Hallgass a szívedre

"Én és az emberek szétválaszthatatlanul egyek. De ezt csak akkor élem meg, ha van középpontom: ha én Én vagyok. Csak akinek van közepe, tud másokkal táncot járni! Nem szédül bele a forgásba, s tudja, mikor kell a másikat elengedni s mikor átölelni. Mikor kötni és mikor oldani. Mikor nyitni és mikor zárni. Mikor kell igent és mikor nemet mondani." 

Az utóbbi időben a Várban tett látogatásaim nem adták azt az élményt, mint korábban, más hatások értek, mint ezidáig.

Ez három dolognak tudható be, külön - külön, de akár együtt is: egyrészt lehet, hogy fejlődésem, épülésem vonatkozásában ez a hely teljesítette a küldetését, másrészt amikor több alkalmat követően azt írtam Húgomnak, hogy jó - jó, de valahogy nem olyan mint régebben, azt a választ kaptam, hogy örüljek neki, hogy valami változik, hogy teljes békével adom át magam a programoknak, nincsenek elvárások, a változás az élet része, alkalmazkodjak hozzá (no ez az, ami nálam ugye nem egy 2 mp -es történet soha..., mint tudjuk) - és igazat kellett adnom, jó volt a meglátás, valami újhoz, máshoz alkalmazkodtam elvárások nélkül - ez pedig az újdonság erejével hatott rám.

Az, hogy mostanában "más" a hangulat egy - egy alkalommal, nem azt jelenti, hogy jobb, vagy rosszabb, sőt kifejezetten sokat adtak ezek az esték, csak másként érintett meg, mint ezidáig: nem vágyom a szeretetteljes légkörnél többre és ezzel egyidejűleg megtanultam helyén kezelni a dolgokat, nincsen a védett falakon kívüli világba áthozott kapcsolódásokra igényem. Felismertem, hogy a programokon más minőségben élem meg az egyes hatásokat, ennek köszönhetően nem esek egyik végletből a másikba, nem érnek váratlan meglepetések, a kellő távolságtartással tudom kezelni az egyes helyzeteket. Egy olyan magabiztossággal, amit már rég éreztem magamban.

A harmadik és legnyomósabb felismerést a múlt héten éltem át, nem is volt kedvem a csoportos feladatokhoz, azt hiszem szünetben ért a váratlan hatás, amikor a telefonomat lesve nagyot dobban a szívem, igen Ő keresett és belém hasított, hogy én máshol szeretnék lenni, nem a Várban.

Testeben ott voltam, de a lelkem félig máshol járt, szokás szerint nem esett nehezemre adni, a befogadásra nyitott tudtam maradni, de nagyon szépen meghúztam azokat a határvonalakat ott, ami a lelkem számára nem volt elfogadható.

Amikor megláttam a nem fogadott hívást jelző piros kört a telefonomon, a belső hangom, a tudatosságom azt mondta, hogy szerelmes vagyok, ezért mindaz, ahogy megéltem a tantrás esteket az utóbbi időben. Az egomnak - a tudatomnak - ez kellő válasz volt arra, hogy miért is érzem magam másként a Várban, mint korábban, azt élem meg, hogy a lelkem elköteleződése nem igényli a másokhoz való kapcsolódást olyan mértékben, mint korábban, ezért érzem magam mostanában kicsit másként a programokon.

Szerelmes lennék? Kibe is? Nem is ismerem... Kétszer találkoztunk, az utolsó találkozás hetekkel ezelőtt, azóta csak telefon.
De nem zavaró módon, nem tolakodó, viszont rendszertelen, van, hogy 1 -2 napig csend, de aztán egymást követő 2 -3 nap is beszélünk egymással.

Szerelmes lennék? Eddig más fogalmaim voltak a szerelemről, egyfajta függőséget jelentett, lestem a telefonomat, a postafiókomat, ültem a gép előtt és vártam a chaten való jelentkezést - ez iránti igény most fel sem merül.

Ez most ragaszkodásmentes érzés, amit nagyon élvezek, mert a birtoklást is nélkülözi, nem szeretném még egyszer azt az érzést átélni, hogy uralkodnak felettem. Furcsa hatása van annak a felismerésnek, hogy bennem talán most először született a birtoklásmentes érzésvilág.

Talán az áramlás, amibe belekóstoltam, amit tanulok, ez a kulcsa mindennek? Türelem, elfogadás, megértés és mindezt úgy, hogy felvállalom a saját véleményem, kimondom a saját gondolataimat.

Szívem választottjának a gondolkodásmódja nagyon távol áll mindattól, ami számomra fontossá vált - a maga realista világa tagadja mindazt, ami az energiák áramlásáról szól.

Mégis, akkor honnan ez a megnyugvás, ami bennem van?

Nem izgatom magam amiatt, hogy keres, vagy sem, mert tudom, hogy beszélünk majd egymással.

Nem izgatom magam amiatt, hogy hetekben számolható, amikor legutóbb láttam, mert biztos vagyok abban, hogy viszontlátjuk egymást.

Ez korábban, amikor "szerelmes" voltam nem így volt.

Most valahogy olyan természetes, magától adódó minden - majd alakul, és ezt el is tudom fogadni.

Szerelmes lennék? Hiszen aki ezt az érzést kiváltotta, 100 km -re él tőlem, és tagadhatatlanul felmerült bennem az a kérdés, hogy ez a 100 km mennyire is jelent nekem biztonságot, mint az elköteleződéstől való félelem megtestesítője. Hiszen 10 éve nem éltem együtt senkivel.

Ugyanakkor hosszú idő óta most először van bennem egy olyan kép, ami megnyugvást ad, megtaláltam azt, amit kerestem, el tudom magam képzelni valaki - Ő - mellett magam hosszútávon, boldogan.

Hosszú évek óta féltettem magam a szerelem érzésétől, nem akartam újra és újra csalódni. Bezártam magam, az egojátékokat játszottam és egy olyan valakivé váltam, aki nem én vagyok, aki saját magát nem tudta elfogadni, nem tudott saját magával azonosulni. Néha őrjítő, skizofrén állapotba kerültem, akkor volt a belső feszültség, ami felgyűlt bennem.

Amilyen gyors volt ez a folyamat, kikerülni ebből nagyon lassú, fáradságos, fájdalmas munka.

5 éve dolgozom azon, hogy önmagam legyek, hogy merjek önmagam lenni.

Sajnálom azt a 10 évet, amit a balgaságom miatt elvesztegetettnek tartok - még úgyis, hogy tudom ez az utam, ez a feladatom ebben az életben, hogy ezt a tanítást megtapasztaljam, az életfeladatom az életminőségem változása, a minták elengedése, a hiedelmek átalakítása.

Mindamellett, hogy szép feladatnak tartom - igen fájdalmas.

A tanulság az számomra, hogy igenis szabad szabadon szeretni, szerelmesnek lenni, - mondjuk ez könnyen ment mindig is -, az elengedés részét kellett és kell sokat gyakorolnom ahhoz, hogy újra merjek szeretni. Mostanra érzem magamban azt az erőt, ami ahhoz kell, hogy a szerelem ne vigyen tévútra, lássak tisztán miközben szerelmes vagyok és tudjam elengedni azt, aki csak egy szakaszon lépdel mellettem.

Addig, amíg a szerelem érzéséről rengeteg mese, film, könyv és a környezetünk által rengeteg tapasztalást hordozunk magunkban, addig az elfogadás és elengedés érzéséről szinte semmit nem ad mindaz, amibe beleszületünk és amiben felnövünk.

Így nem csodálkozom azon, hogy a csalódások olyan mélységét éljük meg amikor szerelmesek vagyunk és szerelmünk más utat választ.

Erre reagáltam én úgy, hogy bezártam és a tudatom került előtérbe.

Ezt viszont az ÉLET nem engedi és fel kellett ismernem, hogy teret kell engedni az érzéseimnek, felvállalni azokat és meg kellett tanulni bánni az érzéseimmel: először a haraggal, dühvel, agresszióval, aztán az elengedés, elfogadás, majd a szeretet érzésével.

Bármibe szerelmes lehet lenni, a szerelem érzését nem valakihez kell kötni, hanem a mindenséghez - hangzott el az egyik program alkalmával. Ez a mondat letisztított bennem valamit, ami elkezdett fényleni és erőt ad: már nem félek a csalódástól.

Érzem, hogy kész vagyok arra, hogy szerelmes legyek és egy teljesen új, más minőségben éljem meg a szerelmet.

És érzem, itt van a közelemben, akivel mindazt a teljességet megélhetem, amire vágyom.
Hogy Ő -e? Nem tudom. Lehet.

Hogy szerelmes vagyok -e? Még nem tudom, de ebben az ismeretségben benne van a szerelem lehetősége.

Talán soha életemben nem éreztem azt a belső biztonságot, mint most. Nem görcsölök rajta, ha nem hív, és nem görcsölök azon sem, hogy ennyi ideje nem találkoztunk, olyan mélységű elfogadás van bennem, amit most újdonságként fedezek fel.

A korábbi létem és hozzáállásom intő példája annak hogy vezethet a csalódás a zárkózottsághoz, a megközelíthetetlenséghez, ahogy egyszer mondták nekem: Jégkirálynőnek tartottak (Ahogy arról itt is írtam már: Jégkirálynő)

Szolnoki kirándulásunk alkalmával elhangzott egy szó, annak kapcsán, hogyan is lehet megfogalmazni azt, amire igazán vágyom: Szomszédasszony mondta ki (a magára vonatkoztatva ugyan, de maximálisan azonosulni tudtam a gondolattal)  ami jól körülírja azt ami bennem érzés szintjén létezett és szavakba öntve nem találtam azt : TELJESSÉG megélése.

Ez azóta is itt cseng a fülemben, és melegség járja át a lelkem, amikor erre gondolok, annyira találóan írja le mindazt, ami bennem vágyként megfogalmazódott, oly annyira hatott rám, hogy még a helyet is, napszakot is meg tudom mondani ahol és amikor ez a két szó elhangzott :-))) 

"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."
 

Egy-en-súly

 

"Nos, már megértheted, mennyire kevés értelme van azt tanácsolni a feszült embereknek, hogy lazítsanak, ha nem tudják, milyen érzés a "nyugodtság". De ha már egyszer megtapasztalták a mély ellazultság állapotát, akkor van viszonyítási pontjuk; akkor már könnyebben észreveszik a feszültség megjelenését, és lépéseket tehetnek elengedése érdekében. És ha már tudod, milyen érzés az igazi egyensúly, elkezded észrevenni, hogy mi billent ki az egyensúlyodból életed bármely területén; ez automatikus jelzésként szolgál számodra, ami visszatérít önmagad központjába. Az Egyensúly Törvényét kiegyensúlyozatlanságaid felfedezésekor alkalmazod."

Tavasszal nekiveselkedtem az újabb önismereti hétvégesorozatnak.

Alapvetően kontrollnak szántam, hogy lássam, érezzem mennyiben is változtam tavaly szeptember óta.

2 másik programsorozat is felkeltette az érdeklődésem a 4 elem + szer-elem témaköré épülő esték, valamint az integrálmódszert alkalmazó boldogságtréning.

Ez utóbbival való találkozásom pont annak az igénynek felelt meg, ami már egy ideje dolgozott bennem: olyan kérdések fogalmazódtak meg, amire a tudatom is választ várt, nem csak érzés és vágy szintjén megélni a tudatosságot, hanem meg is érteni, hogy mit jelent a spirituális értelemben vett tudatosság.

A megérzéseimre való hagyatkozást egészen kis koromtól alkalmaztam, az idő múlásával, a csalódások eredményeként háttérbe szorítottam ezt a "képességet", most komoly belső munkát jelent a félelmeim elengedése, annak tudatosítása, hogy ami történik az utam, a fejlődésem, az életfeladatom megoldásának része, még akkor is, ha éppen negatív hatásnak vagyok kitéve.

Az önismereti hétvégesorozat első felismerése az volt, hogy a megélt mélységbe nem ragadtam bele, megtaláltam a megoldást, fel tudtam oldani a helyzetet amibe kerültem.

Az első alkalom meglepetését az okozta bennem, hogy bizony nem csak anyai, hanem apai vonalon is van dolgom.

A második alkalommal ismét megélhettem azt, hogy milyen érzés, amikor egy alapvetően erős egyéniségű férfi velem szemben, előttem felvállalja a gyengeségét és az én támaszomra, szeretetemre van szüksége ahhoz, hogy a nyugvópontját megtalálja.

A harmadik alkalom egy nem várt helyzetet generált egy nagyon mély megéléssel és hatással - nagy meglepetést nem okozok - a végletek tekintetében.

A teljes egység megtapasztalásából a totális elutasítás helyzetébe kerültem, ez utóbbi hihetetlen erejű agresszió megjelenésével párosult. Egy másodperc alatt semmisültem meg mint nő és mint anya is.

Kérdezheted persze, hogy miért jó az, hogy kiteszem magam ezeknek a helyzeteknek?  - Nagyon hatásos és azonnali megoldást ad azokra a blokkokra, amit az évek alatti bezárkózással keletkeztek, közelebb visz magamhoz, az, hogy mennyire elnyomtam az igazi egyéniségem ezáltal válik láthatóvá.

Az más kérdés, hogy - jó szokás szerint - végletesen reagálok a nagy bezártságból a nagy felszabadulásba lendülök át.

Ez utóbbi viszont szorongással és lelkiismeretfurdalással, saját magamnak tett szemrehányással párosul, úgy érzem, hogy most jött el az ideje annak, hogy azt a bizonyos arany középutat megérezzem. No de vissza az elmúlt időszak történéseihez.

A harmadik alkalomig megélt felfelé ívelés egy nagy falba ütközött. Komoly lelki erőpróba várt rám. Az egyetlen járható helyes út mély fájdalmat okozott és az Égiek adta teher tovább nehezedett, a lelkem mellett az autóm is összetört. Mindemellett csodaszép ajándékokat kaptam, hosszú idő után először volt az életemnek olyan szakasza, amikor a nehezen megélt helyzet mellett jelentkező jót is megláttam: a Sors tényleg gondoskodik arról, hogy ha elvesz, akkor adjon is - csak észre kell venni, hálát adni érte és újabb támogatás, jelzés érkezik.

Ebben az időszakban már nagyon fáradt voltam. Egyik program a másik után és nem volt időm feldolgozni azokat a hatásokat, amik értek, mondhatni kapkodtam a fejem.

Az eredetileg 3 alkalmasra szánt sorozatból már 4 lett, a csoportegység ami létrejött igényelte, hogy legyen újabb közös program, az összhang ami teremtődött ősszel további folytatásra ad lehetőséget.

A 4. alkalom nekem az előző hetek feldolgozásáról szólt, mindaz, amit tudatosan a háttérbe szorítottam most megjelenhetett, teret engedhettem a fájdalommal vegyes szomorúságnak, mégsem ez uralta a hétvégét, hanem az a belső egység, amit ezáltal megélhettem.

A múltkor még fájdalmat okozó, számomra oly kedves fiatalember támogatásában lehetett részem, akivel érdekes tükröt tartunk egymásnak.

Mindeközben a 4 elem köré szervezett esték hozadéka is rakódott bennem: a Föld megnyugtató ereje, a Víz simogató áramlása, a Tűz vágykeltő lángolása, a Levegő lágy lebegése, és háááát a SzerElem szerető kinyílása.

A programsorozat elején az volt bennem, hogy milyen csodás lenne úgy megérkezni erre az alkalomra, hogy szerelmes vagyok - voltak olyan férfiak ezekben a hetekben, akik a közelembe kerültek és megérintettek, de egyikből sem lett szerelem.

Ez az este viszont elhozta azt, hogy a szerelem nem feltétlenül egy személyben testesül meg: tulajdonképpen bármibe szerelmesnek lehet lenni: a levegő illatába, a napsütésbe, a madárcsicsergésbe, bármiben meg lehet látni a szerelem érzését adó gyönyörűséget.

Ehhez az kell mindössze, hogy kellő nyitottsággal forduljak a világ felé.

Másnap Szomszédasszonnyal életem meghatározó helyszínét céloztuk meg, ahol valamiért kibuggyant belőlem az ott megélt nagy szerelem története A -tól Z -ig. Ahogy megállapítottuk valószínűleg ennyi idő kellett ahhoz, hogy fel tudjam magam oldozni, hogy ki tudjak szabadulni annak a szerelemnek a béklyójából, hogy meglássam tényleg nagy szerelem volt, hogy el tudjam fogadni és tényleg el tudjam engedni, és mindezt tiszta szívből tegyem, az utamat kísérő férfiak pedig mind - mind egy egy jelzőtáblák voltak, akik a maguk módján tudatták hol is tartok.

Olvastam egy cikket ami arról szól, hogy 12 évente van lehetőségünk arra, hogy megéljünk ugyanolyan helyzeteket, mint korábban, csak más minőségben, - jó esetben az előzőekből tanulva.

Ennek tükrében, amit azon az este kaptam az Égiektől gyönyörűséges tanítás.

Egyfelől az önismereti hétvégéknek köszönhetően az önelfogadás magas fokára kerültem, egy olyan belső egységben, amit ezt megelőzően jó 11 - 12 éve éltem meg, másfelől az előző este (szer-elemes :-) ) hangulatát vittem magammal életemben először éreztem, hogy milyen a nyitott szívcsakra állapota: és működik....

Komolyan, mint a filmekben: beléptem és minden szempár engem nézett, én régen ettől totálisan zavarba jöttem volna, most nem. Egy emberrel összefonódott a tekintetem, mást nem láttam, csak érzékeltem, hogy vannak... Ő volt az egyetlen férfi, aki felállt és bemutatkozott azok közül, akik nem ismertek.

Aztán persze kiderült nem egyedül van a buliban, én amennyire tudtam igyekeztem nem zűrt okozni - nem sikerült.... Ez egy végzetes találkozás volt, hogy mi a tényleges küldetése, majd kiderül, de amikor meghallottam a születésnapjának dátumát már nem csodálkoztam semmin... szerintem mondanom sem kell: kos jegyben született, a második az életemben, aki március 25 -én.

Nagyon rég nézett rám úgy valaki, mint Ő azon az este, egy idő után feladtam a küzdelmet: ahogy Ő fogalmazott szerelmesre ittam magam... :-)))

Ennek következményeként a buliba invitáló, vendéglátó barátnőmtől hajnali 5 -ig hallgattam, hogy milyen vállalhatatlan a viselkedésem, bennem csak az volt, hogy játszhatom én a szende szüzet is, de minek??? Újdonsült hódolóm nem azért kereste a társaságom mert én rámásztam, hanem mert szeretett volna velem lenni - hogy ez másokat kiakaszt, arról én nem tehetek. Nem tudom hányszor mondta / mondtuk el, hogy felnőtt emberek vagyunk, tudjuk mit teszünk.

A végletes viselkedésemre tett megjegyzések azért megtették hatásukat, pár napig lelkiismeret furdalással és szorongással küzdöttem.

Ezt egyetlen dolog oldotta, azok a telefonhívások, amikben részem lehetett hét közben, melynek eredménye a találkozást követő  hétvége együtt.

Elfogadom, hogy a Várban töltött esték egy olyan megnyílást hoztak, ami annak aki ismer, szeret és elfogad olyannak, amilyen voltam, annak sok(k) - én meg belülről azt érzem, hogy most végre igazán önmagam lehetek, önmagam vagyok, elfojtás és bezártság nélkül.

Mint a kalitkából szabadult madár!

Az is igaz, hogy az igazi az lesz, ha a két véglet közötti egyensúlyt megtalálom: most ezen dolgozom.

Köszönet azoknak, akik megengedik, hogy a bezártságból szabadult lényem is megéljem!

Ezt a dalt ebben az időszakban hallottam először, mindent elmond arról, ami bennem van:

 Hallgass a szívedre

"Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma."