Ön-Erő

"Az életben a nagy fordulatok általában akkor következnek be, ha önmagunkon tudatosan gyökerestül megváltoztatunk valamit vagy ha egy súlyos trauma helyzetén keresztül kénytelenek vagyunk átértékelni az életünk. Belátható, hogy a második változat a nehezebb élethelyzet, ezért, ha lehet menj elébe a folyamatoknak!
Ugyanakkor minden jelentős sorsfordulat magába hordozza a pozitív változás lehetőségét is. Az egyetlen kérdés, hogyan látod önmagad, mennyire van reális rálátásod a kialakult a helyzetre, képes vagy-e újra bízni önmagadban és új nézőpontból folytatni az életed vagy passzívan elszenveded a nem várt eseményt. Az idő pedig meg fogja mutatni, hogy jól vagy rosszul döntöttél, mit tanultál az adott élethelyzetből."

Az elmúlt 1 - 2 hétben egyre többször megfordult bennem, hogy hiányzik a spiri világ, ami 2 - 3 éven keresztül része volt az életemnek.

Tavaly novemberben voltam utoljára tantrás programon, immár új helyszínen.

Az ottani belső folyamatok átalakulása hozta magával, hogy a külső is változzon, a Vár már nem ad otthont az összejöveteleknek.

Saját magam változása pedig azt eredményezte, hogy nem éreztem jól magam a régi közegben, az utolsó alkalmak mindegyikén azt éltem meg, hogy magasabb szinten rezgek, mint a programon részt vevők többsége. A kisstílű játszmák, az ego erejének észlelése nem hozták az az önfeledt, felhőtlen lazulva töltődést, mint korábban.

Az elmúlt 3 hónap párkapcsolati léte nem tette lehetővé, hogy új lehetőségek után nézzek, mást is kipróbáljak.

Annak aki nem járt spirituális szemléletet közvetítő, átadó helyeken, minden ilyen téma riasztó a felszínes ismeret miatt.

C64 is így van ezzel - a nagy képzés még csak - csak érthető volt számára (bár nehezen tudom elképzelni, hogy elfogadja majd, hogy segítőként dolgozzak valaha is).

A tantrás múltammal nem tudott mit kezdeni, rosszabb pillanataiban ez a téma egyik állandó szereplője volt a találkozásunk előtti időszak neki nem tetsző eseményeinek felhánytorgatásának listáján.

Felajánlottam, hogy menjünk el együtt, hogy lássa miről beszélek, ne az alapján ítéljen, ami a tantra szó hallatán megfordul az emberek fejébe - nem vettem részt orgiákban, nem szexeltem vadidegen emberekkel, nem voltak alkalmi kapcsolataim. Persze volt, aki megérintett, aki közel került hozzám, ilyenkor - ahogy a való világban is -, kitartottam, kivártam, hogy lesz -e belőle komoly kapcsolat, vagy sem és bizony egy - egy alkalommal nehezen léptem túl azon, hogy a többség nem azért jár oda, mint én.

Magam miatt mentem el a különböző programokra, sok mindenben segített, abban, hogy magamra találjak, hogy megértsek dolgokat magammal kapcsolatban, számomra fontos volt, amit önismeretként adott.

Azt is mondtam, hogy ha nincs az a 2 - 3 év az életemben, akkor mi most nem lennénk együtt, mert azoknak az alkalmaknak, amik a fejlődésem szolgálták köszönhető az, hogy nagyjából újra békében élek önmagammal.

Lehet, hogy C64 -el újra és újra megfutott körök hozták, vagy annak felismerése, hogy a belső békém elég erős amplitúdóval hullámzik, de lehet alapból is bennem van, igénylem azt, hogy tovább járjam a fejlődés útját.

Tegnap hosszú idő után találkoztam Mauri masszőrömmel. Emlékszem, hogy abban az időben, amikor hozzá jártam - bár előrébb lépdelt a Spirituális Úton, mint én -, látszott rajta, hogy vannak mélypontok, szétesések, kétségek. Most ez tovatűnt - persze egy másfél éves kis Angyal mellett alapból más az ember létezése, pláne ha tudatosan készül az anyaságra, ahogy Ő is volt ezzel, valahogy nagyon egyben van a leányzó, ragyog, összeszedett, árad belőle a teremtő erő.

