Így nézünk mi ki

   

"Mindig a második gondolat a jó. Vagy a harmadik! Mindig alá kell nézni annak, ami először az eszünkbe jut, mert az nem a mi gondolatunk, hanem a világé. Amikor a felszín alá nézünk, megpillanthatjuk azt a mélyebben rejlő, letagadott igazságot, ami a miénk!"

És akkor ott van a női megérzés...

Így volt ez Gpont -tal és KicsiRobot -tal is mostanság...

A sokszor emlegetett mélyrepülés gátját szabta annak, hogy a tavaszi, kora nyári őrségi kiruccanást megszervezzem.

Volt egy kósza gondolatom - BigBoss -t kárpótolandó (egojának érvényesülésének elmaradása miatt)-, hogy legyen egy össznépi party, szabadtéri főzőcskézés helyben.

Gpont, vagy gondolatolvasó, vagy tudatosan készült arra, hogy velem való együttlétre lehetőséget találjon - ez utóbbi gonosz megjegyzés most, tudom... - előállt a gondolatom megvalósításával: legyen június 13 -án átokűző parti.

Szóval mh -i buli szerveződött. Az a női megérzés, hogy ez Gpont velem töltendő éjszakájára újabb lehetőség, beigazolódott.

Érzelmileg eltávolodtam tőle az elmúlt hónapok alatt, nem kerestem a társaságát a du folyamán. Tulajdonképpen nem lepődtem meg rajta, amikor mégis mellettem landolt a padon. Valamit hablatyolt, hogy ugyan itt van, de nem lehet sokkal több, mert a munkatársaimtól utána Ő hallgatja.
Ugyan mit???

Ezt már nem mondta el, rájött a mondat közepén, hogy ezt lehet jobb, ha nem mondja el... Mire tudnék gondolni egy félbehagyott mondat után? Arra, amit én jómagam is elítélek, a saját ledér életvitelemet... Ez a kérdéskör tegnap este Szomszédasszony által más megvilágításba került azáltal, hogy megkérdezte, mi van ha Gpont azért kap kiosztást, mert Ő nem tudja elhatározni magát és ne szívasson engem.

Ez mondjuk bennem meg sem fordult, ha valakit hibáztatok ilyenkor az nem a másik, hanem jómagam vagyok.

...

 

Egy újabb húzós este után, újabb húzós beszélgetés G -vel.

Nekem már mindegy volt mit mondok el neki, vagy mit nem, veszítenivalóm nincs.

A reakció érdekes volt, ha a második gondolat a jó, akkor azt mondta amit hallani akartam... :-)

A női megérzést tekintve a letagadott (ki nem mondott) igazság, viszont a MIÉNK...

Na ebben tegyen rendet valami nagyokos megmondó :-(

Aztán feltűnt KicsiRobot.

Édesanyja elvesztése tudtam ezt a helyzetet fogja generálni és tudtam, a kérésre most nem fogok nemet mondani. Idejöhet hozzám.

A kérdés, hogy hol a feleség, a szeptembere várt közös gyermek anyukája ilyenkor, számomra érthetetlen. Nem is kérdeztem, a választ ismerve se jobb, se rosszabb nem lenne. A tény sokkoló. Egy számomra fontos ember, aki élete egyik legnagyobb tragédiáját éli meg nem a feleség közelségét igényli, hanem a volt barátnőét, aki én vagyok...

Energiavámpír fullextrákkal felszerelve - ez most vált világossá számomra.

3 éve nem találkoztunk személyesen, de nem volt kérdés, hogy mit válaszolok, amikor megkérdezte jöhet -e?

Addig amíg a telefonos beszélgetések alkalmával le tudom határolni magam energetikailag, ez a személyes találkozásnál még nem megy, erre másnap jöttem rá, mikor arra ébredtem, hogy lemerült az aksi...

A töltő meg elveszett, azóta sem találom...

És itt van Madarászom.

<3

Vki, aki velem együtt rezdül. Nem tud nem megérinteni az ölelése, ahogy nem enged ki a karjaiból, amivel biztonságot nyújt, ahogy azt suttogja nekem homlokát a homlokomhoz érintve: vigyázz magadra.

Erős vagyok: mondom neki, - ezen vagyok, vigyázok magamra.

Tudom, hogy fontos vagyok neki.

Tudom, hogy szeret?

Pénteken amikor meglátott megváltozott a tekintete: Meglepetés: ugrottam a nyakába - TE ITT? - kérdezte... hát ja... Érdeklődött hogy vagyok, elmondtam.
Az ölelésből ítélve, ami ezt követte úgy érzem valamibe beletaláltam... - Ugyanakkor mindketten óvatosak és visszafogottak vagyunk :-(

Aztán jött a sohavégetnemérő, biztonságotadó ölelés az elköszönésnél.

Ilyenben szeretném magam MINDIG ÉREZNI akár Gpont, akár Madarász által megmutatott létben.

"Egyáltalán mi az a "jónak lenni"? Ki az, aki kimondhatja erről a végső szót? Ki állítja fel az irányelveket? Ki alkotja meg a szabályokat? Bizony mondom: te magad szabod meg a szabályokat. Te magad állítod fel az irányelveket, és te magad döntöd el, jól cselekedtél-e; hogy jól cselekszel-e. Te vagy az egyetlen, aki eldönti, Ki és Mi Vagy Valójában és Ki akarsz Lenni. És te vagy az egyetlen, aki megítélheti, jól cselekszel-e."

Csoki

Soha ne becsüld alá azt a megnyugvást, amit egy macska adhat - nincsenek szavai, de apró érintéseivel, bökdöséseivel, odabújásaival kimutatja irántad érzett szeretetét - és megpróbálja elterelni a figyelmedet a bánatodról.

 Az apró érintések most még leginkább karmolásokban és harapásokban mutatkozik meg, a bökdösés elő - előfordul, az odabújás csak akkor, amikor a kisasszony kellő fáradságot érezve pihenésre vágyik. :-)

Tünemény.

Nem volt macskám még.

Lánykám apró korában próbálkoztunk halakkal - nem bírták a panelkiképzést, és volt tengerimalacunk, aki annak ellenére, hogy társas lénynek mondják nem tűrte a lakótársat.

Tisztes kort élt le remeteként, 7 - 8 évesen szenderült jobblétre a lelkem, aki még különélésünk idején is lelkesen üdvözölt sajátos fütyülésével, amikor meghallotta közeledő lépteimet, mikor anyámhoz mentünk látogatóba.

Szolnokról Pestre való visszatérésemkor Őt nem tettem ki a nagy változásnak, inkább csak két településsel odébb telepítettem, a különélés ennek köszönhető.

Lánykám sokszor előhozta, hogy legyen állatkánk. Én elzárkóztam előle, mondván nem lakásba való. A kutya olyan elköteleződést jelent, amire alkalmatlannak érzem elsősorban magam, másodsorban a gyermekem: télen, hóban, fagyban, esőben, szélben, ködben sétáltatást elképzelni nem tudtam egyikünk részéről sem.

Papagáj? Áááá hamar elpusztul meg különben is sokat jár a csőre.

Egyéb kisállat? Kizárt. Büdös...

Macska? Hagyjál már!!! Cuki meg minden, de látod ha a családban lévő macskákkal játszom prüszkölök, pedig elvileg nem is vagyok allergiás az állatszőrre... Meg különben is. Végignyávogja az éjszakát és büdös az alom. Egyébként meg rendetlen, neveletlen...

ThétaHealingen hangzott el egy mondat, ami szöget ütött a fejemben: legyen valami cicás otthon, női energiát hordoz... Maga az a tény, hogy a macska női energia a spirituális ismereteimnek köszönhetően már nem volt újdonság, de tudod hogy van ez: hiába van valami az orrod előtt, amíg a jelentését, jelentőségét fel nem fogod, meg nem érted.

Ekkor jutott eszembe KicsiRobottól kapott cicaszobor, ami, mint a kapcsolathoz fűződő emlék a szakítást követően a szekrény mélyén kötött ki.

KicsiRobot a maga személyiségjegyeivel nem hiszem, hogy tudatosan választotta ajándékként külföldi útját egyáltalán nem szimbolizáló emlékként a cicaszobrot, saját elmondása szerint is nagyon sietett az ajándékvásárlással, ezt találta, amit nekem szánt.

Azt tudtam, hogy az elődöm nagy macskás volt, ösztönösen tiltakoztam az azonosítástól, ugyanakkor ez a cicaszobor más üzenetet is hordoz így 5 év távlatából látva a történteket és a jelen eseményeit figyelembe véve: az általam fel nem ismert, tagadott női energia ott volt bennem, nem azért kaptam a szobrot, mint gondoltam. Ennyit az ego által kreált dolgokról.

Gyűlnek a majd megírom történetek KicsiRobot fel- és eltűnései szintén egy külön irományt fognak megölteni a közeljövőben.

A lelki mélyrepülés közepette azt vettem észre, hogy egyre inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy legyen állatkánk.

Kutyusban gondolkoztam, olyan fajtában, amelyik jól tűri a lakásban létet.

Aztán a szépemlékű fotóstúra (Újabb külön történet :-) ) napjait követően kismacskák képeibe botlottam Szomszédasszony oldalán.

Nem gondolkoztam, írtam: Tied? Lehet belőlük elhozni???

Lánykám azonnal lecsapott az akkori képen még barna szőrűnek látszó, kékszemű kiscicára, közölte Ő a miénk, neve pedig Csoki a színe miatt. De ugye anya holnapra nem gondolod meg magad? - kérdezte...

Na innen jöttek az érvek és ellenérvek családom cicásaitól.

Keresztanyám nagyon támogatta az elképzelésem, Húgom az aggályait fogalmazta meg. Az érvek és ellenérvek mérlegelését követően döntöttem: Csoki a miénk, különben is gondolatban már megígértem neki :-)

Nem bántam meg.

Hálás lakótársra leltem benne, csupa csoda, ha nem velem történik nem hiszem el.

Ahogy Lánykám a kórházból hazatérve a szülést követően, Ő is mellettem töltötte az első éjszakáját új otthonában, és ahogy egy szem gyermekem tette, Csoki is végigalussza az éjszakákat nem zavarva bennünket. (Húgom és Szomszédasszony is arra készített fel, hogy az első éjszakák húzósak lesznek. Nem voltak azok.)

Aztán megkezdődött egymás nevelése. Ez tényleg olyan, mint mondják, hogy nem csak én nevelem a cicát, a cica öntörvényű lény, én is nevelődöm mellette, az elvek és következetesség feladása mindennapossá vált. :-)

A mások által jelzett vonalasságot tekintve ez utóbbi nem is baj, Csokit tanítva tanulom és ismerem meg magam rejtett titkait, olyan oldalamat, amit én lehet láttam magamban, de kifelé nem mutattam.

Gyöngyivirág szokta mondani, hogy még a hangszínem is megváltozik, amikor Csokiról beszélek - ez mostanában gyakran előfordul, hiszen nagyon sok örömet ad.

Nem véletlen, hogy Ő lett az én, a mi cicánk.

Ha nem velem történik el sem hiszem.

Látom a szemében, hogy érti mit mondok, tudja, hogy mikor csinál rosszat és tudja mivel tud a lábamról levenni.

Spiri világból gyűjtött ismerőseim az időközben egyedi fekete (napfényben vörösesbarnán megcsillanó) szőrszínt felöltő KisBoszit rajongással fogadják, büszkeséggel töltenek el a visszajelzések :-)

Jó érzéssel tölt el, hogy Húgom általi jó szándékú, féltő kételkedést megcáfoljuk együtt: ehhez Csoki nagyban hozzájárul, de kell, hogy én is alkalmazkodjak... Az elvek feladását tekintve igaz, hogy ha a macskát nem tudom megnevelni, majd Ő nevel engem :-)
Csodaszép élmény ahogy alakítjuk, formáljuk egymást!

Egyenlőre könnyebb őt fényképezni mikor alszik, de itt az ideje, hogy Huncutkámról játszadozós képeket is készítsek majd.

Most még egy alvós, hol máshol, mint mami, azaz az én ágyamon - ennyit az elvekről, hogy a macska az ágyba nem lesz felengedve :-) :-) :-)

"A szabad akarat: hogy mit kezdünk azzal, amink van."

Mindent vagy semmit

 

"Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik."

Nem mentem ma suliba. A tegnapi önismereti nap sok(k) volt.
Semmi rossz nem történt, most azzal szembesülök, hogy a jó is padlóra tud tenni, és mit kezdjek én azzal most, ami megnyilvánult tegnap?
Jó tudtam róla, illetve sejtettem, hogy bennem van, de tegnap kíméletlenül szembesítettek vele, hogy mekkora erő, spirituális erő van bennem és ez most kiakaszt...

A héten ez foglalkoztatott: OK. Hangulatváltozást okoz a gyógyszer. OK. Azt mondta a dokinő, hogy visszaállítja az agyműködést abba az állapotba, amiben a traumák előtt volt. DE! Ez, akinek most érzem magam VALÓJÁBAN ÉN VAGYOK / KEZDEK LENNI?, VAGY A MÁSIK SZÉLSŐSÉG, AMI BENNEM VAN??? MERJEK AZ LENNI, AKINEK MOST ÉRZEM MAGAM?

Tegnap:

Bodyworking feladatok, a Várbeli programokról is ismertek, nem esik nehezemre.

1. Feladat: Egymással szemben állva, csak tekintettel hívogatni a másikat, jelezve jöhet, nem jöhet.

Én némi tétovázást követően túlléptem a másik határát - ráadásul, mint a végén kiderült rosszul mértem fel, hogy mehetnék -e még tovább.

Felém hol biztosan, hol bizonytalanul lépegetett a másik, végül elértem, amit szerettem volna, hogy átöleljük egymást.

A visszajelző körben azt találtam mondani, hogy próbáltam játszani azzal, hogy jöhet, vagy nem jöhet a másik, de jött egy olyan érzés, hogy ez nem játék, vagy jöhet valaki, vagy nem, ne játszadozzak vele - azt mondta a pszichológus csaj, aki vezeti, hogy egy nagyon - nagyon fontos dolgot láttam meg ezáltal.

2. Feladat: Érinteni a másikat.

Upsz... Ezzel nekem nincs bajom, de ebben a körben nem ismerjük egymást, nem szokás az érintés, én meg a Várban szocializálódom... Vettem egy nagy levegőt, legyen, aminek lennie kell.

A harmadik érintésemnél már sírt a lány, akihez hozzáértem, éreztem valamibe nagyon - nagyon beletrafáltam, onnantól az vezérelt, hogy segítsem a folyamatát, megélje amiben van, de fel tudja oldani és fel tudja dolgozni, mire vége a gyakorlatnak. Éreztem, hogy sikerül Őt vezetnem.

Hogy miért választottam Őt, ott nem mertem elmondani: amikor megnyilvánult egy - egy feladat kapcsán, nem láttam érzelmet az arcán.

Az első meglepetés ezután ért, azt mondta, hogy menjek el gyógyítónak.

Nekem, rólam, ilyet??? Huhh

3. Feladat: Legyél tükör

A lány, akivel párban voltam egy nagyon szép lány. KOS egyébként, miért is ne... Amikor Ő vezetett, nagyon hamar ráhangolódtam, olyan szépnek éreztem magam, mint amilyennek Őt látom, szeretetteljes érintésekben és mozdulatokban kapcsolódtunk össze, nagyon NŐIes volt a mozdulatsor.

Vezetni sem esett nehezemre, maradtam azon a nőies vonalon, amiben addig voltunk, csak a nőiesség játékosabb, bohókás oldala jött elő, kevésbé voltam komoly.

Visszajelzőkör:

Hát itt hidaltam le. A lány, aki vezeti a programot, amolyan megmondóember. Nem mindig simogat a szavaival, szembesít önmagunkkal, megtalálja a gyenge pontot, nem lehet előtte elsikamikálni a dolgokat, tehát innentől kezdve nekem nagyon bejön.

Ebből úgy ítélem meg, ha elismeréssel illett valakit, akkor az úgy is van.

Hát jól a nyakamba sózta ez utóbbit...

Mielőtt folytattam volna a sort a visszajelzést illetően, egy lány megéléseit hallgattuk, miért is ne, anya - lánya meg nem értés... ÁÁÁÁ kicsit se vagyok érintett. A csoport három téma körül lengedez egyébként: anya - lánya kapcsolat, alkoholprobléma a családban, és párkapcsolati kérdések. 28 embernél azért ez nem semmi egybeesés, még akkor is, ha általános társadalmi problémákról beszélünk.

Mindenkihez tudok kapcsolódni, azzal, hogy ezt mintha én mondanám...

Szóval volt egy élőkép a lány blokkjának az oldására, a "ki folytatja?" kérdésre a nagy csendet én törtem meg.

Még mielőtt bármit is mondtam volna a vezető "nekem esett", hogy brutál amit látott tőlem, köszöni, hogy megmutattam magam és a nap ajándékát kaptam tőle, amit hazavisz magával és hogy tisztában vagyok -e azzal, hogy mennyi energia és milyen minőségű energia van bennem, az egész személyiségem lángol, ha kinyílok, egy mágia van bennem, tegyem már le az összes szorongásom és önbizalomhiányom, és éljek a képességeimmel, hosszú és nehéz munka lesz a szorongásaimtól meg az bizalomhiánytól megszabadulni, de vágjak bele azonnal! ... .... .... folytasd még a sort magadban, mert én nem tudom magam annyira elismerni, dicsérni, ahogy Ő tette.

Eljött az a pont, amikor könnybe lábadt a szemem, láttam az értetlen tekinteteket körülöttem, a csodálkozással vegyes elismerést a többiek szemében.

No ezek után kaptam szót és mondtam el a megéléseimet a 3 feladat kapcsán. Ahogy írtam mindhárom meghatározó volt magammal kapcsolatban, a második azonban kiemelkedő. Mindent visz. Az összes Várbéli tapasztalást űbereli -így tudom érzékeltetni az erejét.

A lány még ekkor is a hatása alatt volt, láttam rajta, pedig eltelt fél óra a kapcsolódásunk óta.

Amikor válaszoltam a kérdésre, hogy mivel foglalkozom,  vezetőnk csak fogta a fejét.

Amellett, hogy mindez embertelenül jó érzés, egyben sok(k) is.

Tényleg sokk. Kiborultam magamtól.

Ez nekem gyors.
Úgy érzem magam, mint egy filmszereplő. Ez nem velem történik.
Most én ÉN VAGYOK, vagy a gyógyszer csinálja VELEM???
Meg kell szoknom, hogy ez vagyok én és érzem nincs sok időm rá, valami visz előre.

A program végén vezetőnk állt mellettem a zárókörben, ahogy fogta a kezem párszor megszorította, és a tekintetünk is beszédes volt, hang nélkül egy nyelven beszéltünk.

A végén azt mondta szeptemberig - akkor lesz a köv. alkalom - ne tegyek semmit, csak figyeljek, figyeljem magam, és a jeleket. Nem így mondta a de a lényege: úgy dolgozzam magamon, hogy ne boncolgassam tovább az eddigieket.

Amit még a gyógyszernek tudok be - jó bennem is bennem volt régebben, de most újdonság és örömmel vegyes nemtudommi, mert nem félelem...

A hét közepén program a város másik végében, nemhogy autóval, de még tömegközlekedéssel sem járok arra. Nézem a térképen, autóval hogyan merre. Kedden mondták, a 86 -os busszal menjek.

Gondoltam de jó, nem kell ismeretlen helyen autóznom. Szerdán megnéztem térképen hol is a 86 -os végállomása, egyszer már hagytam ott az autóm. Du nem elvétettem? Karolina úton visszafordulni nem lehetett már, felvitt a Villányira. Jól van, mondtam magamanak akkor mész autóval, úgyis ez volt az első gondolatod.
Én minden görcs és szorongás nélkül átprogramoztam magam és odamentem autóval. Fejemben a térkép. Mint régen. Még élveztem is a régi önmagam.

És most?

Meg vagyok riadva... Ne kérdezd mitől. Talán attól, hogy a "leépülés" egy fokozatos folyamat volt ez most hirtelen változás.

Már önmagában elég lenne hogy a semmi spiritualitást nem képviselő dokinő, aki ORVOS, amiket mond miket hoz.
(Persze lehet ez is én vagyok, mert lefordítom a spirituális nyelvemre.)

Valószínűleg a tegnapi nap hatására este felhívtam anyut is és elmeséltem neki, hogy lett Csoki, de kimaradt, hogy a kért krémek megérkeztek, úgyhogy ma is felhívtam.. Az egy hétre jutó anyával való beszélgetés statisztikai aránya megtöbbszöröződött ezáltal :-)

Egyébként meg azt veszem észre magamon, hogy nem csak írásban, hanem verbálisan is közlékeny lettem (újra?), nem esik nehezemre csacsogni ezzel - azzal, erről - arról. Bárkivel, bármiről.

Ezek nekem túl nagy váltások, változások ilyen rövid idő alatt.
Menekülhetnékem van.

"Mostanában jöttem rá, hogy a menekülés haszontalan. Előbb vagy utóbb, de szembe kell néznünk önmagunkkal."

Bejelentkező kör

"Nincs a világon, aki ugyanilyen lenne.
Vannak, akikkel hasonlítunk egymásra, de senki sem pont olyan, mint én.
Ezért minden, amit teszek igazán jellemző rám, mert az én döntésem eredménye.
 
Minden, ami velem kapcsolatos, az enyém:
A TESTEM, mindennel együtt, az értelmem, gondolataimmal, ötleteimmel együtt.
A SZEMEM, azokkal a képekkel együtt, amelyeket megpillantok,
MINDEN ÉRZÉSEM, legyen az harag, öröm, frusztráció, szeretet, csalódás, izgatottság,
A SZÁM, és minden szó, amelyet kimondok, kedves, vagy durva, helyes, vagy helytelen,
a HANGOM, akár hangos, akár halk, és
MINDEN CSELEKEDETEM.
FANTÁZIÁM, ÁLMAIM, REMÉNYEIM, FÉLELMEIM, az enyémek.
GYŐZELMEIM, és SIKEREIM, KUDARCAIM, és HIBÁIM az enyémek.
 
Mivel minden az enyém, ami velem kapcsolatos,
saját magam legbensőségesebb barátja lehetek.
Mindenestül szerethetem magam, s így minden részemmel
saját magam legtisztább érdekeit szolgálhatom."

A szombati önismereti napon történteket szeretném most megörökíteni, kezdve a bemutatkozó körrel, ami minden csoportos terápia, tréning alapja.

Három fő kérdésre várnak ilyenkor választ: Milyen utóhatásai voltak az előző alkalomnak az egyes életterületeimet tekintve, milyen fontosabb dolgok történtek velem az utolsó találkozás óta és mi az, ami foglalkoztat, amivel az adott napon dolgozni szeretnék.

Ez nálam most valahogy így hangzott:

Hogy, hogy vagyok? Most köszönöm jól., már sokkal jobban, mint a legutóbbi találkozáskor. Mondanom sem kell talán, hogy az előző alkalom nagy hatással volt rám. Igen, járok egyéni terápiára is, szedem a gyógyszert, biztos ennek a hatása is érződik rajtam.

A nukleáris család felállítása kapcsán azon gondolkoztam utána, hogy mennyire határoltam le magam, mert nem szerettem volna újabb traumát megélni a délelőtti mélyrepülést követően, ugyanakkor arra jöttem rá, hogy amit a végén kihoztunk, már megtörtént korábban, felvállaltam magam anyámmal szemben.

(Ez a ballagás utáni beszélgetés volt, amikor megmondtam anyámnak, hogy sajnálom, hogy úgy éli meg, hogy én nem szeretem és hálátlan gyerek vagyok, mert én nem így érzem. Én olyan vagyok, amilyen, sajnálom, hogy Ő ezt nem tudja elfogadni. - És mindezt teljesen higgadtan.)

Persze az egyéni terápián is boncolgattuk a családi hátteret, ez az előző írásomból is kitűnik az ősbizalom hiánya kapcsán.

Ez egy csütörtöki napon volt, Húgom szombaton hívott - nem is értettem miért, hiszen tudta, hogy rajzolni mentem -, azért keresett, mert fel akart jönni anyuval hozzám.

Köszönöm, Univerzum, ilyen gyors jelre nem számítottam.

A dokinő nagyon találóan világított rá arra, hogy változásban vagyok, itt az ideje azt az életet élnem, amiben saját magam tudok lenni, ki tudok teljesedni, tegyem le a múlt terheit. Ami megtörtént, megtörtént, előre nézzek ne hátra

Elmondtam, hogy a dokinővel folytatott beszélgetésnek köszönhetően az is világossá vált, hogy a munkahely tekintetében a változás önkéntelenül megtörtént a 4 pontban levezetett  lépéssorozatból hármat megtettem - és én ezt nem vettem észre.

Az elmúlt hetekben nagy lépés volt részemről, hogy a munkahelyen felvállaltam azt, hogy most elértem a teljesítőképességem, létezésem határát, pihenésre van szükségem és 3 hétig itthon maradtam.

Nem dőlt össze a világ :-D

Hogy mi foglalkoztat? 

Az, hogy eddigi életem során folyamatosan fegyelmeztem magam, először a szülői elvárások miatt, aztán már magamtól generáltam a megszokott életérzést, hogy mindig, minden téren helyt akartam állni, ráadásul jó magasra tettem a mércét, ami önmagában hordozta a kudarcot, a harmadik területen sem tudtam teljesíteni, soha senkinek, legfőképp magamnak nem tudtam megfelelni érzést törvényszerűen hordozott magában.

És mivel szeretnék foglalkozni, miben szeretnék fejlődni?
Az előzőek önmagában adják a választ: bizalom és önbizalom.

"Higgy magadban! Egyedi vagy és fontos. Van a világban egy olyan hely, amely csak a tiéd, és senki más nem tudja betölteni."