Deja vu

"A déjá vu (...) több, mint egy hamar feledhető ráeszmélés, hiszen soha nem figyelünk fel olyasmire, aminek nincs értelme. Megmutatja nekünk, hogy az idő nem múlik. Voltaképpen egy ugrás valahova, ahol már valóban jártunk, és ami most ismétlődik."

A tegnapi nap hihetetlen energetikával bírt.

A csillagok együttállása, vagy nem tudom mi váltotta ki a történés sorozatot, egyik helyzet generálta a másikat.

Mondjuk nincs mit csodálkozni ezen, hiszen egy hete egyfajta meditatív állapotban létezek  és még nincs vége :-)))

Pénteken a tantra masszázs est, a hétvégi tréning, a szerdai fürdőzés után ma mauri masszázs, holnaptól meg a négy napos elvonulás, 31 -én a csoport, nov 3 - 4 a következő egész napos önismeret - meggyőződésem nem véletlen, hogy mindez erre az időszakra, a  40. születésnap elé, a 10 évvel ezelőtt történtek időszakára koncentrálódik.

Adós vagyok a Ji King jelek  értelmezésével és annak rám gyakorolt hatásának megírásával, abból is jól látható majd, amit érzékelek is: most vagy soha... - Lehetőséget kaptam arra, hogy azt az utat járjam, úgy érezzem magam, mint a legboldogabb időszakomban.

A Sors úgy alakította, hogy segít karmikus utamon és visszavitt egy pontra, ahol az egy elágazás található - és én döntök melyik utat választom.
Tegnap délután egy nagy felismerés ért: olyan párhuzamokat vélek felfedezni bizonyos helyzetek és történések között, amik segítenek abban, hogy visszataláljak ahhoz a stabilitáshoz, amit már egyszer megleltem, de akkor eltékozoltam - helytelenül mértem fel az Élettől kapott, engem a karmikus fejlődésben segítő dolgok értékét, -csak ezt akkor én még nem láttam, nem érzékeltem.

Holnap elindulok egy két és félórás útra a Balatonfelvidékre. (Végül nem saját autóval megyek, mert több autóban volt szabad hely, azt mondták inkább én csatlakozzak máshoz - konkrétan Népszrűkéhez - ezek után furán jött volna ki, ha egyedül gurulok be a panzió parkolójába a saját autómmal... Nem tudom miért Őt mondták, ha több autóban is volt szabad hely... - na ez nem egészen igaz... sejtem miért... Sors keze, Karma...)

Ez az út több szempontból is emlékeztet egy 10 évvel ezelőtti útra, amit Szolnok és Dunaújváros között tettem meg.

Az, hogy Népszerűke megjelenése nem véletlen és azt, hogy Ő "feladat" -ot hordoz, vagy közvetít, írtam már a múltkor.

A Sors megmutatta Őt nekem, hogy lám - lám... volt valaha valaki egykor, aki így hatott Rád... de azzal, hogy nem hívott fel augusztus végén, amikorra ígérte, a Sors azt is jelezte, hogy nem Őt nem úgy szánja nekem, ahogy én gondolom.

A Piknik jelentette az elengedést, a pénteki tantra esten találkoztunk újra, ami az oldódást adta, jó volt látni egymást és megélni azt, hogy érzékeltem Népszerűke levette - semmi rossz érzés nincs Vele kapcsolatban bennem.

Időközben a Sors úgy alakította, hogy Reload által megmutatta nekem azt, hogy milyen az, amikor nekem igazán jó (Népszerűke, mint MrPanda megtestesítője nem is illúzió, hanem légvár...), - ezáltal (zanzásítva és rövid idő alatt) egy 10 évvel ezelőtti helyzet teremtődött.

Holnap beülök egy autóba, ugyanúgy, mint 10 éve (és igen, a 10 év úgy 10 év, hogy ugyanígy október volt, méghozzá a 16. napja - érdekes lenne a csillagok állását összevetni :-))) ) elindulok a Káli medence közelébe, a vezető ülésben ugyan más fog ülni, mint 2002 -ben, de ha az utazás részét nézem, holnap megérkezem arra pontra, ami akkor a választás útját jelentette.

Most nincsenek kétségeim merre induljak, hálás vagyok azért, hogy  megtaláltam valamit magamban, amit elveszni véltem, ezt egy nagy lehetőségnek tekintem, hogy olyan életet éljek, amilyet szerettem volna és úgy érezzem magam, ahogy régóta nem éreztem magam... - Még akkor is, ha sok olyan este lesz, mint a tegnapi, amikor azt írjuk egymásnak, hogy de jó lenne, ha most Hozzád bújhatnék :-)))

A tegnap este másik nagy történése, hogy miközben távol lévő Kedvesemmel beszélgettem - párhuzamban Szomszéd Vármegye Asszonyával is cseteltem - mint mostanában oly sokszor TerézApu került terítékre... - barátnőmnek szánt gondolatot rossz ablakba írtam, ami miatt nagyon rosszul éreztem magam, de jól esett a válasz, amit kaptam - na csináljak belőle ügyet... - Jó nem csinálok, de most nem szeretnék én lenni az, aki elszúrja :-(

Szóval Szomszéd Asszonnyal TerézApu "áldásos tevékenysége" hatására volt egy ki hogy látja beszélgetésünk - ami igazából csak azért bosszantott, mert ez a fazon arra is képes, hogy ismeretlenül (arctalanul) manipuláljon.

TerézApu ugyanis mindenkivel elhiteti, hogy amit megoszt az FB -n, az neki szól - ezt a kiszemelt nőszemélyek mindegyike magára veszi, ki így, ki úgy reagálja le. Nincs is ezzel baj, de Szomszéd Asszonnyal baráti kapcsolatot is ápolunk egy ideje - szóval nem igazán jó vegzálni egymást azzal, hogy ki hogyan értelmezte TerézApu saját egójának táplálására való megnyilvánulásait. Reggelre arra jutottam Terézapu "áldásos tevékenysége" kimerül abban, hogy az érzékeny női lelkeket összeugrassza...

Nagyon remélem, hogy ezt a témát lezártuk - nincs kedvem újabb és újabb körökhöz, még akkor sem, ha tudom jó kielemezni a közös ismeretlen ismerőst, hogy vajon milyen lehet.

Olyan, amilyen... a végeredmény Gyök2 :-)))

A tegnap este, és éjszaka egyéb meglepetéseket is hordozott.

Egy kép megosztását Lánykám lájkolta, amitől én meghatódtam - átmentem a kis kuckójába, hogy megpusziljam, ami igencsak érdekes beszélgetéssé alakult, elmeséltem a terhességem, és a születése történetét.

Megnéztük a horoszkópját is - jujjj de mennyire igaz rá sok minden... Ráadásul dupla Bika a Kisasszony - Napjegye és Holdjegye is az... Ez számomra elsőre nem volt jó hír, de ahogy elolvastuk a jellemzést egészen jó, ha tudja mire figyeljen oda magával kapcsolatban.

Nagyon jóóóóó érzés volt elmesélni azt, hogy milyen érzéseket éltem meg 17 évvel ezelőtt, azt hogy úgy ültem hullámvasúton, hogy már pocaklakó volt, de még nem tudtam róla, és a születésének éjszakáját felidézni, amikor csendes eső esett és pici babaként, amikor olyan idő volt mindig nagyokat aludt - ez a mai napig így van :-)

De az éjszaka nem ért véget azzal, hogy álomra hajtottam a fejem.

Illetve számomra igen, de az események zajlottak.

Az sms -re, amit kaptam, hogy sok olyan éjszaka lesz még, ami olyan, mint a tegnapi már nem tudtam válaszolni, hamar elaludtam. Ma írtam, de válasz nem érkezett... :-(

Reggel a jóleső nyújtózkodást követően látva a 4 nem fogadott hívást az első gondolatom az volt, hogy távol lévő Kedvesem keresett, mert valami mondandója volt. De nem... Kicsi Robot... Energiavámpírként megérezte... Van, lenne miből töltekezni...

Nos...

A tegnapi nap igencsak mozgalmassá alakult.

A legszebb élményem - a tanulási, építkezési folyamat mellett - egy egyszerű természeti csoda látványa: a közeli bevásárlóközpont alagsori parkolójából kikanyarodva a naplemente égi színjátékát a sarló alakú Hold kísérte- egyedül ültem az autómban, magamat is megleptem azzal, ahogy meghallottam a saját hangomat: De szééééép! :-)))

Igen.

Most minden szép és jó.

Vigyázok rá, mert jól érzem magam ebben az állapotban :-)))

"Azt hiszem, amikor válaszúthoz érkezünk, és tétován nem tudunk dönteni, eszünkbe kellene jusson a halálunk, hogy az életet válasszuk, mert a halálunk nem teszi boldogabbá a világot."

Virággyertya

"A fény csak fordított árnyék"

Egy ideje már motoszkál bennem, hogy megírjam, hogyan is lett Gyertyavirág ez a blog.

Leginkább azért, mert a blog leírásaként választott szöveg "hitelességén" gondolkoztam...

"A gyertyavirág gondoskodik a vidám hangulatról, nyugalmat áraszt, és biztosítja a test, a lélek, és a szellem egyensúlyát."

Szeretném, ha így lenne, de ettől messze állok...

Egyszer talán elérem a létezés azon fokát, amikor gondoskodok a vidám hangulatról  és nyugalmat árasztok - az az érzésem, az eddig itt megosztottak nem éppen ezt képviselték. - Viszont a cél adott: a test, a lélek és szellem egyensúlyának megteremtéséért sokat teszek.

Ezért megfordítottam magamban a mottót is:

A test, a lélek és a szellem egyensúlya nyugalmat áraszt, és gondoskodik a vidám hangulatról :-)

Az, hogy az egyensúly felborult az jól érzékelhető volt az elmúlt 7 - 8 évben.

A lelki bizonytalanság testi tüneteket produkált mindenféle betegség formájában és ha már itt tartunk - tudom ezzel többen nem értenek egyet - nem vagyok kibékülve azzal az 5 - 8 kg -mal, ami felkúszott rám ezen időszak alatt. Mindez az elégedetlenség szellemi szinten úgy jelentkezett, hogy szép lassan bezártam magam a saját (gondolati) világomba.

Soha nem voltam egy hűűű de extrovertált egyéniség és ezen nem segítettek a magánéleti kudarcok a munkahelyi fásultság sem. Ezt a befelé fordulást hivatott oldani már a pszichodráma is, ami azért sajátságos, mert mindeközben éppen hagytam magam Kicsi Robot által bezárni - igaz összességében a foglalkozás elérte célját, méghozzá felismertem: nem tudnék egy életen keresztül az érzelmi sivárság mellett folyamatosan alárendelt szerepben élni és véget vetettem Kicsi Robottal való kapcsolatomnak, mikor szembesültem Dundika megjelenésével.

A megkönnyebbültség érzését váratlan módon 1 hónap múlva már érzékeltem is, ahogy azt is, hogy milyen nagy terhet tettem le a vállamról.

A felszabadulás azonban nem járt együtt a mások felé nyitással.

Azzal, hogy milyen mértékben zártam ki magam mindenből és mennyire megközelíthetetlenné váltam az RV -n lét szembesített.

A sorozatos visszajelzések, hogy zárkózottnak tartanak váratlanul értek - annak ellenére, hogy nagyjából tudtam milyen képet alkotnak rólam általában elsőre.

Ezt valamilyen szinten oldotta, hogy elkezdtem tudatosan építkezni és valami rendszert vinni a szétcsúszott kis életembe.

A kondizás, utána a szaunázás, az úszni tanulás, a fotózás, a mauri masszázs rendszeressége mind azt segítette, hogy kimozduljak otthonról egyedül is, hogy emberek közé menjek. Nagyon messziről indultam a kinyíláshoz vezető úton, így az eredményesen megtett eddigi út csak töredéke annak, ami a teljes távot jelenti.

A hétvégén többször elhangzott egy mondat: a saját határainkat tágítani - és egyszercsak bekattant... nem átlépni, hanem tágítani.

A nagy útkeresésben feszítgettem, néhol túlléptem a saját határaimat, amivel hibát követtem el, ráadásul ezek a helyzetek utólag az önostorozásra adtak okot, amitől meg szenvedtem... - ehhez kapcsolódó nagy felismerés, hogy hajlamos vagyok olyan helyzeteket teremteni saját magamnak, ami azzal jár, hogy "bántsam" magam.
Már azt is tudom, hogy ez azért van, mert így nőttem fel. Valamit mindig számon kértek rajtam, soha nem volt elég amit teljesítettem, soha nem voltam elég jó.

A nagy kérdés, amit a hétvégi záró körben feltettem: ha tudom valamiról, hogy mire vezethető vissza, azon hogyan lehet változtatni?

Elengedéssel?

Na ez az ami nálam szintén egy nem egyszerű történet, és soha nem is volt az.

A nyitó gondolattól sikerült jól elkanyarodni... :-)))

A blog nyitásakor valami nyugalmat sugárzó hangulati képre vágytam, több előre kitalált cím már foglalt volt, a szavakkal való játszadozás adta ki a szóösszetételt: Gyertyavirág - ami valamiért nagyon megtetszett, békét és nyugalmat sugárzott. A megérzés jó volt, találtam egy oldalt, ahol az energiát adó növények közé sorolják és a leírásban olvasható gondolatot társítják hozzá.

Hogy mennyire igaz rám? Semennyire...
A lelkem inkább érzem egy háborgó tengeren hánykolódó hajónak, ami a kiállt megpróbáltatások után lágy hullámokon való ringatózásra vágyik, - ebben az állapotban nehéz a vidám hangulatról gondoskodni.

Viszont a mottó megfordításából született gondolatot igaznak vélem, és az utóbbi időben ezt tapasztalom is, aminek hatására a tomboló vihar is csillapodni látszik.

"Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni."

(Át)Változások

 "Könnyebb a párkapcsolatait megélni annak, akinek harmonikus kapcsolata van az anyjával, és magabiztosabb a férfi szerepben, ha apja lelki támogatását bírja. Tehát jó a jót erősíti, s a fájdalmas múlt a fájdalmakat gyarapíthatja, ha nem ismerjük föl, hogy amit elmulasztottak a szülők, azt társ már be nem pótolhatja - következmények nélkül. Pedig ez gyakran előfordul, amikor például a nő olyan szeretetre képes, mint az ideális anya. Engedi a férfinek, hogy „játszon”, ő pedig elnézően mosolyog a kis éretlenen. Felépíti a házat, szegény férfi pedig képtelen a felelős döntésekre, elcsábul néha más nők ágyába, nem tudja rendben tartani a dolgait, eldorbézolja a pénzt. A „pótmama” mindent megold, ami kényelmes, de rejtett módon hat a kapcsolatra, s változásokat indukál a látható szférában is, például a férfi potenciájában. Nehéz felnézni ugyanis az öltönyös „kis pisisre”, akinek meghódítása nem kihívás, mert nem gömbölyű, feszes popsi kell hozzá, hanem csupán a mama ízeit idéző babgulyás. A férfi sem úgy néz a nőre, mint egy szexis vadmacskára, és csupán szeretgetésre vágyva bújik a dús keblekhez. Kevésbé tüzes a szex, esetleg más nők lelkesítik a férfit, vagy a szilaj csődör fáradt bányalónak érzi magát, s rémülten hasonlítgatja magát statisztikák alapján az átlaghoz. Pedig nincs baj a férfiasságával, csak a "mama és gyerek” szerepű partnerek nem szexelnek - így találta ki a természet. Ez egyfajta genetikai védelem, függetlenül attól, hogy korábban ők nő-férfi szereposztásban léteztek."

A mottónak választott idézet így teljes, azért hozom egyben ide, mert ugyan az intimitásra vonatkozó gondolatok ránk csak részben igazak, viszont, általánosságban véve helytállónak tartom és annak idején, amikor a szakítás mellett döntöttem, az a félelem dolgozott bennem, - ahogy majd később olvasható is -, hogy az bizonyos genetikai védelem egyszercsak kialakul, és visszafordíthatatlan lesz...

Már meg sem lepődöm azon, hogy az éjszaka ott folytatódott, ahol az este véget ért.

Csodálattal élem meg a gondolati kapcsolódásokat, egy mailben írtam a délutáni oldódásról, ami kiváltotta, hogy szó szerint viszont láttam, azt, amit Reloaddal való kapcsolatomról gondoltam: korábban inkább az "anyukájának" éreztem magam, mint a társának.

Mostani találkozásunkkor azt vettem észre - nyilvánvalóan a tantra estek hatására - többet érek Hozzá, amikor beszélgetünk és fontos volt a szinte folyamatos fizikai kontaktus, erről is írtam pár gondolatot a tegnap esti levelemben.

Az interaktív válaszban döbbenetes volt olvasni, hogy a két gondolat kimondatta - jelen esetben leírattatta, hogy Reload szerint sokszor úgy érintem, mint az édesanyja.

Nem tartom jó dolognak, hogy ezekről a dolgokról msn -n keresztül beszélgetünk, mert ha valamikor, akkor most fontos lett volna, hogy lássam a másik tekintet, hogy fogjam a kezét, miközben elmondom, amit gondolok.

De ahogy mindennek, ennek is biztos megvan az oka, hogy ezek a gondolatok a neten keresztül áramoljanak. Ugyanakkor félek attól, hogy így nem úgy megy át az, amit mondani szeretnék, hiszen "egymás szavába vágva" (közbeírva) jönnek mennek az üzenetecskék, és az ilyen beszélgetés, - ahogy nem egyszer volt már rá példa -, bizony félre mehet, nem is kicsit, aminek aztán magyarázkodás a vége...

Úgyhogy tegnap este fokozottan ügyeltem arra, hogy mit és hogyan írok, és úgy érzékeltem, hogy ez visszafelé is így történt azt hiszem mindketten érzékeltük, hogy ingoványos talajra tévedtünk.

A régen és mostot valahogy próbálom szétválasztani, hiszen szóba került az is, hogy ezt a mostani egymásra találást  ne újrakezdésnek, vagy újabb lehetőségnek tekintsem, hanem a múlt tapasztalataira építkezve egy új kapcsolatnak. Viszont úgy tűnik kikerülhetetlen, hogy időközönként ne kerüljön szóba a múlt, vagy az akkor megéltek.

Ez tegnap este is így alakult, hiszen belőlem kihozta az összehasonlítást  - vajon most is ugyanazt a hatást váltottam -e ki, amikor találkoztunk, vagy sem. Belőlem teljesen más érzések jöttek elő, mint régebben és nagyon bízom benne, hogy nem az anyai minőségem volt most erősebben érzékelhető, hanem az, ahogy én megéltem a NŐ -i minőség (aminek persze része az anyaság is, de a férfi aki mellettem van, ne ezt érezze dominánsnak).

Sok mindent felvetett az az egy mondat. Többek között azt, hogy én annak idején azért léptem ki a kapcsolatból, mert nem éreztem jól magam attól, hogy inkább "anya" szerepben éreztem magam, mint társnak.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a férfiak többsége az anyai mintát keresi a társában is, mert az egyfajta biztonságérzetet ad nekik, önigazolás lehet arra, hogy jól választott, és ha jó volt a kapcsolat az anyukájával, akkor a gyermekei anyjának olyat szeretne, mint a saját édesanyja. Ha nem volt jó kapcsolat, akkor meg a képzeletbeli anyai minőséget szeretnék megkapni. - A lényeg, hogy az anyai kötődés ott van bennük, így, vagy úgy.

Ez nem is baj, hiszen a gondoskodás, a terelgetés az "anyáskodás" ösztönösen kódolt bennünk Nőkben, a gond abból adódhat - és én annak idején ezért nem éreztem jól magam -, ha a jó értelemben vett "olyan vagy, mint anyukám" (= néha úgy érsz hozzám, úgy főzöl, stb.) erősebben érződik, mint az, hogy NŐnek látnak. Ezzel pedig nem tudtam és nem is akartam azonosulni.

Ez magában hordozza azt a veszélyt, amire nem egy példát láttam, hogy a közös gyermek születése után a férfi már ténylegesen csak az anyát látja a nőben, a NŐ -t nem, és máshol kezdi keresni, azt, amit elveszettnek vél.

(Persze mint mindenhez, ahhoz is, hogy ez megtörténjen a nő hozzáállása sem mindegy.)

Ma visszagondolva az éjszakába nyúló beszélgetésre, arra jutottam magamban, hogy azért maradtunk kapcsolatban a szakítást követően és azért okoztam én akkora fájdalmat, mert az anyai szeretet is jelen volt a kapcsolatunkban.

Az elmúlt években azonban változtunk mindketten - azt, hogy rám mennyire lehet másként tekinteni, nem tudom, mert azt látom, hogy én tulajdonképpen mindegy mit teszek, hogy nézek ki (most alsó hangon 5 kg -mal vagyok több, mint amikor először találkoztunk és nem felejtem el az első mondatot, ami elhangzott: de jó vékony vagy :-P)  és nem számít, mennyit "öregedtem", milyen hülyeségeket csinálok, feltétel nélküli önzetlen szeretet kapok (egyébként ennek felismerése vezetett oda, hogy nagyon vártam a mostani találkozást).

Az viszont biztos, hogy én úgy tekintek az egykor "gyerek" szerepet élvező Kedvesre, hogy mostanra - ahogy tegnap este el is hangzott - beérett :-), felelősségteljes, tudatos, de a játékosságát megőrző szeretni nagyon tudó FÉRFI lett, akire a korábbiakkal ellentétben most már rá merem bízni magam és a gondolataimat.

Az, hogy ebből mi kerekedik ki, csakis rajtunk múlik, de jó érzés úgy létezni, hogy van akire számíthatok, még ha most fizikailag távol is vagyunk egymástól, lelkileg olyan közel érzem, mint még soha.

Sohasem késő feltenni magunknak a következő kérdést: vajon készen állok rá, hogy megváltoztassam az életemet, és én magam is megváltozzam? Nem számít, mennyi idősek vagyunk, és mi minden történt már életünkben; teljesen megújulhatunk.

Reload

"Mindig van újrakezdés, mert soha sincs vége semminek."

Mostantól nehéz lesz ide írni, úgy hogy ne érjen az a "vád", hogy a Neked szóló dolgokat itt írom meg, és nem mailben - amire meg azt mondod, hogy olyan, mintha a blogomba írtam volna nem Neked :-)))

Amikor megfogalmazódott bennem, hogy elkezdjek blogot írni az is motivált, hogy a "jövendőbelim" majd láthatja azt az utat, ami hozzá vezetett.

Ha sajátosan is, de a szándék megvalósult, méghozzá az első bejegyzés által - igaz, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy mi újra egy pár legyünk, leszünk, lehetünk valaha...

Keresem azt, hogy hol fordult meg bennem az, aminek a következtében az elmúlt három napban csak azt vártam, hogy együtt legyünk, találkozzunk, beszélgessünk.

Nem tudom, nem találom a választ, de lehet ez így helyes, mert ettől nem "tudatos" ami történik.

Mármint észnél vagyok, annak ellenére, hogy néha úgy tűnök, mint akinél elmentek otthonról :-))), egyszerűen csak alkalmaztam, ami a tantra esteken sokszor elhangzik: csak hagytam, hogy megtörténjenek dolgok.

Azt hiszem a másfél - két héttel ezelőtti e -mailek voltak az első jelei ennek, az volt bennem, hogy nem tiltakozom tovább, ha MINDENT tudni szeretnél rólam, ám legyen.

Aztán amikor beszéltünk arról, hogy pont a szülinapod hetén leszel itthon már én mondtam, hogy ebből az alkalomból menjünk el kajálni valahova, az uszodás talit is kigondoltam, igaz nem számítottam rá, hogy összejön, de amikor azon sajnálkoztam magamban, hogy miért nem egy nappal hamarabb érkezel, már az is bennem volt, hogy az esetleges közeledésed nem fog túl nagy ellenállásba ütközni....

Már csak az volt a kérdés, hogy az elmúlt időszak néha félrement üzenetváltásai mennyire voltak bántóak, és milyen nyomot hagytak Benned.

Az az igazság, hogy meglepődtem saját magamon, a korábbiaktól eltérően nem húztam be a kéziféket, meg tudtam tartani azt az érzést, hogy hagyom megtörténni azt, aminek meg kell történni és nem gondolkozom olyan dolgokon, mint régebben.

Kívülről nézve magamat csodálkozom a hozzáállásomon, nem görcsölök, átadom magam annak, ami jó.

Néha átfut rajtam, hogy ez így sok(k) Neked, váratlan és hirtelen és lehet vissza kellene fogni magam...

Nem lehet egyszerű Neked velem, pl.: most tök nyíltan beszélek olyan dolgokról, amiket régebben ha nem is tabuként kezeltem, de nehezen osztottam meg, vagy nem szívesen beszéltem róla és ezért a tényekre szorítkozva rövidre zártam a mondandóm.

Most azon veszem észre magam, hogy ez megszűnt, a lehető legtermészetesebb, hogy válaszolok arra, amit kérdezel.

Azt érzem magamon, hogy megvalósul amiről már többször is írtam: nincs szükségem a taktikázásra, praktikákra egyszerűen és őszintén szeretnék létezni, nem álarc mögé bújva és nem a másikat fejtegetve.

Éppen ezért lep meg, hogy milyen kérdések "dolgoznak" Benned és nézek nagyokat, hogy mi az ami megmaradt régről....

Ez az írás nem egy tipikus bejegyzés, nem igazán sikerül elvonatkoztatni a Neked szóló dolgoktól, de idővel majd alakul.

Ma nem találkozunk, és elképzelésem sincs hogy fogom most érezni magam a tanra esten, - mondjuk az elmúlt három nap éjszakázásának köszönhetően nem esik majd nehezemre ellazulni, mi több attól tartok, hogy el fogok aludni...

Szombattól pedig más lesz esténként, mint eddig ott ülni a gép előtt és azt várni, hogy valahogy sikerül -e bejelentkezned az msn -re, vagy sem.

Egy dolog van, amitől tartok - a múlt lenyomata -, hogy az újrakezdések mindig nagyon jók voltak, de egy idő után eltávolodtunk egymástól, és bár nagyszájúan azt találtam írni vasárnap este, hogy távkapcsolatban jók vagyunk, azért van bennem egy adag félsz attól, hogy most nem 100 km, hanem 1000 km fog elválasztani egymástól bennünket.

Ilyenkor az a következő pozitívba átfordító gondolatom, hogy de láthatóan, érezhetően másként állunk ahhoz, ami történik, a magam részéről ez biztos.

Bár nem kérdezted, de mondom: mostantól nem keresek társat tovább az RV -n.

"A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én."