Voksolás - Itt és Most

 "Az elégedettség a szegény embert is gazdaggá teszi, az elégedetlenség pedig a gazdagot is szegénnyé."

Egy vasárnapi szóváltás mentén körvonalazódott ennek a bejegyzésnek az alapja.

Már jó ideje csendes mosollyal nézem, ahogy kinyílt a csipája egyeseknek, akikkel 8 éven keresztül egy épületben dolgoztam és a tavalyi választásokat követően - miután 100 % -os biztonságban tudták magukat -, hirtelen megbátorodva elkezdték kritizálni a "rend-szert"...

Engem mindig is elgondolkoztatott, hogy ha annyira nem tetszik, ami van, akkor miért ragaszkodnak ahhoz a székhez, amibe 15 - 20 - 30 éve beletették az idő múlásával egyre kevésbé csinos popójukat az illetők.

Ahonnan eszek oda nem sz@rok... - lehet én vagyok rosszul bekötve, de ennyire lojálisak legyünk már ahhoz, aki által a havi betevőnk biztosított, végül is a saját döntésünk, hogy hol és mennyiért dolgozunk. - Ebben az esetben a mennyiért pedig be kell látni nem éppen a létminimum. By the way exkolléga felmondását követően 2 - 3 hónapig Mexikót járta, most éppen Spanyolországban majd Máltán kalandozik - nem, nem nyert a lottón és nem, nincsenek tehetős szülők, albérletben lakik, amióta felköltözött Borsodból, nincs autója, a laza - f@sza kis utazásra az itt megkeresett és félrerakott pénzecskéjéből futja...

Az előbb említett, nem éppen választékos mondást nem csak mikro-, hanem makrokörnyezetemre is ki tudom terjeszteni - tágabb ismeretségi köröm folytonos elégedetlenségét látva.

Hosszú ideje nem értem, hogy miért jó saját magukat kínozni azzal a kérdéssel, hogy miért sz@r itt és most ebben az országban (meggyőződésem, hogy bármi is lenne, a többségüknek MINDIG sz@r lenne, ami történik...)

Megkeseredetten, befelé fordulva, idealizált világok, látszatok bűvkörében élnek, ahelyett, hogy azt a kérdést tennék fel maguknak, hogy miért jó itt és most.

Jobb esetben a kérdés megfogalmazásáig eljutnak, valami válaszfélét gyártanak a lelkiismeretük megnyugtatására, amit aztán jól nem élnek meg, ezáltal egy újabb elégedetlenség faktort generálva saját maguknak.

Eddig még csak - csak elvoltam a rend-szer elleni háborgó megosztások láttán, a vasárnapi szóváltás azonban már túllépte azt a határt, ami mellett szó nélkül el tudok menni - különösen, hogy a saját  posztom kapcsán próbáltak rám nyomást gyakorolni.

Egyrészt az FB -n sem ezelőtt, sem most, sem ezután nem nyilvánulok meg politikai téren. Másrészt ahogy én nem fűzök politikai színezetű megjegyzést ahhoz, amivel esetleg nem értek egyet, más se tegye velem ezt - tartsa szépen tiszteletben mindenki a másik határát.

Azt pedig különösen nem tűröm, hogy bárki is vegzáljon... Nincs benne az FB felhasználói kézikönyvében, hogy bármi ellen / mellett, amit megosztok pro vagy kontra érvelnem kellene.

Pláne ha a kötekedőről tudom, hogy pedagógusként sz@rik az asztalra, ahonnan eszik... Ha annyira elégedetlen, akkor a matek - angol szakos diplomájával menjen el magániskolába -óvodába dolgozni, fogadjon magántanulókat, vállalkozzon, fordítson stb...

Mert annyira sz@r itt és most, hogy ezidáig az elmúlt három évben csak háromszor járta meg az El Camino -t, azaz évente egy - egy hónap odakint (ami Mexikóhoz hasonlóan szintén nem egy kétfilléres történet).

Az egyebekről nem is beszélve, síelés itt - ott, ilyen - olyan kiruccanás ide - oda.