Jó érzés volt hallani Tőle, hogy annak ellenére, amit elmeséltem az elmúlt egy évemről a kisugárzásomban ott az erő, Ő látja bennem a magas szintű rezgést, én belül sokkal alacsonyabbra helyezem magam, mint ahol vagyok...

Ez összecseng azzal, amit Gyöngyivirág mondott akár az elhelyezkedésem kapcsán, akár C64 dolgainak kezelésével kapcsolatban - sokkal erősebb vagyok, mint korábban, a helyén kezelem az eseményeket, nem kapaszkodom abba, amiről felismerem, hogy nem visz előre (bár a továbblépés még mindig nehéz, újabb és újabb esély mellett sok sírás, de tény, hogy van jövőképem, ami nem azonos az elmúlt időszakban megéltekkel)

Ahogy írtam a megcsorbult hitem ellenére észrevettem azt a jelet, amit az új munka érkezése hozott magával, a tegnapi beszélgetésnek köszönhetően (akkor, amikor a spiri világ hiánya megfogalmazódott bennem, jött egy lehetőség) találkozhatom egy új körrel, ahol más szemléletet követnek a spirituális úton járók, Mauri pont azok a szempontok miatt érzi jól magát ezen a helyen, amit én hiányoltam a tantrás közegben.

C64 -el nem tudom hogyan tovább. A legutóbbi ámokfutásakor már írtam neki, hogy akkor látok esélyt a folytatásra, ha új alapokra helyezzük a kapcsolatunkat. Akkor még csak érzés szintjén volt bennem, szavakba önteni nem tudtam, hogy a más megvilágításnak része legyen az is, ami engem érdekel. Körvonalazódott, hogy a belső világom egy része nem kap elegendő táplálékot.

Az elmúlt két hét rávilágított arra, hogy az új alapnak egyik alapköve az, hogy ami engem vonz része legyen az életemnek. - Teljesen mindegy, hogy egy hangtál kezelés, egy gongest, mantrázás, jóga, bármi lehet, ami az energiaáramlást segíti.

C64 -el nem tudom hogyan tovább.

Nagyon szeret(t)em Őt, elkezdett mondatok, amit a másik fejez be, ugyanazok a szófordulatok, ki nem mondott gondolatok, amit a másiktól hallunk vissza. - Olyan együtt rezgés, amit én még nem tapasztaltam senkivel kapcsolatban.

Külsőre, alkatra álmaim pasija.

Mindenben segít(ett) kérés nélkül, legyen az házimunka, vagy vásárlás, lánykámmal kapcsolatos ügyek intézése.

Olyan érzelmi biztonságot ad(ott), amit még senki mellett nem éreztem. Persze ehhez az kellett, hogy magamban lerendezzem, hogy "B" kategóriás és "R"igolyás a múltból azért jelent meg oly hirtelen, amikor publikussá és jól láthatóvá vált, hogy C64 ezt a kapcsolatot komolyan gondolja és a két nőszemélyben tudatosult, hogy az, aki eddig ugrott nekik első szóra, ezután nem fogja megtenni... Oda az esély a meg- és visszaszerzésre.

Múltkor megírtam C64 -nek, hogy az érzelmi biztonság mellett van egy másfajta biztonság, amire szükségem van, ezt pedig a lét(ezés) biztonsága.

Addig, amíg az érzelmi biztonság egy jól körülhatárolható dolog, ez utóbbi nem az, ugyanakkor 50 - 50 % -ban nyom a latba.

A létezés biztonsága számomra azt jelenti, hogy ne kelljen izgulni, aggódni a másik miatt, hogyan telik a napja, milyen állapotban látom viszont este, kivel találkozik akkor, amikor nem vagyunk együtt.

A napokban jutott eszembe, hogy ezt a kört éppen 10 évvel ezelőtt futottam meg Reloaddal, és pont az volt a szakítás oka, hogy akkoriban ezt Ő nem értette, nem tudta meghaladni saját maga dolgait. - Igaz ott nem voltak olyan súlyos helyzetek, mint C64 esetében.

Most mégis azt érzem ugyanaz az a helyzet, amiben vagyok. Nem egyszer átbeszéltük, hogy kik, miért nincsenek jó hatással C64 -re, ki milyen érdekből keresi a társaságát, hogy az a közeg, amibe keveredett sajnos nagyon nehezen tűri, ha azt látja valakinek esélye van a váltásra, változásra, újra és újra próbálják maguk közé lerántani azt, aki kiszakadna. Abban a világban ezek a farkastörvények uralkodnak.

Reloaddal szemben jelen esetben az is gáz, ha valaki okos, értelmes, tehetséges emberként alvilági, hajléktalan alakok között köt ki, ezt mégis a kisebbik gondnak ítélem, a nagyobb baj az, hogy nem tud elszakadni és nem méri fel annak a lehetőségnek az értékét, amit kapott a felemelkedésre - jelen esetben általam (félre ne érts, nem saját magam magasztalásáról van szó, bárki lehetne, aki az újrakezdés lehetőségét nyújtja...)

Megmutattam egy más világot, látva és értékelve, hogy 3 - 4 évvel ezelőtt C64 hol tartott az életében, a magánéleti válság nála is együtt járt a szakmai bukással - vagyunk ezzel így páran... nem ítélkeztem amiatt sem, ahol találta magát, ugyanakkor, nem elfogadható, ha valaki nem veszi észre a lehetőségeit és a felemelkedésért bár tesz, de nyögve - nyelősen, mint érdemben. Az nem kérdés, hogy vágyik a változásra, változtatásra, a régi énjére, azért hogy ez így legyen csak tessék - lássék változtat, alapvetően külső forrásoktól várja a megoldást.

"B" kategóriás megelégedne azzal is, ami most van, "R"igolyás a jól menő múltat látta felcsillanni - én meg azt él(t)em meg, hogy újabb valaki az életemben, akit összerakok - az érett gyümölcsöt meg más szakít(hat)ja le és habzsol(hat)ja a termő fát egy életen át.

Ezt már megcsináltam kétszer, harmadjára bolond lennék...

Felnőtt emberként felelősséget kell tudni vállalni elsősorban magunkért, ennek birtokában tudunk felelősen viszonyulni másokhoz.

Van amivel egyedül kell megküzdeni - C64 -nek itt (volt) az esély arra, hogy egy erős, támogató háttér biztonságában rakja össze magát, ha nem, hát nem...

Tegnap Maurinak kimondtam, amit az elmúlt két hónapban soha nem tettem meg: a látásvesztés "oka" -, nem bírom nézni, hogy a lelki és érzelmi támogatásom ellenére hogyan teszi tönkre magát az, akit szeretek...

Most éppen pause. Nem tudom lesz -e újabb újrakezdés.

Van két ember, aki C64 kapcsán igen közel került hozzám, Őket nagyon sajnálom, ugyanabban a cipőben járnak, mint én, tehetetlenül nézik végig ahogy a szeretett, tehetséges fiú szétzúzza az életét.

Az édesanyja megtanulta úgy kezelni a dolgokat, hogy már észre sem veszi, ha a fia szétcsúszva érkezik haza, így védi magát az újabb fájdalomtól, csalódástól, aggodalomtól.

Mami a 91 évével, annak minden tapasztalatával, azt is látja, amit más nem.

Ő egy tünemény - nagymamámat idézi minden egyes rezdülése, Mamám korosztálya, Ő 94 éves lenne. Mami minden egyes alkalommal valami finomsággal vár Bennünket, kelt tészta, töltött káposzta, bukta, gulyásleves - gyerekkorom ízvilága, hangulata köszön vissza nála.

Az első alkalommal alig bírtam ki sírás nélkül, mikor a falon ugyanazokat a gobelineket láttam viszont, mint amik a Körúton díszítették a falat, a fagylaltos kehely, amiben otthon mi mindig pudingot készítettünk, jó pár csecsebecse, terítő, és ki tudja milyen apróságok, amik a múltba repítettek vissza.

Rajtam kívül Ők ketten valahogy felmérték, hogy egymást támogató erőként hathatunk egymásra és velem együtt értetlenül állnak C64 viseletes dolgai előtt, miszerint most sem képes változtatni az eddigieken.

Ők is azt mondják, hogy erőmön felül kitartottam, támogattam, sokat tettem azért, hogy változás legyen C64 életében.

Az én életemben azonban az új munkalehetőséggel itt a változás.

Kell annyi önzőség (nem, ez nem is önzőség, kell, hogy fontos legyek magamnak annyira), hogy magamra fókuszáljak most.
Az, hogy bedolgozzam magam, hogy helytálljak a saját energiakapacitásom terhére nem engedi meg annak a felelősségvállalásnak a pótlását, amit a másiknak magának kellene megteremteni. Eddig megte(he)ttem, hogy a magam csomagja mellett átvállaltam a szerelmem terhét.

C64 -nek ha 3 hónap kevés volt ahhoz, hogy összerakja magát úgy, hogy a nehézségek egy részét cipeltem helyette, bennem megfogalmazza azt a kérdést, hogy képes -e önerőből létezni, vagy mindig a háttérországra számítva akar lavírozni az élet vizén.

"Néha a közhelyek a megfelelő helyen használva a legnagyobb igazságtartalmú kijelentések. Mindenki a maga sorsának a kovácsa. Én régebben sokszor próbáltam embereket - néha erőszakkal, néha szeretettel, de mindig a megfelelő indoklásokkal - a víz fölött tartani önerőből. Kinn is voltak. A saját egómat úgy simogattam, ahogy akartam. (...) Tartottam, tartottam őt, majd elmentem szabadságra. Ha az ember elmegy szabadságra, nem tud tartani. Elmentem, ő meg azt hitte, hogy a saját lábán áll. Pedig én tartottam. És amikor visszajöttem, akkor szembesültem azzal, hogy az illető újra összerogyott. Akkor rájöttem arra, hogy én nem tarthatom őt. Mindenki egyedül saját magát emelheti ki, máskülönben csak a segítő önmaga egóját simogatja azzal, hogy ő milyen jó és milyen zseniális megmentő."

Újrakezdés

"Az idő becses ajándék, azért kaptuk, hogy okosabbak, jobbak, érettebbek és tökéletesebbek legyünk általa" 

Régen írtam.

A változások, mélységek és magasságok megélésének feldolgozása nem késztetett írásra.

A májusi mélypont által elindított folyamat megállíthatatlan volt, kitört a vulkán, a feltörő lávatömeg tetején 10 körömmel kapaszkodtam, hogy ne temessen maga alá a forró lavina.

Július végén egy ártatlannak tűnő telefonhívás a HR vezetőjének, érdekes fordulatot vett, megkérdezte tőlem, nem gondolkozom -e munkahelyváltáson. Ejjj - ha már kérdezed, akkor biztos gondolkoznom kellene. Igenám, de választások előtt merre is induljak? 16 évet töltöttem a közigazgatás berkein belül, más területen nincs gyakorlatom, nyelvet nem beszélek.

A személyem oly annyira nem volt kívánatos már akkorra, hogy 10 nap alatt lezajlott minden - közös megegyezés feltételei, elszámolás, 2014. augusztus 8 -án letettem a lantot, amit addig pengettem.

Mint minden váltás, változás, továbblépés ez is nehéz volt. Sok - sok sírás, csalódottság  ("nem becsülnek meg", "romba dőlt az, amit felépítettem") érzése hatalmasodott el rajtam.

Ugyanakkor hamar felmértem, hogy engem már semmi nem kötött oda már jó ideje - ezt az azóta eltelt idő is igazolta. A munkatársaim reakciója nem volt meglepő, az eltávolításomat megelőző 1 - 1,5 évben sikeresen, módszeresen szétverték a csapatomat. Rájöttem arra, hogy nekem nincs kitől elköszönni, a kötelező udvariassági körökön elhangzott ugyan, hogy ősszel legyen egy búcsúbuli, a kilépésemet követő 1 hét elég volt arra, hogy meglássam nem lenne őszinte az összejövetel, arra ami az őszinteséget nélkülözi viszont nincs szükségem.

Ezt követően a Dunakanyarban töltött 3 héttől azt vártam, hogy átformálja az addigi életemet.

Hiú ábránd volt.

Tócsa, mint férfienergia megjelenése a nőiességemhez való viszonyomra jó hatással volt - ezt kár tagadni, pozitívumként értékeltem akkor és most is.
Az izolált környezetből való kilépés azonban más megvilágításba helyezte kapcsolatunkat - röpke 2 hónap adatott így. Magam vonatkozásában a minden rosszban van valami jó mondás került előtérbe: örömmel konstatáltam, hogy képes vagyok megszabni a határaimat és még mielőtt a kelleténél több energiát veszítettem volna, ki tudtam mondani, hogy köszönöm én nem erre vágyom.

Az életem átformálását tekintve csalódásként éltem meg, hogy nem tudtam könnyedén túllépni a munkahelyi kudarcon, a halogatás továbbra is része maradt az életemnek. Versenyfutás az idővel, a saját lelkiismeretemmel - nem jó ilyenkor magammal együtt élni.

Az FB -nek köszönhetően régi kedves ismerősbe botlottam. Beszélgetéseink által felidéződött kiskamaszkorom, és önismereti utam újabb macskakővel lett gazdagabb, ráébredtem arra, hogy miért is nincsenek emlékeim abból a korszakból. Ezek a beszélgetések pont egybe estek a Doki nénimmel való találkozásokkal és azokkal a témákkal, amiket Vele is boncolgattunk.

A múltam felidézése olyan valakivel, aki 25 - 30 évvel ezelőtt érdekes volt számomra lelkessé tett - félre tudtam rakni azt a "rossz" megérzésemet, hogy az akkor is fura figura most is FuraFigura... - Az, hogy valami nem stimmel az emberrel a személyes találkozások alkalmával vált világossá.

Az időközben folytatott képzés és az új, személyiséget megértő módszer megismerése alkalmassá tett arra, hogy az amúgy is elfogadó, segítő lényem még inkább megértővé vált - így utólag hiba volt ennek teret engedni. FuraFiguráról kiderült, hogy a kamasz korban általam érdekesnek tartott dolgait nem sikerült kinőni, levetkőzni. Eredmény: ami 13 évesen érdekes viselkedés, így 43 évesen beteg dolog, immár súlyosbítva mentális sérülésekkel, aberrációval is.

FuraFigura megjelenésével párhuzamosan C64 is része lett mindennapjaimnak.

C64 szerepe először érthetetlen volt számomra, mit több felháborító, mondván mit szól bele FuraFigura és a köztem zajló beszélgetésekbe önjelölt Cyranóként.

A történteket egészében látva még mindig hihetetlen: ismeretlenül szeretett belém, pusztán abból tudott rólam dolgokat, hogy látta miket és hogyan írok, értetlenül nézte FuraFigura tökölődését.

Látom magam előtt, amikor megérkezett FuraFigurához, én a konyhában éppen a töltött gombával bajlódtam, amikor belépett C64: szőkésbarna haj, kéknek tűnő szürkés árnyalatú mosolygós szemek, cd -k a kezében. 6 réteg cucc rajta, ahogy vette le a pulcsiját a pólója felcsúszott, hasát meglátva nagyot nyeltem - ilyen szexit régen láttam... Teljes természetességgel öleltük át és pusziltuk meg egymást.

Tudtam, hogy jön. A fiúk egymás közötti virtuskodását, C64 testalkatomat illető megjegyzéseit FuraFigura tálalta nekem - gondoltam, hogy OK, akkor lássuk a Medvét (akkor még nem tudtam, hogy ez C64 becsületes beceneve :-) )- Szóval Zsuzsi csinibe vágta magát aznap estére. Eredményes volt... C64 elismerő tekinteteire a metakommunikációs válasz az volt, hogy na most tegyél megjegyzést az alakomra :-P

Egy követ fújtunk. FuraFigura csak kapkodta a fejét, mert félszavakból értettük egymást, zenei ízlésünk is passzolt. Az este fénypontja amikor öklünket összeütve éppen villámlott egyet odakint, amit hatalmas dörgés kísért. - Mindez december közepén :-)

Szilveszterkor FuraFigura és jómagam története bennem a lezárás felé ívelt, világossá vált, hogy súlyosan sérült emberrel van dolgom.

Az Élet nem kímélt, a helyzet, ami alakult nem adott lehetőséget arra, hogy elvágjam egy ki sem alakult kötődés szálát.

FuraFigura C64 -t is magával hozta. A fiúk mindent felfaltak, amivel készültem, ami nem is baj, a nagyobb gond az volt, hogy FuraFigura az éjszakai magányt választva ült a számítógép előtt, zenéket hallgatott - közben mindent, ami folyékony halmazállapotú volt magába döntött. Még a kölyökpezsgőt is..., majd reggel 9 -kor az anyját felhívta, hogy jöjjön érte és távozott. Na én ekkor láttam utoljára, amit cseppet se bánok.

C64 maradt.

A következő héten már nem volt mit titkolni azon, hogy erős a vonzalom egymás iránt, imádtam az összhangot ami kettőnk között volt. Mikor összetartozásunkban megbizonyosodtunk és mindketten komoly kapcsolat lehetőségét láttunk a másikban, C64 közölte ezt FuraFigurával, aki tombolni kezdett. - Az, hogy ez miben nyilvánult meg se a billentyűzet, se ez a felület nem bírná el, legyen elég annyi, hogy a sérült lélek és gondolkozás kicsúcsosodott, mind verbálisan, mind tettekben.

Ezzel egy időben én egy nagyon kedves barátnőm ítélkezésével szembesültem először privát formában, aztán máshol is. Amikor olvastam a kapcsolódó bejegyzését gondolkoztam, hogy reagálok rá, de nem láttam értelmét. Nincs miért magyarázkodnom, a lelkiismeretem tiszta, volt barátnőm se kispályás történeteket élt meg, egyik esetért sem ítéltem el, ezért is az értetlenkedés bennem, hogy miért a szőrösbunkó a nevem mellett :-(, pusztán ezért, mert nem ragadtam le egy beteg ember mellett. Az, hogy C64 ezzel egy időben lett része az életemnek, független attól a döntéstől, amit FuraFigurával kapcsolatban már korábban meghoztam.

Tény, hogy C64 -el sem egyszerű az élet.

Az első felhőtlen hónapot KicsiRobot éjszakai bejelentkezése dúlta fel, éppen aznap este, amikor egy hónapos együtt töltött időszakunkat ünnepeltük.

C64 -t kísértő múltbéli árnyak megjelenése, a démonoktól való menekülések, az önazonosulás kérdései, a lehetőség a váltásra, változásra túl nagy falat, mélységek és magasságok követik egymást.

Nehéz ezt a folyamatot kísérni úgy, hogy közben a saját vonalamon is bőven adódik feladat.

Február elején a látásvesztés, egy hét kórház, ahol nem számíthattam arra, akit szeretek, mert fóbiája van a kórházi légkörtől, valahogy nem hiányzott az életemből.

Ahogy az sem, hogy az érelzáródásnak köszönhetően maradandó a sérülés, a látótér kiesésnek köszönhetően nem használom a jobb szemem.

Közben egyre jobban frusztrált a jövőbeni megélhetés kérdése, szembesülés azzal, hogy a budaörsi fizetést versenyszférában nem érhetem el, annak felismerése, hogy a 10 éves vezetői lét után nem tudnék olyan állást betölteni, ahol  beosztottként kell léteznem, mert igénylek egyfajta mozgásteret, szabadságot.

A hitem megcsappant, a magánéleti hullámzás, C64 lelki támogatása, a mélyrepülések, ámokfutásai is sok erőt vettek ki belőlem.

Azok a nyugalmas időszakok, amik a nehézségek ellenére adódtak, bár töltöttek, kevesek voltak ahhoz, hogy teljesen feltöltődjek.

Ennek ellensúlyozására találtam ki, hogy minden hétvégén menjünk el valamerre, Városliget, Kopaszi-gát, és így jött a Retro számítógépes kiállítás, amit nem is én kerestem, C64 is vágyott arra, hogy közös élményeink gyarapodjanak.

A hitemben elszenvedett csorbát ellensúlyozza az új munka, ami jövő héten indul - pont az, amire vágytam,  az első helyről, ahova elküldtem az önéletrajzomat (február közepén pályáztam) most jeleztek vissza :-)

Álmaim állása egy iskolában lesz, üzemeltetési feladatok koordinálása - mindazzal a szabadsággal, amire vágytam: szinte kötetlen munkaidő, szünetek és nem kell bent rostokolni késő estig.

A korábbihoz képest kieső jövedelem pedig társasházak könyveléséből pótolható, ezzel is a jövő héten indulok! :-)

A Húsvét ezáltal nekem most nem csak jelképezi a Feltámadást, hanem üzeni is!

Csak élni kell a lehetőségekkel, hinni az újrakezdésben és minden jóra fordul.

"A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: "újra lábra állni". Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni."