegség járja át a lelkem, amikor erre gondolok, annyira találóan írja le mindazt, ami bennem vágyként megfogalmazódott, oly annyira hatott rám, hogy még a helyet is, napszakot is meg tudom mondani ahol és amikor ez a két szó elhangzott :-))) 

"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."
 

Egy-en-súly

 

"Nos, már megértheted, mennyire kevés értelme van azt tanácsolni a feszült embereknek, hogy lazítsanak, ha nem tudják, milyen érzés a "nyugodtság". De ha már egyszer megtapasztalták a mély ellazultság állapotát, akkor van viszonyítási pontjuk; akkor már könnyebben észreveszik a feszültség megjelenését, és lépéseket tehetnek elengedése érdekében. És ha már tudod, milyen érzés az igazi egyensúly, elkezded észrevenni, hogy mi billent ki az egyensúlyodból életed bármely területén; ez automatikus jelzésként szolgál számodra, ami visszatérít önmagad központjába. Az Egyensúly Törvényét kiegyensúlyozatlanságaid felfedezésekor alkalmazod."

Tavasszal nekiveselkedtem az újabb önismereti hétvégesorozatnak.

Alapvetően kontrollnak szántam, hogy lássam, érezzem mennyiben is változtam tavaly szeptember óta.

2 másik programsorozat is felkeltette az érdeklődésem a 4 elem + szer-elem témaköré épülő esték, valamint az integrálmódszert alkalmazó boldogságtréning.

Ez utóbbival való találkozásom pont annak az igénynek felelt meg, ami már egy ideje dolgozott bennem: olyan kérdések fogalmazódtak meg, amire a tudatom is választ várt, nem csak érzés és vágy szintjén megélni a tudatosságot, hanem meg is érteni, hogy mit jelent a spirituális értelemben vett tudatosság.

A megérzéseimre való hagyatkozást egészen kis koromtól alkalmaztam, az idő múlásával, a csalódások eredményeként háttérbe szorítottam ezt a "képességet", most komoly belső munkát jelent a félelmeim elengedése, annak tudatosítása, hogy ami történik az utam, a fejlődésem, az életfeladatom megoldásának része, még akkor is, ha éppen negatív hatásnak vagyok kitéve.

Az önismereti hétvégesorozat első felismerése az volt, hogy a megélt mélységbe nem ragadtam bele, megtaláltam a megoldást, fel tudtam oldani a helyzetet amibe kerültem.

Az első alkalom meglepetését az okozta bennem, hogy bizony nem csak anyai, hanem apai vonalon is van dolgom.

A második alkalommal ismét megélhettem azt, hogy milyen érzés, amikor egy alapvetően erős egyéniségű férfi velem szemben, előttem felvállalja a gyengeségét és az én támaszomra, szeretetemre van szüksége ahhoz, hogy a nyugvópontját megtalálja.

A harmadik alkalom egy nem várt helyzetet generált egy nagyon mély megéléssel és hatással - nagy meglepetést nem okozok - a végletek tekintetében.

A teljes egység megtapasztalásából a totális elutasítás helyzetébe kerültem, ez utóbbi hihetetlen erejű agresszió megjelenésével párosult. Egy másodperc alatt semmisültem meg mint nő és mint anya is.

Kérdezheted persze, hogy miért jó az, hogy kiteszem magam ezeknek a helyzeteknek?  - Nagyon hatásos és azonnali megoldást ad azokra a blokkokra, amit az évek alatti bezárkózással keletkeztek, közelebb visz magamhoz, az, hogy mennyire elnyomtam az igazi egyéniségem ezáltal válik láthatóvá.

Az más kérdés, hogy - jó szokás szerint - végletesen reagálok a nagy bezártságból a nagy felszabadulásba lendülök át.

Ez utóbbi viszont szorongással és lelkiismeretfurdalással, saját magamnak tett szemrehányással párosul, úgy érzem, hogy most jött el az ideje annak, hogy azt a bizonyos arany középutat megérezzem. No de vissza az elmúlt időszak történéseihez.

A harmadik alkalomig megélt felfelé ívelés egy nagy falba ütközött. Komoly lelki erőpróba várt rám. Az egyetlen járható helyes út mély fájdalmat okozott és az Égiek adta teher tovább nehezedett, a lelkem mellett az autóm is összetört. Mindemellett csodaszép ajándékokat kaptam, hosszú idő után először volt az életemnek olyan szakasza, amikor a nehezen megélt helyzet mellett jelentkező jót is megláttam: a Sors tényleg gondoskodik arról, hogy ha elvesz, akkor adjon is - csak észre kell venni, hálát adni érte és újabb támogatás, jelzés érkezik.

Ebben az időszakban már nagyon fáradt voltam. Egyik program a másik után és nem volt időm feldolgozni azokat a hatásokat, amik értek, mondhatni kapkodtam a fejem.

Az eredetileg 3 alkalmasra szánt sorozatból már 4 lett, a csoportegység ami létrejött igényelte, hogy legyen újabb közös program, az összhang ami teremtődött ősszel további folytatásra ad lehetőséget.

A 4. alkalom nekem az előző hetek feldolgozásáról szólt, mindaz, amit tudatosan a háttérbe szorítottam most megjelenhetett, teret engedhettem a fájdalommal vegyes szomorúságnak, mégsem ez uralta a hétvégét, hanem az a belső egység, amit ezáltal megélhettem.

A múltkor még fájdalmat okozó, számomra oly kedves fiatalember támogatásában lehetett részem, akivel érdekes tükröt tartunk egymásnak.

Mindeközben a 4 elem köré szervezett esték hozadéka is rakódott bennem: a Föld megnyugtató ereje, a Víz simogató áramlása, a Tűz vágykeltő lángolása, a Levegő lágy lebegése, és háááát a SzerElem szerető kinyílása.

A programsorozat elején az volt bennem, hogy milyen csodás lenne úgy megérkezni erre az alkalomra, hogy szerelmes vagyok - voltak olyan férfiak ezekben a hetekben, akik a közelembe kerültek és megérintettek, de egyikből sem lett szerelem.

Ez az este viszont elhozta azt, hogy a szerelem nem feltétlenül egy személyben testesül meg: tulajdonképpen bármibe szerelmesnek lehet lenni: a levegő illatába, a napsütésbe, a madárcsicsergésbe, bármiben meg lehet látni a szerelem érzését adó gyönyörűséget.

Ehhez az kell mindössze, hogy kellő nyitottsággal forduljak a világ felé.

Másnap Szomszédasszonnyal életem meghatározó helyszínét céloztuk meg, ahol valamiért kibuggyant belőlem az ott megélt nagy szerelem története A -tól Z -ig. Ahogy megállapítottuk valószínűleg ennyi idő kellett ahhoz, hogy fel tudjam magam oldozni, hogy ki tudjak szabadulni annak a szerelemnek a béklyójából, hogy meglássam tényleg nagy szerelem volt, hogy el tudjam fogadni és tényleg el tudjam engedni, és mindezt tiszta szívből tegyem, az utamat kísérő férfiak pedig mind - mind egy egy jelzőtáblák voltak, akik a maguk módján tudatták hol is tartok.

Olvastam egy cikket ami arról szól, hogy 12 évente van lehetőségünk arra, hogy megéljünk ugyanolyan helyzeteket, mint korábban, csak más minőségben, - jó esetben az előzőekből tanulva.

Ennek tükrében, amit azon az este kaptam az Égiektől gyönyörűséges tanítás.

Egyfelől az önismereti hétvégéknek köszönhetően az önelfogadás magas fokára kerültem, egy olyan belső egységben, amit ezt megelőzően jó 11 - 12 éve éltem meg, másfelől az előző este (szer-elemes :-) ) hangulatát vittem magammal életemben először éreztem, hogy milyen a nyitott szívcsakra állapota: és működik....

Komolyan, mint a filmekben: beléptem és minden szempár engem nézett, én régen ettől totálisan zavarba jöttem volna, most nem. Egy emberrel összefonódott a tekintetem, mást nem láttam, csak érzékeltem, hogy vannak... Ő volt az egyetlen férfi, aki felállt és bemutatkozott azok közül, akik nem ismertek.

Aztán persze kiderült nem egyedül van a buliban, én amennyire tudtam igyekeztem nem zűrt okozni - nem sikerült.... Ez egy végzetes találkozás volt, hogy mi a tényleges küldetése, majd kiderül, de amikor meghallottam a születésnapjának dátumát már nem csodálkoztam semmin... szerintem mondanom sem kell: kos jegyben született, a második az életemben, aki március 25 -én.

Nagyon rég nézett rám úgy valaki, mint Ő azon az este, egy idő után feladtam a küzdelmet: ahogy Ő fogalmazott szerelmesre ittam magam... :-)))

Ennek következményeként a buliba invitáló, vendéglátó barátnőmtől hajnali 5 -ig hallgattam, hogy milyen vállalhatatlan a viselkedésem, bennem csak az volt, hogy játszhatom én a szende szüzet is, de minek??? Újdonsült hódolóm nem azért kereste a társaságom mert én rámásztam, hanem mert szeretett volna velem lenni - hogy ez másokat kiakaszt, arról én nem tehetek. Nem tudom hányszor mondta / mondtuk el, hogy felnőtt emberek vagyunk, tudjuk mit teszünk.

A végletes viselkedésemre tett megjegyzések azért megtették hatásukat, pár napig lelkiismeret furdalással és szorongással küzdöttem.

Ezt egyetlen dolog oldotta, azok a telefonhívások, amikben részem lehetett hét közben, melynek eredménye a találkozást követő  hétvége együtt.

Elfogadom, hogy a Várban töltött esték egy olyan megnyílást hoztak, ami annak aki ismer, szeret és elfogad olyannak, amilyen voltam, annak sok(k) - én meg belülről azt érzem, hogy most végre igazán önmagam lehetek, önmagam vagyok, elfojtás és bezártság nélkül.

Mint a kalitkából szabadult madár!

Az is igaz, hogy az igazi az lesz, ha a két véglet közötti egyensúlyt megtalálom: most ezen dolgozom.

Köszönet azoknak, akik megengedik, hogy a bezártságból szabadult lényem is megéljem!

Ezt a dalt ebben az időszakban hallottam először, mindent elmond arról, ami bennem van:

 Hallgass a szívedre

"Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma."

Mr Panda

 "Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz."

Jó ideje őrizgetem ezt a képet és idézetet, mint piszkozat.

Ha már megszületett Kicsi Robotról szóló írásom, MrP -vel kapcsolatos történetet is meg kellene írni - gondoltam akkor.
Megkerestem a képet és szokás szerint nem nagyon kellett keresnem az idézetet, amit találónak érzek.

Aztán itt ültem és azon gondolkoztam, hogy mit is írjak... Mert vannak dolgok, amiket nem tudok a mai napig sem normálisan megfogalmazni, mert ami történt az leírhatatlan.

Amíg együtt voltunk - és utána is - sokszor gondoltam arra, hogy a levelezésünket egyszer megjelentetem könyv formájában.

Pedig akkor még nem gondoltam, hogy naplót fogok írni, azt meg végképp nem, hogy blogot fogok szerkeszteni.

Gyöngyi barátnőm kérdezte egyszer, hogy MrP ugyan mivel szédített meg ennyire?

A választ nem tudtam, viszont nem sokkal később egy betegség ledöntött a lábamról, itthon ücsörögtem és kellően erősnek éreztem magam ahhoz, hogy végignézzem a levelezésünket.  - Persze nem voltam hozzá olyan erős, mint gondoltam magamról, jó nagy sírás lett a vége mire összeollóztam barátnőmnek a leveleinket, amire az a válasz érkezett, hogy már érti miért is érintett meg az a végül beteljesületlen szerelem olyan mélyen.

Azóta, hogy ez a beszélgetés lezajlott, 3 év telt el, ez a hétvége lehetőséget adott, hogy a történetünket teljes egészében elmeséljem, méghozzá ott, ahol kettőnk szerelme hosszú évek alatt kialakult, lezajlott, majd viharos véget ért.

Fájdalmas, de csodaszép történet, amire most tudtam teljes elfogadással nézni, így 10 év távlatából.

A szakítást követően, amikor az első fájdalomhullám elmúlt, azt találtam mondani az én volt Kedvesemnek, hogy elfogadom a döntését, de megérteni soha nem fogom.

A teljes elfogadáshoz hosszú és göröngyös út vezetett, egyben látva, hallva saját szavaimat szép tanítás az Univerzumtól maga az a szerelem, amit megéltem és mindaz, amin utána keresztül mentem.

Mostanra vált világossá, hogy a csalódás azért volt olyan mély és fájdalmas, mert nagyon tisztán, őszintén és nyitottan léptem bele abba a kapcsolatba.

A végletek embereként amilyen nyitott voltam akkoriban, olyan zárkózott lettem amikor vége lett. Küzdelmesnek választott utam mostani állomásán megtapasztaltam azt a tiszta, nyitott állapotot, amit a csalódásoktól való félelmeim miatt elfojtottam magamban.

Hálás vagyok azoknak a férfiaknak, barátaimnak és "ellenségeimnek", akik az utamat segítették, valamennyi kapcsolódás egyfajta tanítást hordozott magában, az ismétlődéseket meglátva, érzékelve, értelmezve segítette a fejlődésem.

A hétvégén bizonyossá vált számomra, hogy eljutottam A -ból, B -be, ami ezáltal érzékelhetően valami ÚJ kezdetét jelenti.

"Aki nem lépett rá a felismerés útjára, az a szenvedéseiből tanul. Amikor már elege lesz a szenvedésből, akkor felismeri, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy szenvedései véget érjenek"

Otthon = Itthon

"Képesnek kell lenned arra, hogy egyedül is elérd a boldogságot, és képesnek kell lenned arra is, hogy emberek között légy boldog. Boldognak kell lenned a bensődben, és boldognak kell lenned a kapcsolataidban is. Gyönyörű otthont kell teremtened, belül és kívül egyaránt."

Hogy miért szeretem ezt a képet oly annyira? Nézd meg az árnyékot: tükörkép, de mégsem ugyanaz...

A felismerés, hogy megláttam a falon tükröződő árnyékot arra késztetett, hogy megörökítsem a pillanatot. Pár perc alatt készült fotók bizonyítják, hogy az idő múlása mit jelent, változott az árnyék és a fényszög, ami a kép mondandóját is módosította :-)

Nagy kérdés: miben, mit látok meg...

Ebbe a képbe meg ösztönösen, egyszerűen szerelmes lettem :-)

Nézd, és élvezd a csodáját, fedezd fel az üzenetét, amit elsőre megláttat!

Fény és árnyék játéka, gyönyörűséggel fűszerezve!!! - A gyökerekről nem is beszélve... Ezek a virágszálak valahonnan mélyről gyökerezve jöttek létre....

"A tavasz nem csak önmagában szép, nem csak önmagáért szereted. A tavaszban ugyanis már ott van a nyár ígérete. A ragyogó napsütésé, a melegé, az életé. Még nincs nyár, de már tudod, hogy jön, hogy az következik. Így a boldog várakozás ideje is a tavasz. És így kétszeresen szép. De van egy még szebb tavasz. Ami a szívedben, a lelkedben ébred. És ez a tavasz a legszebb, a legfontosabb. Mert ha a szívedben, a lelkedben tavasz él, akkor az ablakon túl lehet tél, lehet vihar, lehet bármi... ha kinézel, te csak virágzó magnóliát, nyíló virágokat, repdeső katicákat, csörgedező patakot látsz. Mert a lelkedből látod. A tavaszt. Szíved tavaszát."

Egység

 

"Vágyok egy ölelést, egy olyat, ami mer elengedni. Aki nem tart görcsösen, nem szorít, csak annyira, amennyire kell, és addig, ameddig jólesik. Nem húz magához szorosabban, ha menni akarsz. Tudja, hogy el kell engednie, és azt is, hogy vissza fogsz jönni hozzá. Mert az, hogy elmész, nem azt jelenti, hogy más kell. Egyszerűen csak annyi van, hogy neked is van két lábad, meg neki is... és nyilván, nem véletlenül..."

Létünket az értelem az érzelem és vágyak hármas egysége határozza meg.

Sokszor hallom: "csendesítsd el az elmédet" - de hogy? - jön a kérdés mindig ilyenkor, mert nincs olyan, hogy ne legyenek gondolataim, mi több, ilyenkor törnek elő igazán azok a gondolatok, amiket a háttérbe szorítok.

Új felismerés, hogy nincs azzal baj, ha előjön az ego, "egyszerűen csak" társítani kell hozzá azt, hogy milyen érzést vált ki, és milyen vágyat generál, máris megvan a válasz, hogy az elme által küldött üzenetnek helye van -e az életemben, vagy sem.

Ugyanerre kell figyelni, ha az érzések nyernek szabad teret:  kapcsolható -e hozzá vágy is, és ésszerű -e az ami érzés szintjén megjelenik, ha pedig a vágyak tárháza nyitja meg kapuit azt nézem meg, hogy milyen érzésből fakad és az ego hogyan kapcsolódik a vágy megjelenéséhez.

Újabban esténként csakratisztító meditációt hallgatva alszom el - a napfonatcsakra megtisztításától felfelé már a tudatalattim követi a teendőket :-), rendszeresen bealszom.

Hogy mégis hatásos ezt onnan tudom, hogy el kezdett valami változni bennem, így arra gondoltam egy napközbeni 25 perces lazítás keretében végighallgatom mi is az, aminek köszönhetően hosszú idő óta végigalszom az éjszakákat, reggel kipihenten, letisztulva ébredek.

Kitaláltam, hogy kezem gyógyító erejével rásegítek arra, amit hallok, egyik kezem folyamatosan szívemre helyezem a másikkal követem a meditációt, azon a csakrán van, ami éppen megtisztul.

A másik új szokásom, hogy reggel ébredés után álmaim üzenetét értelmezem, és elolvasok egy - egy Osho meditációt az azt összegyűjtő könyvet véletlenszerűen felütve. Mindig találó és a bennem lévő, zajló hangulatot tükrözi amit aznapi útravalónak kapok.

A hármas egységre kétségtelenül hatással van, hogy mennyi időt szánunk magunkra reggelente, hogy ne rohanva, a külsőségek által vezérelten, hanem befelé figyelve induljon a nap, így könnyebb is ezt a bensőséges, külső hatásoktól mentes állapotot megőrizni nehéz helyzetekben.

Mert nehéz helyzetek adódnak...

A hétvégém sírással kezdődött.

Pénteken tantrás esten három lélekmasszázsban is részem lehetett, kettő hagyományos és egy rendhagyó - ez utóbbit Népszerűkémtől kaptam, aki mondta, hogy ne csodálkozzak, ha majd attól is elsírom magam, ha felszállok a villamosra. Villamosra sem kellett szállni és mégis sírtam...
(Nem ezért rendhagyó, mert Népszerűkétől kaptam, hanem technikáját tekintve :-) )
A nagyon kellemes ellazulást adó masszázsnak mondott rezgetés alatt éreztem, hogy sejtszinten és ezúttal tényleg LELKEMET érintő hatások érnek. A legjobb N. visszajelzése volt, hogy amikor a karomat az ujjaimnál tartva rezegtette nagyon megindult bennem valami - és ez így is volt...

Ott csak a kellemes lazaságot éreztem, szombaton viszont jött a sírás...

A kiváltó ok a péntek este - tudtam nem lesz egyszerű, Madarászom és múlt héten lelkemet felbolygató IfjúTitán is jelen lesz.

Ha a hármas egységet tekintjük, akkor IfjúTitán az egora (hiúságra) ható, Madarász az érzelmekre és nekem kell képviselni az értelmet.

Márpedig értelme egyiknek sincs...

A tegnap este az elengedésről szólt.

IfjúTitánhoz eleve anyai szeretettel közeledtem a múlt héten, hiszen jól látható volt a kettőnk közötti (félgenerációsnak mondható) korkülönbség, az más kérdés, hogy Ő mégis a NŐT látta meg bennem, nem is értem...

Madarász, múlt héten nem tudott jönni, most - legalábbis úgy érzékeltem -, hogy persze levette, radarjai rögzítik nem olyan tiszta a szitu, mint utolsó találkozásunkkor, ugyanakkor bennem meg az van, hogy nem rendezkedek be a várakozásra a nem tudom mire :-(

Amikor ott vagyunk, akkor minden olyan harmonikus közöttünk, ez volt a hatodik alkalom, amikor találkoztunk, ebből 4 -nél egyértelművé tette, hogy együtt vagyunk. Aki ott van és lát bennünket, azt hiheti egy pár vagyunk - de nem... sajnos nem :-(

Ő még - saját elmondása szerint - máshol van.

A péntek este úgy indult, hogy a meditációs körben egyik oldalamon Madarászom, másik oldalon IfjúTitán volt.

Szinte törvényszerű, hogy úgy végződött, hogy Madarász mellett vagyok, IfjúTitán meg más mellett...

A férfiak éppúgy megérzik, ha pozíciójukat veszélyeztető hatás éri azt a nőt, akinek energiájára igényt tartanak, mint ahogy a nők is megérzik a helyzetüket gyengítő férfiakat érintő csábító erők hatását. -Ez pénteken csodaszépen körvonalazódott.

Az ego és az érzések és vágyak fura csatamezején landoltam, ahol csakis az elengedés lehet az, ami a belső vívódás ellenszere.

Az egomat igencsak piszkálta, hogy IfjúTitán egy olyan nő mellett találta magát, akinek valamiért "véletlenül" kapcsolódni kell mindenkihez, aki engem megérintett, sorstársnő saját maga elmondása szerint elveszi, megszerezi, birtokolja azt, amiről úgy gondolja neki jár.
Nem tudom miért úgy érzem szinte sportot űz abból, hogy bizonyítson, amit én megkapok, arra Ő is jogosult, illetve fordítva, amire Ő jogosultnak érzi magát, az nekem nem jár ki.
Ebben csak az a vicces, hogy az Ő kapcsolódásai engem nem is érdekelnek, ahogy egyszer már mondtam is: tiszteletben tartom azt, ha tudom, hogy érdeklődés van egy adott személy iránt, nem tolakszom, nem nyomulok, pláne nem hajtok arra, hogy én kaparintsam meg előbb az áldozati bárányt. :-(

Volt olyan helyzet, amin jót mosolyogtam magamban, pl. amikor Népszerűke behódolását sikernek gondolta, és volt olyan helyzet, amin kevésbé tudtam mosolyogni: Madarászra akkor is, csak azért is rástartolt, mikor már tudta, hogy engem érdekelne a pasi.
Most pedig IfjúTitán, "értékesnek" mondott "skalpjának" begyűjtése volt a célja, tudtam, hogy így lesz, hiszen magam alapoztam meg ezt a helyzetet azzal, hogy a múlt péntekről meséltem valakinek, mondhatni próba is volt, hogy kibeszélnek -e, vagy sem.

A hiba ott van a rendszerben, hogy én nem skalpot gyűjteni járok a Várba. Nekem ott a lelkem dolgozik, ezt tudomásul kell vennem, és azzal a tudattal megérkezni, hogy engem érzékenyen  érint, ha valaki ego által vezérelten - akaratosan - próbálja elvenni, megszerezni azt, amiről azt gondolja neki jár.

Az elengedést az segíti, hogy aki akar az kitart, lásd Madarász - a többiek pedig valójában nem azt az utat járják, amit én, esély sincs arra, hogy egymás mellett bandukoljunk.

A magam vonatkozásában az a gyönyörűséges, hogy egyik lelkemet érintő kapcsolódást sem akarat által vezérelten kaptam. Jött az Univerzumtól, éppen ezért csodás élmény megélni ezeket a pillanatokat.

Az érzelmeimre Madarász nagy hatással volt pénteken, éreztem, hogy eljött az a pont, amikor a realitásra is szükségem van, a vágy, hogy Ő lehetne az, akivel az a kapcsolati minőség megélhető, amiben mindketten kiteljesedünk már rég megvolt bennem.
Most kiderült, hogy mennyire is érez engem, hiszen egyből reagált IfjúTitán okozta bennem zavart keltő rezgésre, hát és vállmasszázsa távolságtartóbb volt, és a záró körnél, ahol ismét egymás mellé kerültünk, most nem kereste az érintést, ahogy korábban, ugyanakkor a nőnapi grátisz masszázsnál odajött hozzám valaki, akitől talpmasszázst kaptam, és ahogy hozzámért abból tudtam, hogy Ő az...
Érezhette, hogy zavar, amit látok, IfjúTitánra cuppanás kapcsán, én pedig Madarász tekintete, érintése által kiváltott érzésekkel is küzdöttem, hiszen olyan valakivel vagyok együtt, aki azt mondja magáról, hogy érzelmileg nincs túl  a hosszú éveken át tartó előző kapcsolatán.

Este fél 12 -kor életem eddigi legromantikusabb sétáját tettem a Várban,  amikor is az autóinkhoz mentünk kézen fogva, szokás szerint nem sokat beszélgetve, egyszer csak megálltunk, mert Madarász a város zajában meghallotta a vonuló énekesmadarak csivitelését.

Én is hallottam Őket...

"Hiába ölelsz magadhoz valakit két kézzel gyűrve, harapva, csókolva, fojtogatva ... - mégsem a tiéd. De ha igazán szereted, a legtávolabbi csillagon, ide százmillió évnyire is veled marad - mert az egység élménye elveszíthetetlen."

Kilátás

"Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet."

Tegnap remek élményben volt részem: elmentünk fotózni.

Szomszédasszony és párja velem együtt által alkotott hármasa napfényfürdőzött a hóvirágtengerben.

Nagyon élveztem - megint megállapítottam, hogy gyakrabban kellene a fotós szerkezetet a kezembe venni és alkotni.

A fotózás után jól esett a finom, könnyű ebéd is.

Szomszédasszony jól látta rajtam: a gondolataim néha elkalandoztak.

Egyrészt jó volt látni azt az összhangot, ami két ember között kialakul és úgy szeretném én is átélni mindezt.

Másrészt ott volt bennem az előző esti élményhalom, amit pénteken gyűjtöttem össze.

Nincs lehetetlen és az elfogadás hihetetlen erejének újabb felismerése tomboló, szétfeszítő energiákat hoz elő belőlem, mutat meg nekem újra olyan bennem rejlő dolgokat, amiket elveszettnek hittem, döbbenetes a hatás és az élmény, amit mindez nyújt.

A hiányérzettel viszont nem tudok mit kezdeni. Ölelésből, érintésből soha ki nem bontakozó hangulat lesz úrrá rajtam az utóbbi időben minden egyes Várban tett látogatás alkalmával.

"Vedd észre, hogy kellesz a férfiaknak" - írtam az előző bejegyzésemben.

Tomboló energiákkal érkeztem péntek este, a bennem rejlő NŐ egész héten kereste a kitörési lehetőségeket, tőlem nem megszokott módon szoknyába bújtatott, mi több dögös harisnyát vetetett fel velem, máskor a dekoltázsom volt a megszokottabbnál nyitottabb.

A héten történtek azonban vegyes érzésekkel töltenek el - elismerés, elismerés hátán, minden tekintetben, mégis van, amivel nem tudok mit kezdeni.

Leginkább a péntek estével.

Intenzív hatás, intenzív környezetben - Tesókámnak azt írtam utána, hogy nem szabad odamennem úgy, bemutatkozni azzal, hogy kösz jól vagyok, feltöltődve érkeztem, mert a teremtés koronái feljogosítva érzik magukat arra, hogy vigyék is azokat az energiákat, amik bennem vannak, töltekeznek és máshol érvényesítik azt a hatást, amit tőlem kapnak.

Ugyanakkor megéltem azt is, hogy a bemutatkozásnál a kifelé tekintéseket észrevettem.

A szemkontaktusnak valami hihetetlen ereje van.

Próbáld ki: nézz a Veled szembejövő ember szemébe, a 90 % nem fogja állni a tekinteted.

A bemutatkozó körök itt erről szólnak, nézz a másik szemébe - nem egy egyszerű feladat, hogy 1 - 2 percig egyenesen nézz a Veled szemben álló szemébe. - Sok idő kellett ahhoz, hogy ez menjen nekem, no pláne, hogy azt is figyeljem a másik hogy reagál.

Ez utóbbi hihetetlen érdekes, hogyan változik át az "irányítás" - nekem, ugye külső kontrollra vágyóként, az fut át a buksimon, hogy vajon milyennek lát a másik, ugyanakkor (már) bennem van az is, hogy én is érzékelem mi a szitu, hogy állja -e a tekintetem az, akivel szemben állok, fura felismerés, hogy ki mire és hogyan fogékony meglátható.

Azzal, hogy vitték az energiáimat most meglepő módon meg tudtam barátkozni, minden jó helyre került :-) - lehet csak azért, mert persze én is kaptam közben - méghozzá egy érthetetlen helyzetet, amivel nem tudok mit kezdeni, semmi racionalitása nincs, mégis jó lenne lubickolni benne, legalább egy kicsit... Most nehéz, mert az egomat dolgoztatja, legyezgeti a hiúságom ami történt, ezen viszont felül kellene kerekedni.

No hát ez az, ami tegnap látható volt rajtam, amikor elkalandoztak a gondolataim...

"Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak."

Happiness

"Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit."

Ha megkérdezed hogy vagyok, azt mondom kösz jól! :-D

Különösebb okom nincs arra, hogy jó kedvem legyen, de az elmúlt hetekben megélt helyzetek, felismerések örömmel töltenek el, ez pedig erőt ad és inspirálóan hat arra, hogy tovább építkezzek.

Nagyon gyorsan telnek a napok, igaz gondoskodom is arról, hogy tartalmasan teljenek szabad óráim, most átestem egy kicsit a ló túloldalára, programhegyek a naptáramba egy hónapra előre felsorakoztatva - nyilván ennek köszönhető, hogy több inger és hatás ér, aminek következménye, hogy beindítja a folyamatokat, amiket mostani állapotomat tekintve már határozottan áramlásnak neveznék.

Több fronton zajlik az élet és jól érzem magam ebben a helyzetben. - Azt sem tudom hol kezdjem ezt a történetet...

Január elején kaptam egy meghívót az FB -n keresztül, a korábban Sziddharta Közösségi Házként "elhíresült" hely átalakult, egy nyílt napon mutatták be az ottani programokat, voltak előadások és ún. workshopok is, ez utóbbiakra be kellett jelentkezni.

A leírás alapján két programot néztem ki: "Fény és árnyák" címmel meghirdetett esemény, illetve az Áramlás csoport bemutatójára.

Az első tulajdonképpen bodyworking - amit úgy tudnék körülírni, hogy a pszichodráma és a tantra keveréke családállítási elemekkel színezve - ismerős közegben találtam magam a helyzetgyakorlatokat tekintve.

A nem várt meglepetést az okozta, hogy megállapíthattam magamról, mennyire nyitott vagyok a korábbiakhoz képest, hogy hamar kontaktust tudok teremteni vadidegen emberekkel és mindezt bátran, immár némi önbizalommal felvértezve teszem. - Jó érzés volt, hogy én is érzékelem azt a változást, amit a környezetemből érkező észrevételek már jeleztek, előnyömre formálódom, látszik rajtam a pozitív energia.

Maga a Fény és árnyék fantázianév is sugallja, hogy a bennünk rejlő ellentétekkel szembesülhettünk, oldódhattunk a gyakorlatok által, a rövid két órás foglalkozás elérte célját, komoly önismeretet gyakorolhattam ismét.

Az Áramlás csoport sajátos tapasztalás volt, a bodyworking sokat kivett belőlem, ide mentálisan fáradtan érkeztem, maga aminek részese lehetettem számomra egy kicsit elvont formája az építkezésnek, feldolgozásnak, lehet ennek köszönhető az, amit megfogalmaztam, hogy még nem vagyok azon a spirituális fejlődési szinten, mint a többi résztvevő jelentős hányada, - legalább ezt is tudom, ennél jobban nem fogott meg a történet.

Ezen a helyen találkoztam egy induló tréning bemutató előadásával, amiről úgy gondoltam éppen itt az ideje: "Boldog akarok lenni" - az ismertetőben leírtak szerint ez a 8 alkalmas program pont azokat a dolgokat erősíti meg, amire szükségem van ahhoz, hogy helyén tudjam kezelni a dolgokat, és a megtalált egyensúlyt meg tudjam tartani. Megfogalmazódott bennem az is, hogy a tantra által érintések és érzések szintjén megélt dolgokhoz most már szükségem van a kimondott szó erejére, hogy a kérdéseimre választ kapjak, valamilyen szinten elméleti síkon is helyére tegyem a dolgokat magamban.

Az első találkozás a síelés indulása előtti este volt, szétesve, egy komoly munkahelyi konfliktustól szétziláltan érkeztem - ez is azt jelezte tényleg itt az ideje annak, hogy ne csak érezzem, hanem ki is tudjam mondani, hogy jó vagyok...

Volt egy gyakorlat, mely szerint írjak egy levelet magamnak, hogy milyen leszek a tréning végére, magam is meglepődtem mennyi jó és pozitív dolgot tudok magamról elképzelni :-)))
 

A Boldogság tréning egyik eszköze a napló vezetése, erős gyógyító és építő ereje van a bennünk lévő gondolatok megfogalmazásának, az más kérdés, hogy törekedni kell arra, hogy pozitívan fogalmazzunk - belátom ez néha nehéz, de teljesíthető. Amivel elő lehet segíteni a pozitív fogalmazást az a negáció és a negatív kicsengésű szavak használata: hiszen tudjuk, amit tagadunk azt épp úgy bevonzzuk, mint amire vágyunk.

/Na erről is (mármint a tagadott dolog is megérkezik előbb - utóbb -  ennyit Szomszédasszony kék szeműekkel kapcsolatos averziójához...:-) tudnék mesélni BigBoss kapcsán, de itt nem fogok, éppen elég már a körülöttem feltűnő kos jegyben születettekből.../

Véletlenek ugye nincsenek, így mondanom sem kell, jó helyre kerültem, ahogy megfogalmazódott bennem, számomra azok a trénerek hitelesek, akik a saját maguk által megélt tapasztalásokra építkezve adják át a fejlődés lehetőségét az általuk szervezett programokon.

A tantrát is - többek között - azért érzem magamhoz közelállónak, és ezen a programon is ebben van részem, trénerünk messziről és mélyről indulva építette fel magát, azokat a technikákat osztja meg velünk, amiket kitalált magának, ehhez kapcsolódóan más (dráma és bodyworking) módszereket  is alkalmaz.

Januárban alkalmam volt olyan tantrás esten is részt venni, amit nő tartott, érdekes volt megélni, hogy más minőségű energiák jönnek létre ezeken az alkalmakon - nem tudom minősíteni, hogy melyik a "jobb", mert nem tudom összehasonlítani, csak azt éltem meg, hogy más.

Ezeknek az eseményeknek köszönhetően indult egy egy szép lassú változás, minek kapcsán a "nem kellett a férfiaknak" gondolatot sikerült transzformálnom: "vedd észre, hogy kellesz a férfiaknak!" felhívássá.

Az eleve kódolt bennem, hogy  - a visszajelzések szerint - az átlagnál jobban figyelek arra, amit és ahogy a férfiak beszélnek hozzám, így tűnhetett fel az egyik tantrás esten egy mondat, ami megütötte a fülemet: "tudom, hogy nem voltál ott a karácsonyi ünnepen" - jelentette ki Madarász, ami meglepő volt, hiszen ezt megelőzően nem is beszélgettünk, két estén találkoztunk, a karácsonyi ünnepen meg voltak ott rajta kívül vagy 79 -en... - honnan is tudja, hogy én nem???

Ez még az utazás előtti hetekre tehető, megbeszéltük melyik program lesz a következő, amin mind a ketten ott leszünk, persze nagyon vártam ezt az alkalmat és volt bennem némi kíváncsiság, hogy a két találkozás között eltelt 3 - 4 után továbbra is az érdeklődés tárgyát képezem -e.

Az események alakulása során most éreztem először azt - nem is tudom, hogy volt -e ilyen az életemben, mert most az újdonság erejével hat -, hogy nem görcsölök rá helyzetekre, el tudom fogadni és el tudom engedni azt ami történik, mindezt azzal párosítva, hogy közben fel is vállalom azt, ami bennem van.

Könnyen megy az elfogadás, jó érzésekkel lépek tovább, egyre inkább rá merem bízni magam arra, hogy a Sors megsúgja mi legyen a következő teendőm.

Régebben azon tipródtam volna, hogy miért megint egy olyan helyzet, amikor egy vonzó, finom lelkületű férfival találkozom, akit még érdekelnék is, de még érzelmileg nincs túl az előző kapcsolatán - most hálás vagyok az Univerzumnak, hogy ezt úgy sikerült tisztázni, hogy senki nem sérült se lelkileg se érzelmileg.

Gyöngyivirág barátnőm |KOS| kapcsán azt mondta, hogy már nem félt, mert mostanában csak az előszobába engedem be aki kopogtat, így nem élem meg csalódásként, ha ezért, vagy azért nem jutunk el a szobáig (Népszerűke esetében ez ugyebár még másként volt, ott bizony ment a siránkozás, értetlen és csalódott voltam.) - Itt úgy érzem ez az "előszoba" állapot alakult ki, nyitott voltam, vagyok, ahogy az Univerzum egymás felé vezette utunkat, azt is tudatja majd velem hogyan tovább.
(Ja azt eddig nem említettem, de már meg sem lepődünk ugye, ha arra a kérdésre, hogy Madarász milyen jegyben született, azt a választ adom, hogy K.O.S. :-))) )

No de ahogy a kosokhoz fűződő viszonyom szépen látszik a horoszkópomból a szűzek rám gyakorolt hatása is gyönyörűen kirajzolódik a csillagképemben:

A szűz jegy uralkodó bolygója a Merkúr a Nyilasban és a 9. házban van nálam (Itt található az elvont gondolkodás, ismeretanyag, filozófia, vallás, világnézet, morál, etika, intellektuális önuralom, az ösztönvilágot zabolázó adottságok, az ezeket támogató, gátló, formáló hatások, ezek alapján kialakult tartalma és formája a magasabbrendűségnek.), a Merkúr: értelem, ész, gondolkodás, kommunikáció, információcsere, értelmi kapcsolatteremtés, - azaz a szűz jegy szülötteiben meglátom az intellektust, a szellemi partnert :-)- hát ezért volt a fokozott érdeklődés TerézApu iránt és ezért volt nehéz az elengedés Egyfedelesemmel kapcsolatban.
Ezért jött elő bennem az, hogy úgy éreztem a gondolataink is beszélgetnek, anélkül értjük egymást, hogy kimondanánk.

És mint intellektuális kapcsolódás, mindkettő közel egy időben tűnik fel, a jó az, hogy már kívülről és kellően lehatárolva magam tudom kezelni ezeket a megjelenéseket, ami azért jól esik...

TerézApunál  valami bizti megint nem úgy alakulhatott, ahogy Ő azt kigondolta - az FB -n megosztott "témáiból" legalábbis nekem ez jön le.
Addig nyüzsgött, míg egy megjegyzés, amit másnak szánt nálam landolt, nem értettem, privátban rákérdeztem mire is érti a megjegyzést, ebből nem várt módon beszélgetés kerekedett, mi több, elismerő szavakat tudhattam magaménak, az elsőt még véletlennek gondoltam, a másodiknál már biztos voltam benne, nem elírás. - Jól esett, Namaste! :-)))

Nem tudom sírjak -e, vagy nevessek ezen az egészen.... Múlt héten Gyöngyivirággal és Joczival a szokásos csajos esténken rengeteget nevettem, így maradok annál, hogy inkább nevetek, mint sírjak :-)
Ahogy elmeséltem ezeket az apró szösszeneteket az életemből jött elő az, hogy olyan, mintha fordított életet élnék, most megyek keresztül olyan dolgokon, amiket más kamaszkorában és ifjú éveiben, - Joczi körül is akkoriban volt ilyen jövés - menés, ennek köszönhetően találta meg élete párját, akit - ahogy Ő mondja - még álmában sem tudott megcsalni, mikor lett volna rá lehetősége :-)))

Úgy gondolom, hogy jó úton járok, hiszen minden mostanában alakuló ismeretség eggyel magasabb szinten van az előzőkhöz képest, egyre inkább azt kapom meg, amire vágyom.

Szóval a naplóírás, blogolás igenis jó dolog a boldogsághoz vezető úton és igen, lehet valaki depis hangulatban szánja rá magát az írásra, ami nagy mértékben segítheti a kilábalást a rossz hangulatból.

"Nem mások tesznek boldoggá. Nem ő, te és ők, és nem a pénz, a szerencse és a jólét. Boldog csak akkor lehetsz, ha megszólal a dalod. Lehet, hogy éppen nem történik semmi. Nincs ott senki, egyedül vagy, és mégis érzed. Átéled, hogy: "Most jó!" "

Isola 2000

 
„Keressük az ideális partnert, s közben megfeledkezünk arról, hogy a rezonancia törvénye értelmében csak akkor tudjuk magunkhoz vonzani az ideális partnert, ha előbb mi magunk válunk ideális partnerré. Így tehát az a társ, akivel e pillanatban éppen együtt vagyunk, pontosan az ideális társunk, minthogy éppen azt a leckét kínálja nekünk, melyet még meg kell tanulnunk ahhoz, hogy valóban ideális társak legyünk."

Ezt az idézetet utazásom talán 3. napján olvashattam, kedves ismerősöm gondolta úgy, hogy megosztja velem eme szösszenetet - nem is sejthette, hogy mily találó lesz abban a pillanatban, amikor szembejött velem.

No de haladjunk sorjában.

Történt ugyanis, hogy egy szem gyermekem iskolája által szervezett sítábor mégsem jött össze. Idén úgy készültem, hogy Ő megy, nekem nem volt most hozzá hangulatom, a síelés egy olyan dolog, amiről könnyedén le tudok mondani.

Csemetém elkámpicsorodva kérdezte, hogy akkor most Ő az idén nem fog síelni??? - Háááát nem, kibírod egyszer - volt az első reakcióm.

Persze a jó szívem nem nem vitt rá a gonosz cselekedetre, hogy megtagadjam tőle azt, amit annyira szeret. Ez azzal járt, hogy az újratervezés gombot nyomogatva kattogtak a gondolatok a buksimban, hogyan legyen most?

Ezeréves barátnőm párja által szervezett sítúra Ausztriába az egyik lehetőség, ha van még hely, a másik opció Johnnyt megkérdezni a francia úthoz lehet -e még csatlakozni.

Kérdés erre is, arra is - Franciaország jobban vonzott be kell valljam, annak ellenére, hogy az ottani útitársakat nem ismertem. Johnnyval a második önismereti hétvégén találkoztam, váltottunk pár szót, de különösebb közelebbi ismeretség nem alakult ki. Egyik beszélgetés alkalmával ajánlgatta többünknek menjünk velük síelni, már akkor is tetszett a hely és a program, de mint írtam nem készültem úgy, hogy én is megyek síelni, így akkor ősszel nem éltem a jelentkezés lehetőségével.

Most viszont ár - érték arányt tekintve, a szállás és program lehetőségek egyértelműen Franciaország felé billentették a mérleg nyelvét: 6 napos bérlet + szállás (5 -en egy 4 fős apartmanban) + útiköltség, ugyanannyi, mint Ausztriába az 5 napos síbérlet + szállás (sokan egy hálóban folyosó végén zuhanyzó, wc) + félpanziós ellátás, Franciaország megspékelve bónusz Monaco -val hazafelé, nem beszélve a  pályarendszer minőségi különbségéről.

Az utolsó pillanatban szervezkedés nem sok gondolkozásra adott lehetőséget, gyermekemnek vázoltam a helyzetet, igazából meglepődtem azon, amikor bevállalta, hogy 3, általam ~30 -asnak vélt pasival fogunk együtt lakni egy hétig.

Azon méginkább csodálkoztam, hogy  az sem zavarta mikor kiderült, hogy a 30 az egy embert kivéve inkább 40+ :-P

Johnnyt 30 - 35 évesnek gondoltam, abból indultam ki, hogy a haverjai is ez a korosztály.

A szervezkedés közben (pasik... mit és mikor eszünk...??? :-))) boncolgatásakor) derült ki, hogy Bp -ről velünk utazó emberkének annyi idős lánya van, mint nekem -ebből már gondoltam, hogy nem 30 -  35....

Hamar kiderült, hogy 46...

Ő Abszolút KOS, akivel együtt buszoztunk innen Bp -ről, a Londonból érkező további 2 fős különítmény a szálláshelynél csatlakozott hozzánk.

Persze nem hazudtoltam meg magam... Tudtuk, hogy öten leszünk egy 4 fős apartmanba, a felfújható matracot be is szereztem, szépen el is csomagoltam lánykám sícipője mellé - amit úgy ahogy kell itthon is hagytunk :-)))

Picit se lettem ideges, amikor ezzel szembesültem a Lurdy parkolójában a busz indulása előtt 10 perccel. Emberünk, - |KOS| - ott volt már amikor a hiányosságot észleltem, mondta, hogy nyugi, ez már így van, lesz ahogy lesz... Johnny majd alszik valahogy... :-))) - Akkor még úgy tűnt erre higgadtságra, vagy nem is tudom minek gondoltam, (határozottságnak?) de úgy éreztem erre van szükségem...

Hajnal fél háromig dumcsiztunk a buszon, |KOS| - akkor még - kellemes társaságnak tűnt, azonos érdeklődés, nyitottság a dolgaim iránt.
Hogy mi változott meg péntek estétől hétfő estére? - Mondhatnám azt is, hogy semmi, de mégis minden. Akkor már úgy gondoltam, hogy na ez az, amire nincs szükségem :-)))
Addigra semmi nem volt jó ahogy csináltam, pl nem jól pucolom és vágom fel a hagymát, nem jó sorrendbe teszem az edénybe a hozzávalókat és túl apróra vágom a krumplit - ezek voltak az első dolgok, amik fennakadást okoztak bennem, mert igaz nem vagyok a Gundel szakácsa, de azért a főztömre nem szokott panasz lenni.
De nem csak a főzésben nem tudtam jót tenni - egyébként sem... Ha úgy kezdtem a mondandóm, hogy jó lesz -e, ha... ez vagy az, arra az volt a válasz, hogy szerinte nem ez vagy az, hanem inkább amaz - kipróbáltam nem egyszer... :-))) - túúúdom, ez nem szép, de belém bújt a kisördög...
Mert mire ide jutottam, akkor már túl voltunk azon is, hogy nekem nincs min gondolkozni, majd Ő megmondja, hogy mi a jó nekem (??? - ezt ugyan mégis honnan tudja bárki is, ha kettő napja találkozott velem először, nem beszélve arról, hogy ez még egy hosszas együttélés ideje alatt sem konstans, mert ugyebár változunk - aki próbálkozott az együttélés műfajával, az ezzel tisztában van gondolom én naivan)  és volt egy vitánk amiatt, hogy nevetni merészeltem a másik két fiúval állítólag |KOS| kontójára.
Vicces volt az a szitu is, amikor egy sérülésnek köszönhetően újdonsült ismerősöm az ágyat nyomta és megkért, hogy csináljak meg helyette pár dolgot, mert Ő nem tud felkelni, majd közölte, hogy én nem tudok nyugton maradni :-)))

És különben is az aláöltözőm meg átlátszó, így a másik két srác is látja milyen fazonú bugyi van rajtam - bocs, de Ők fürdőruciban is láttak, mert elmentünk a wellnessbe, gondoltam magamban.

|KOS| nem egyszer elmondta még az első napokban, hogy jó lelkű vagyok, türelmes, megértő és elfogadó - hát kellettek is ezek a tulajdonságok ahhoz, hogy különösebb konfliktus nélkül átvészeljem vele ezt a pár napot - mindezt jól megtanultam Kicsi Robot mellett, aki szintén kos...
|KOS| ráadásul pont azon a napon született, mint Kicsi Robot - ettől lett Abszolút KOS. Mikor ez a hét közepén kiderült már meg sem lepődtem azon, hogy egy újabb kos jegy szülöttébe botlottam (immár a 4., akivel dolgom akadt), de azt azért durva próbatételnek tartom az Univerzumtól, hogy azzal viccel, hogy egy napon születettekkel kell megbirkóznom.

Mindazonáltal megértettem azt, hogy a két jelző amivel |KOS|t illettem - maximalista és szereti szembesíteni a másikat a gyengeségeivel, olyan tulajdonság ami Kicsi Robotban is megvolt és szemben az akkori történésekkel most kiálltam magamért. Amikor azt éreztem, hogy nekem ez a stílus nem pálya szépen megszabtam azokat a határokat, amiket nem léphetett át a másik, mert az már a komfortzónámat sérthette volna - ezt örömmel ismertem fel.

Annál is inkább mert az agresszió semmilyen formáját nem tűröm, a verbálisat sem, abba is belekóstolhattam amikor a síkölcsönzőbe rám pirított kedves úti társam, elnézést meg elfelejtett kérni, mikor kiderült, hogy nekem van igazam, a kislány tényleg nem értette a szitut, hogy boardos cuccot leadjuk és helyette kérünk egy síbakancsot.

Szintén jó érzéssel töltött el az a felismerés, hogy bizony - bizony másként kell viselkednem amikor egyedül kell helytállnom, és másként akkor, ha van mellettem egy férfi, mert más logikával, másként szerveződve teszem amit tenni kell és igenis vannak helyzetek, amikor át kell tudni engedni az irányítást.

Először, - mint mindig - magamban kerestem a hibát: lehet, hogy nekem már tényleg senki nem jó??? - De amikor azt érzem, hogy valaki csak használ és az Ő elvárásai és értékrendje szerinti létezés a kizárólagosan elfogadható, azt inkább elengedem, mert más úton jár, mint én.

Valamelyik nap az jutott eszembe, hogy milyen rég is volt az, amikor együtt éltem valakivel, most meg hirtelen 3 pasival osztoztam az alig 30 nm -nyi apartmanon.
Bevallom jó érzés volt - valószínűleg ennek köszönhetően viseltem jól |KOS| dolgait is, a másik két pasi egyénisége sokat tompított a negatív hatásokon.

Szinte magától alakultak ki a szerepek: Johnny hozta a friss baguettet a reggelihez, mire mi felkeltünk Ő már megjárta a pékséget.
Giorgio magára vállalta a bevásárló listán szereplő cuccok beszerzését délutánonként.
A mosogatásból mindketten kivették részüket, Giorgio kuktáskodott is néha napján - szerintem lehetett volna bátrabb... 
|KOS| főzött, én meg segédkeztem neki.

Johnny inkább magának valónak tűnt - illetve én nem találtam meg azt, hogy oldottan tudjunk beszélgetni, nagyon jó lelkű, mindenkivel barátságos, támogató (jól esett, hogy Ő látja bennem a spirituszt, amikor léc van a lábamon, nagyon biztatott, hogy csússzak bátrabban, no de én meg félek attól, hogy elesek, úgyhogy inkább lassú vagyok...)
Giorgo egy nagyra nőtt, szeretetre éhes, gondoskodásra vágyó kis pasi, aki tényleg nagyra nőtt, a közel 2 m magasságához tartozó 100 kg miatt nem is olyan kis pasi és nem csak szeretetre éhes... :-))) Valahogy sosem akadt maradék :-))) - Egyéniségének köszönhetően nem volt gond a hangulattal, nekem nagyon szimpi, amikor valaki tud nevetni saját magán, sőt mi több még Ő az, aki feldobja a labdát egy - egy poénhoz, úgy hogy nem tudom eldönteni komolyan mondja vagy sem, és mindezt úgy, hogy tudatában van annak, hogy így az élcelődés tárgya lehet.

Rengeteget nevettem az egy hét alatt.

Végtelenül örültem annak, hogy leánykám is feltalálta magát a felnőtt társaságban, csípős a nyelve a kisasszonynak, - megállta a helyét a poénkodások közepette.
Lelkileg fel voltam készülve arra, hogy élni fog a lehetőséggel: ha már Johnny és Giorgio kint él Londonban segítsenek abban, hogy ki tudjon Ő is menni - simán lebeszélte a dolgot, nyáron ki akar menni dolgozni.
Az nincs ellenemre, hogy menjen, mert az angol tudásán sokat lendíthetne, meg lásson világot úgy is hogy megtapasztalja milyen egy idegen közegben létezni, - a helyébe én is ezt tenném, de kétlem hogy a jelenlegi nyelvtudása elegendő ahhoz, hogy megállja a helyét odakint.  

Mindent egybevetve nagyon jó volt ez a hét. A síterep és hazafelé Monaco, az időjárás - eddigi síeléseim topja. A társaság is jó volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy bevállaltam azt, hogy három ismeretlennel összeköltöztem 1 hétre.
Sokat adott, nem csak töltődés, hanem lelki építkezés terén is, megerősítést, visszaigazolást és további utat mutatott.
Ahogy  a választott idézet is mondja: leckét kínált több vonatkozásban is, nem csak az ideális társat tekintve.
Ezt a leckét is megtanultam :-)))

"Csak az a fontos, hogy éber légy, mert a leckék mindig akkor jönnek, amikor készen állsz a befogadásukra, és ha figyelsz a jelekre, mindig mindent megtanulsz, amire szükséged lesz a következő lépéshez."