Hja, hogy ezt nem a tanári fizetéséből teszi, hanem a három kölök után járó gyerektartásból apa 1 milla/hó fizetése után? - Végülis ez nem a rend-szernek köszönhető? Annak, ami olyan sz@r...

Igen. Az átlaghoz képest én is sokat jövök - megyek, költök erre - arra, amiről más még álmodni se mer, köztisztviselői és közalkalmazotti fizetésemből és a rendszeresen kapott tisztességes gyerektartásból tettem és teszem mindezt - ennek megfelelően nem is jár a szám, hogy milyen sz@r itt és most...

Persze a csörte másról is szólt, aminek taglalása nem ehhez a témához kapcsolódik, idővel hozom azt is.

 

"Soha senki nem lehet elégedett ebben a világban - lehetetlen. Csak egyre elégedetlenebb lehetsz, mert a megelégedettség, a beteljesülés csak akkor történik meg, ha befelé indulsz. Az elégedettség a te legbensőbb természeted. Az elégedettség nem köthető tárgyakhoz. Kényelmet kaphatsz a tárgyaktól - egy szép háztól, egy szép kerttől, egy tele pénztárcától -, igen, kényelmet kaphatsz, de te ugyanaz maradsz: kényelmesen elégedetlen. Sőt, ha minden kényelmed megvan, és nem kell pénzkereséssel töltened az idődet, huszonnégy órán keresztül szembesülnöd kell a beteljesületlenségeddel, mert nincs, ami lefoglaljon."

 

Pár-Kapcsolat(ok) nem csak szimbolikus TÉT-je

 "Vajon miért szeretünk bele mindig hasonló karakterű emberekbe? Ezt sokan úgy fejezik ki: 'Hihetetlen, hogy én mindig ezeket a pasikat vagy csajokat vonzom be!' Zseniális tudattalan érzékkel szeretünk bele azokba, akikkel aztán végig tudjuk élni ugyanazokat a hiányokkal és sérelmekkel teli helyzeteket, amelyekből még nem gyógyultunk ki. Ezek nem tudatos választások, de nincs bennük semmi misztikum, hiszen a sebzett ember gyerekkorától kezdve megtanult ráhangolódni az apukájára vagy anyukájára, aki föltehetően maga is hiánymotivált volt, adott esetben szenvedélybeteg vagy társfüggő. Csalhatatlanul tudja tehát kiszúrni ezeket az embereket, és számára ők lesznek vonzóak, mert ismerősek, és már megtanult velük élni. Ezt úgy szokták kifejezni: igen, az eszemmel tudom, hogy azzal a másikkal jobban járnék, de nem tudok belé szerelmes lenni. Ő viszont elemi szinten vonz, bár nem értem, miért, hiszen katasztrofális választás. Nem arról van szó azonban, hogy az ilyen illető peches és szerencsétlen, hanem arról, hogy sebzett, és ez a vonzalmaira is kiterjed." Pál Feri (atya)

A tegnapi nap eseményei arra sarkallnak, hogy így két hónap után ismét írjak.

A cím mögöttes tartama, üzenete egy hosszú út folyamodványa, térjünk vissza áprilishoz, C64 -hez fűződő végkifejletéhez.

Meglepődtem, hogy április 4 -i az írás, úgy emlékeztem későbbi.

Mostanában sokat hallom azt a szóösszetételt, hogy a dolgok esszenciáját érezzük meg, lényegre törően fogalmazzunk, szem előtt tartom most ezt, a 2 hónap eseményeit, hatásait igyekszem rendszerezve, tömören elmesélni.

Április 7 -én, Húsvét után (ne feledkezzünk meg eme ünnep jelentéstartalmáról!) Új Élet kezdődött számomra.

Dolgozni kezdtem.

Előző munkahelyemről való távozást követően azt találtam mondani, hogy elmegyek egy iskolába gazdaságvezetőnek. Vigyázz mit kívánsz, mert megkapod, tehát nem mindegy hogy kéred!

Február közepén kezdtem el állások után nézelődni az első hirdetések egyikét magaménak éreztem, megpályáztam. Szinte napra pontosan 1 hónap múlva hívtak fel, már el is felejtettem mi volt az állás leírása pontosan, úgy kerestem vissza. Az interjún eldőlt, hogy én leszek a befutó.

Amikor kiderült, hogy hol lesz a munkavégzés helye nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek - mindenesetre a Sorsszerűség megkérdőjelezhetetlen, és már akkor úgy éreztem megérkeztem.

A februári látásvesztés után azzal találtam magam SZEMben, hogy nap, mint nap látássérültek között fogok dolgozni.

Ez az időszak a magánéletemben is fordulópontot hozott, C64 -t egyre többször tartottam magamtól távol az életvitele miatt, ultimátumokat adtam, mindhiába, totál elveszítette az önkontrollt.

A véletlenül hozzákerült képeimmel való visszaélés, a levelezésünk megmutatása arra nem illetékesnek, öntudatlan állapotban az ajtóm rugdosása, a társasházi könyvelési anyag kidobásával való fenyegetőzés és még sorolhatnám, mind - mind segítette a lezárást, a kapcsolatból való kilépést.

Mindez csak a jéghegy csúcsa volt, ismerősök által értesültem az FB -re felrakott "R"igolyással készült intim fotókról.

Kontrollvesztés magasfoka - utolsó információm 3 hete tartó folyamatos ivászatról szóltak május elején, 21 nap alatt mindössze 2 nap pia nélkül, alvás szinte 0, evés szinte semmi.

:-(

Ember mindenhonnan letiltva, telefonban, FB -n, gmailen - bár ez utóbbit nem értem, mégis tudott mailt küldeni: 2 próbálkozás, hogy hiányzom. Hát nekem Ő nem...

Az elszakadás még februárban elkezdődött, amikor az infúziók miatt kórházi ágyhoz kötve C64 szabadon ámokfutott. Abban a helyzetben gyenge voltam a lezáráshoz, meg kellett erősödnöm, erről szólt a február második fele és a március, amikor is egyre következetesebben kiálltam magamért, és tudtam a saját érdekeimet képviselni.

Az, hogy C64 -nek komoly mentális sérülései vannak, ami súlyos életvezetési problémákat okoz fokozatosan vált világossá számomra. A bipoláris depresszió végletessége, a mélységek és magasságok, a múltba kapaszkodással vagy az idealisztikus jövőképkergetéssel járt párban, a JELEN -hez nem tud kapcsolódni, nincs jelenideje a létének, amikor mégis megJELENik, akkor kell a pia, aminek a segítségével a múltban találja magát, vagy a jövőbe repül, a jelen törlődik :-(

Nagyon szomorú látni, hogy egy okos, értelmes, tehetséges ember hogyan esik szét, amihez a családja csukott szemmel  asszisztál neki. Az az anyai hozzáállás, hogy azt lehet orvoshoz vinni, aki maga is akar menni, az orvosi kontroll nélkül szedett gyógyszerezést nemhogy hagyni, hanem még tevékenyen segíteni azzal, hogy anyuka felíratja a bogyókat, ebben a helyzetben, az állapot súlyosságát felismerve számomra nem elfogadható...
Azt lehet segíteni, aki önmaga is változni, változtatni akar, ezzel egyetértek. Azonban van az az állapot, amikor orvost kellene hívni - de ez már nem az én dolgom...

Mivel mindez egy folyamat volt, az elengedés lépésről lépésre érett, tudtam véget fogok vetni ennek a kapcsolatnak, így mire ténylegesen lezártam már nem volt érzelmi érintettség.

Mindaz, ami történt azt képviseli számomra, hogy a dolgok meghaladásához el kell jutni a legmélyebb pontra, nem félni, szembenézni a fájdalommal, a gyötrelemmel, mert így tudom megfejlődni, amit meg kell és egy teljesen más minőségben egy szinttel feljebb lépni.

Mivel a közalkalmazotti fizetésem nem éri el a köztisztviselőként megkeresett összeget jól jött, hogy (C64 által, egyik dolog, ami javára írható), találkoztam azzal a lehetőséggel, hogy társasházakat könyveljek. Az új munkahelyen megvan az a szabadság, önállóság, amire vágytam, azzal, hogy a munkaidőmmel én gazdálkodom, nincs estébe nyúló "kötelező" bent lét, ez lehetővé teszi, hogy a bevételkiesést pótoljam, ráadásul itthon tehetem.

Egy olyan közegbe kerültem, amire mindig is vágytam. Elfogadás, megértés,  ami itt természetes, hiszen fogyatékkal élők között töltjük az életünk nagy részét. Olyan az egész, mint egy nagy falu, vagy egy békés sziget a dzsungelben - nagyon - nagyon szeretem, hosszútávra tervezek itt :-)

Megérkeztem.

Előző bejegyzésemben írtam a spiri világ iránti vágyamról.

Május közepén megkerestek, hogy menjek segítőnek egy 6 alkalmas női önismereti csoportba. (Mondom, hogy gondold jól végig, hogy mit kívánsz, mert megkapod! :-) ) Igent mondtam, hiszen a most már nem is olyan távlati célok között szerepel az életvezetési tanácsadás. A héten tartott programon való visszajelzések alapján jól hozom ezt a minőséget, amiért hálás vagyok nem csak a csoport tagjainak, hanem magamnak is. Sokat dolgoztam magamon, jó érzés megélni, hogy át tudom adni azt, amit tanultam, tanulok, fejlődök.

A képzést is folytattam.

Az elmúlt hónapok tanítása, hogy ne vállaljam túl magam, így időt adva a felkészülésnek úgy döntöttem, hogy decemberben vizsgázok, nem most júniusban. Nem mellesleg ez egyezett Mentorom elképzelésével is.

A kvantumos képzés mellett egy könnyedebb világba is betekintettem, sorsszámok és csillagállások alapján gyakorolt önismeret - nem feltétlenül könnyed felismerésekkel, "hűha" élményekkel.

A (pár)kapcsolati vonallal szembesülés tegnap mélyen megérintett.

Az egy dolog, hogy az elhelyezkedés, társasházi könyvelés + egy férfi megjelenése miatt egyre többször eszembe jutott MrPanda - az motoszkált bennem, hogy még mindig nem dolgoztam fel?, nem zártam le?
Annyiszor, de annyiszor foglalkoztam már kettőnk kapcsolatával, bevittem egyéni terápiába, pszichodrámába, önismereti csoportba - érthetetlen, hogy mi munkál még mindig Vele kapcsolatban bennem. Meg kell nézetnem a karmikus kötődésünket azt hiszem :-(, valami nagyon mélyen leledző dologról lehet szó, akár több életen keresztül hordozva.

Amikor jött a gondolat, hogy hívjam fel, elhessegettem - erre mit kapok tegnap? - Nem akarom vele felvenni a kapcsolatot? - Hát nem... Ekkor fogalmazódott meg ennek a bejegyzésnek az alapja, gondoltam leírom ami bennem van és kilövöm az éterbe. Abban bízom, hogy a Rendszer működik és "üzenetem" célba ér...

Naná, hogy Ő volt az egyik, akire kíváncsi voltam mi a küldetésünk egymás életében - háát megkaptam. Szépen hoztuk, amit nem kellett volna és nem éltük meg, amit meg kellett volna - KÖSZI UNIVERZUM, most már legalább tudom, hogy miért volt sorsszerű az, hogy vége lett...

A másik, akire ránéztem Reload - vele viszont megéltük, amit meg kellett, ahogy éreztem is ez a történet úgy van jól, ahogy van. Kerek, lezárt, annyira vagyunk jelen egymás életében, amennyire kell.

A harmadik emberke Rikárdó, akinek megjelenését, azt, hogy megérintett nem tudom hová tenni. Mintát hordoz? Sablon? Benyomott egy gombot? - Ez is benne van, hiszen megjelenésében emlékeztet MrPandára, a szolnoki kötődésről nem is beszélve...

Ugyanakkor nem tudok elmenni a "véletlenek" sorozata mellett, aminek köszönhetően mindennapossá váltak a beszélgetések.

Kapcsolati sorsszámunk (2) és felszálló Holdunk (Vízöntő) által meghatározottak eddig szépen megjelennek.
Úgy érzékelem, hogy mindkettőnknek fontos egyéniségünk és a számunkra fontos dolgok megtartásával ismerkedni, azt a fajta szabadságot kapom, amit eddig jellemzően csak én adtam, csapatként tudunk működni, mindkettőnknek vannak tervei, van jövőképünk.

Érdekes, hogy mint fő kérdés már az elején megfogalmazódott bennem az, hogy mi az üzenete Rikárdó megjelenésének, mit képvisel ez az ismerkedés az életemben - ez is a Vízöntő jelleget hozza.

Olyan (független!) férfi, akire vágynék, a határozottság és céltudatosság mellett ott az elköteleződésre képesség (1998 óta dolgozik a suliban), pedagógusként fogyatékos gyerekekkel foglalkozik szívvel - lélekkel, ami számomra beszédes.

Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy sémát hordoz, a karakterisztikus hasonlóság mellett az egy fedél alatt dolgozás is befigyel - igaz jelen esetben nem ugyanaz a munkáltatói jogkör gyakorlója nála és nálam.

A kérdés csak az az idézet kapcsán, hogy ez mennyire a múlt, a séma visszaköszönése? Nem érzem katasztrofális választásnak Őt, minden múltbéli visszaköszönés ellenére sem.
Igen. sebzett vagyok, de ki nem az már ebben a korban a csalódások által? Nem lehet, hogy két sebzett ember nagyobb alázattal, elfogadással, egymást jobban értékelve él meg egy vágyott kapcsolatot? Mert tudja, hogy milyen az, amikor valami nagyon fáj és nem akarja a másikat kitenni annak, ami neki gyötrelmet okozott.

A sémák által tanulunk, valami dolgunk van vele, vagy nemet kell tudni mondani rá, vagy meg kell tanulni azonosulni egy olyan dologgal, amit megtagadok eleve kódoltan.

Erdélyi utam megér egy külön bejegyzést, részleteket később hozom. Most azonban nem tudom elkerülni, hogy ne érintsem az ottani eseményeket: 25 éves úti társamnak volt egy jó mondata ami jól illik az előzőekhez: két sima szív nem tud egymáshoz kapcsolódni, elcsúsznak egymáson. A gyűrődések, a felületi egyenetlenségek, recék, érdesség által tudnak összekapaszkodni...

Gyönyörű képi világ, hűen tükrözi azt, amit a netes társkeresés idején is vállaltam, nyilván ezért érzem magaménak annyira ezt a meglátást.

Az elmúlt pár hétben megmagyarázhatatlan nyugalom telepedett rám. Valamikor április végén, május elején hívtak el Erdélybe, Csíksomlyóra a Búcsúba, ami régi vágyam volt. Ez elindított egy folyamatot, a tudatalattim a háttérben készült a zarándoklatra, lecsitultak a lelki háborgások.

A belső béke megtalálását Húgom egy találó mondata nagyban segítette - merem mondani kvantumot ugrottam: el tudtam engedni a miértekre válasz keresést, ami által megkönnyebbültem, légies lettem. Megéltem azt a csodát, hogy a válaszkeresés elengedésével hirtelen sok mindent megértettem, világossá vált olyan, amivel évek óta küzdöttem, letisztult képeket kaptam.

Mindez kivetül Rikárdóval való ismerkedésre is - a 2 -es kapcsolati számunknak megfelelő "Ki mint vet úgy arat" elv érvényesül, amit jó volt tegnap meglátni. Nem kívánok fejest ugrani semmibe addig, amíg nincs stabil alapja, egyben a döntés szabadsága mindkettőnknek legyen meg, bármi legyen is a végkifejlet.

"A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti."