Mindent vagy semmit

 

"Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik."

Nem mentem ma suliba. A tegnapi önismereti nap sok(k) volt.
Semmi rossz nem történt, most azzal szembesülök, hogy a jó is padlóra tud tenni, és mit kezdjek én azzal most, ami megnyilvánult tegnap?
Jó tudtam róla, illetve sejtettem, hogy bennem van, de tegnap kíméletlenül szembesítettek vele, hogy mekkora erő, spirituális erő van bennem és ez most kiakaszt...

A héten ez foglalkoztatott: OK. Hangulatváltozást okoz a gyógyszer. OK. Azt mondta a dokinő, hogy visszaállítja az agyműködést abba az állapotba, amiben a traumák előtt volt. DE! Ez, akinek most érzem magam VALÓJÁBAN ÉN VAGYOK / KEZDEK LENNI?, VAGY A MÁSIK SZÉLSŐSÉG, AMI BENNEM VAN??? MERJEK AZ LENNI, AKINEK MOST ÉRZEM MAGAM?

Tegnap:

Bodyworking feladatok, a Várbeli programokról is ismertek, nem esik nehezemre.

1. Feladat: Egymással szemben állva, csak tekintettel hívogatni a másikat, jelezve jöhet, nem jöhet.

Én némi tétovázást követően túlléptem a másik határát - ráadásul, mint a végén kiderült rosszul mértem fel, hogy mehetnék -e még tovább.

Felém hol biztosan, hol bizonytalanul lépegetett a másik, végül elértem, amit szerettem volna, hogy átöleljük egymást.

A visszajelző körben azt találtam mondani, hogy próbáltam játszani azzal, hogy jöhet, vagy nem jöhet a másik, de jött egy olyan érzés, hogy ez nem játék, vagy jöhet valaki, vagy nem, ne játszadozzak vele - azt mondta a pszichológus csaj, aki vezeti, hogy egy nagyon - nagyon fontos dolgot láttam meg ezáltal.

2. Feladat: Érinteni a másikat.

Upsz... Ezzel nekem nincs bajom, de ebben a körben nem ismerjük egymást, nem szokás az érintés, én meg a Várban szocializálódom... Vettem egy nagy levegőt, legyen, aminek lennie kell.

A harmadik érintésemnél már sírt a lány, akihez hozzáértem, éreztem valamibe nagyon - nagyon beletrafáltam, onnantól az vezérelt, hogy segítsem a folyamatát, megélje amiben van, de fel tudja oldani és fel tudja dolgozni, mire vége a gyakorlatnak. Éreztem, hogy sikerül Őt vezetnem.

Hogy miért választottam Őt, ott nem mertem elmondani: amikor megnyilvánult egy - egy feladat kapcsán, nem láttam érzelmet az arcán.

Az első meglepetés ezután ért, azt mondta, hogy menjek el gyógyítónak.

Nekem, rólam, ilyet??? Huhh

3. Feladat: Legyél tükör

A lány, akivel párban voltam egy nagyon szép lány. KOS egyébként, miért is ne... Amikor Ő vezetett, nagyon hamar ráhangolódtam, olyan szépnek éreztem magam, mint amilyennek Őt látom, szeretetteljes érintésekben és mozdulatokban kapcsolódtunk össze, nagyon NŐIes volt a mozdulatsor.

Vezetni sem esett nehezemre, maradtam azon a nőies vonalon, amiben addig voltunk, csak a nőiesség játékosabb, bohókás oldala jött elő, kevésbé voltam komoly.

Visszajelzőkör:

Hát itt hidaltam le. A lány, aki vezeti a programot, amolyan megmondóember. Nem mindig simogat a szavaival, szembesít önmagunkkal, megtalálja a gyenge pontot, nem lehet előtte elsikamikálni a dolgokat, tehát innentől kezdve nekem nagyon bejön.

Ebből úgy ítélem meg, ha elismeréssel illett valakit, akkor az úgy is van.

Hát jól a nyakamba sózta ez utóbbit...

Mielőtt folytattam volna a sort a visszajelzést illetően, egy lány megéléseit hallgattuk, miért is ne, anya - lánya meg nem értés... ÁÁÁÁ kicsit se vagyok érintett. A csoport három téma körül lengedez egyébként: anya - lánya kapcsolat, alkoholprobléma a családban, és párkapcsolati kérdések. 28 embernél azért ez nem semmi egybeesés, még akkor is, ha általános társadalmi problémákról beszélünk.

Mindenkihez tudok kapcsolódni, azzal, hogy ezt mintha én mondanám...

Szóval volt egy élőkép a lány blokkjának az oldására, a "ki folytatja?" kérdésre a nagy csendet én törtem meg.

Még mielőtt bármit is mondtam volna a vezető "nekem esett", hogy brutál amit látott tőlem, köszöni, hogy megmutattam magam és a nap ajándékát kaptam tőle, amit hazavisz magával és hogy tisztában vagyok -e azzal, hogy mennyi energia és milyen minőségű energia van bennem, az egész személyiségem lángol, ha kinyílok, egy mágia van bennem, tegyem már le az összes szorongásom és önbizalomhiányom, és éljek a képességeimmel, hosszú és nehéz munka lesz a szorongásaimtól meg az bizalomhiánytól megszabadulni, de vágjak bele azonnal! ... .... .... folytasd még a sort magadban, mert én nem tudom magam annyira elismerni, dicsérni, ahogy Ő tette.

Eljött az a pont, amikor könnybe lábadt a szemem, láttam az értetlen tekinteteket körülöttem, a csodálkozással vegyes elismerést a többiek szemében.

No ezek után kaptam szót és mondtam el a megéléseimet a 3 feladat kapcsán. Ahogy írtam mindhárom meghatározó volt magammal kapcsolatban, a második azonban kiemelkedő. Mindent visz. Az összes Várbéli tapasztalást űbereli -így tudom érzékeltetni az erejét.

A lány még ekkor is a hatása alatt volt, láttam rajta, pedig eltelt fél óra a kapcsolódásunk óta.

Amikor válaszoltam a kérdésre, hogy mivel foglalkozom,  vezetőnk csak fogta a fejét.

Amellett, hogy mindez embertelenül jó érzés, egyben sok(k) is.

Tényleg sokk. Kiborultam magamtól.

Ez nekem gyors.
Úgy érzem magam, mint egy filmszereplő. Ez nem velem történik.
Most én ÉN VAGYOK, vagy a gyógyszer csinálja VELEM???
Meg kell szoknom, hogy ez vagyok én és érzem nincs sok időm rá, valami visz előre.

A program végén vezetőnk állt mellettem a zárókörben, ahogy fogta a kezem párszor megszorította, és a tekintetünk is beszédes volt, hang nélkül egy nyelven beszéltünk.

A végén azt mondta szeptemberig - akkor lesz a köv. alkalom - ne tegyek semmit, csak figyeljek, figyeljem magam, és a jeleket. Nem így mondta a de a lényege: úgy dolgozzam magamon, hogy ne boncolgassam tovább az eddigieket.

Amit még a gyógyszernek tudok be - jó bennem is bennem volt régebben, de most újdonság és örömmel vegyes nemtudommi, mert nem félelem...

A hét közepén program a város másik végében, nemhogy autóval, de még tömegközlekedéssel sem járok arra. Nézem a térképen, autóval hogyan merre. Kedden mondták, a 86 -os busszal menjek.

Gondoltam de jó, nem kell ismeretlen helyen autóznom. Szerdán megnéztem térképen hol is a 86 -os végállomása, egyszer már hagytam ott az autóm. Du nem elvétettem? Karolina úton visszafordulni nem lehetett már, felvitt a Villányira. Jól van, mondtam magamanak akkor mész autóval, úgyis ez volt az első gondolatod.
Én minden görcs és szorongás nélkül átprogramoztam magam és odamentem autóval. Fejemben a térkép. Mint régen. Még élveztem is a régi önmagam.

És most?

Meg vagyok riadva... Ne kérdezd mitől. Talán attól, hogy a "leépülés" egy fokozatos folyamat volt ez most hirtelen változás.

Már önmagában elég lenne hogy a semmi spiritualitást nem képviselő dokinő, aki ORVOS, amiket mond miket hoz.
(Persze lehet ez is én vagyok, mert lefordítom a spirituális nyelvemre.)

Valószínűleg a tegnapi nap hatására este felhívtam anyut is és elmeséltem neki, hogy lett Csoki, de kimaradt, hogy a kért krémek megérkeztek, úgyhogy ma is felhívtam.. Az egy hétre jutó anyával való beszélgetés statisztikai aránya megtöbbszöröződött ezáltal :-)

Egyébként meg azt veszem észre magamon, hogy nem csak írásban, hanem verbálisan is közlékeny lettem (újra?), nem esik nehezemre csacsogni ezzel - azzal, erről - arról. Bárkivel, bármiről.

Ezek nekem túl nagy váltások, változások ilyen rövid idő alatt.
Menekülhetnékem van.

"Mostanában jöttem rá, hogy a menekülés haszontalan. Előbb vagy utóbb, de szembe kell néznünk önmagunkkal."