Úton IV. - Menetelés

"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."

Hogy most miért a tantra?

Mert a magam megismerése, elfogadása, értékelése, megértése útján ez a következő lépcsőfok, amit meg kell lépnem.

A hármas egység: értelem, érzelem, akarat által egyenes volt az út, hogy a tantrával találkoztam.

A belső egyensúlyom felborulása hozta magával azt az igényt, hogy lelkemben rendet tegyek: I. pszichodráma = akarat, II. beszélgetések egy olyan személlyel, akit mentoromnak tekintek és elindított egy általam ismeretlen úton = értelem, III. tantra = érzelmi szinten megélni és feldolgozni mindazt, ami akarattal és értelemmel már megtettem és annak oldása, ami az előző módszerekkel nem kerülhetett felszínre.

Az átkötést az I. és a II. fázis között a kineziológia, a II. és III. módszer között a mauri masszázs jelenti.

Sokáig nem értettem miért oly közeli hozzám mindez, mármint a tantra estek közege, hangulata.

A pszichodrámán tapasztaltak után furcsa volt, hogy itt nem, vagy keveset beszélünk azokról a hatásokról, amik értek bennünket, még befelé fordult csendes kis lényemet is kifejezetten szószátyárnak éreztem a zárókörök alkalmával :-)))

Arra nem vágytam, hogy egy - egy program közben beszéljünk, éppen ezért kapott meg a dolog, mert nem szavakkal oldjuk a különböző blokkokat, hanem játékokkal, - jóóóó nem némaságba burkolózva, de nem mindent kibeszélve -, sokkal inkább az érintéseken van a hangsúly és a belülről fakadó (nem kényszeres) mondandón.

Az, hogy mindez miért áll oly közel hozzám a következő önismereti hétvégén hasított belém.
A másikkal együtt lélegzés a tantra estek alkalmával több játék kapcsán is előjött, segíti az egymásra hangolódást.

Bennem ez már akkor is megvolt, amikor azt sem tudtam mi az a tantra. (Mondjuk most sem tudom pontosan, de dolgozom azon is, hogy képbe kerüljek :-) )

Rossz alvó vagyok jó ideje, hosszú évek óta, ha volt velem valaki, és álmatlanság ért, arra figyeltem, hogy aki mellettem fekszik hogyan lélegzik és ösztönösen elkezdtem vele együtt lélegezni.

Nálam ez a hétvége több vonatkozásban sok mindent felkavart, megláttam összefüggéseket, tisztulási folyamatok kezdődtek el és van 1 - 2 dolog, ami tudatosult is.

A ráhangolódást a csoport következő találkozása jelentette.

Szabadságon voltam azon a héten, de a pihenés és a tervezett feladatok helyett komoly szorongással küzdöttem - lehet, hogy a tudatalattim így jelezte, hogy olyan felismerések előtt állok, ami változást hoznak majd?

A változástól való félelem jó ideje bennem van, és hajlamos vagyok konzerválni egy - egy helyzetet, még akkor is, ha nem érzem jól magam benne - küzdök a "semmivel" is...

A program olyan szembesülésekkel kezdődött, ami a sokak által szememre vetett önbizalomhiányomra vezethető vissza.

(Ehhez csak annyit, hogy attól mert ezt a fejemhez vágják, nem lesz több önbizalmam... :-( )

Már az első játékok elgondolkoztattak: gyerekként sokszor hallottam - több vonatkozásban -, hogy akaratos vagyok, most volt olyan helyzet, ami azt hozta fel bennem, hogy "akaratosnak", rámenősnek tarthatnak, ez ellen pedig ösztönösen tiltakozom, nagyon távolinak érzem magamtól.

A másik dolog ezzel összefüggésben, ami már az első alkalommal is előkerült, hogy nem tudok, nem akarok irányítani. Döntse el a másik, hogy mit szeretne, arra tudok igent, vagy nemet mondani, de a kétértelmű dolgokkal nem tudok mit kezdeni.

És a már szintén említett csigaház: amint vége volt egy - egy játéknak én visszamenekültem a biztonságosnak vélt világomba, nem tudtam megtartani azt a nyitottságot, ami a játékban megélt felszabadultság és a zárkózottságom közötti híd lehetne.

Amikor ezt megfogalmazódott bennem még nem tudtam, hogy milyen nehézség vár rám...

Sokszor elhangzik az elfogadás, és egy játék hatására (tipikus skorpióként megint méregtövisemet magam felé fordítva, magam ellen használva) azzal bántottam magam, hogy van aki felé nem tudok megnyílni, és ez "baj", az egy másik dolog, hogy az ellenérzést az váltotta ki belőlem, hogy szabályt szegve, határaimat átlépve hozzámért valaki (minden alkalommal elhangzik, hogy a másik intim testrészeit érinteni tabu), de tulajdonképpen már azt nem szerettem, hogy abban a körben összekerültünk, illetve nem is összekerültünk, hanem az illető választott... Újra, holott nem egyszer jeleztem, az energiái nagyon távol állnak tőlem.

Kiakadtam. Jó szokás szerint magamat okoltam a kialakult helyzet miatt.
Nem tudtam, nem akartam az előző alkalommal már érzékelhető érdeklődést nyers elutasítással kezelni, hiszen azért is vágtam bele ebbe az egészbe, hogy nyitottabb legyek az emberek felé, nem tudok finoman elutasító lenni, durván beszólni meg nem akartam. Jeleztem, hogy a felém tanúsított nyitottság számomra érdektelen, azt hittem ez elég, de a második hétvégén mint kiderült kevés volt.
Attól, hogy még az előző alkalommal ebédből visszamenet beszélgettem valakivel, olyan "komoly" témáról, mint a fotózás... a másik nem érezheti feljogosítva magát arra, hogy az első adandó alkalommal átlépje a határaimat, ráadásul egy olyan helyzetben, amikor kiszolgáltatott vagyok, és egy komoly bizalomjátékban kerültünk egy csoportba.

Nagyon megviselt ami történt, de az Univerzum a segítségemre sietett.

Estére kibővült a társaság, szülinapi buliba fordult át a program, más tantrás estékről, meg a 4 napos elvonulásról ismertek érkeztek, akiknek a társasága egy biztonságos közeget jelentett számomra. Kicsit megnyugodtam, jó érzés volt, hogy tudtam nem lépik át azt a határt, amit én nem akarok és erre nagy szükségem volt akkor.

Viszont az éjszaka mindvégig azon járt az agyam, hogy miért történt, ami történt, hogy miért úgy élem meg, ahogy és jött megint a magam ostorozása: nem vagyok nyitott, nem tudok befogadó lenni :-(

Reggelre valahogy letisztáztam magamban, hogy ne már magamat piszkáljam azért, mert más megszegte a szabályt... Voltak akiket megkérhettem had beszéljek velük, mert úgy éreztem megfulladok, ha nem mondhatom el, azt ami nyomasztott és kellett a megerősítés ahhoz, hogy a következő napot egyáltalán el tudjam kezdeni, nemhogy végigcsinálni, és akkor még nem is tudtam mi vár rám...

Amikor elhangzott, hogy akkor itt az ideje újjá születni, én már attól kész voltam, méghozzá a Húgom jelenléte miatt... Éreztem, hogy sorsdöntő, sorsfordító pillanatnak lehetek részese.

Az volt bennem, hogy Neki kell hamarabb menni, látni szeretném hogyan "születik meg", aztán majd ha "biztonságban tudom", jöhetek én, mert éreztem, hogy onnantól én nem fogom tudni követni, kivel mi történik.

Az indulásom és megérkezésem minden küzdelem ellenére nagyon rendben volt, maga az út viszontagságos és küzdelmes.

A szülőcsatornát jelképező, szűk hengerré formált szivacsok, amin kúszva lehetett átjutni menet közben szétcsúsztak, úgy éreztem rossz helyen járok, volt pár pillanat, amikor nem tudtam hogy fogom kiküzdeni magam, mert többen testükkel kívülről a matrachengerre nehezedtek, ezzel nehezítve a sötét szűk és bent jó meleg csatornában kúszást, volt amikor a "külső nyomás" nem engedett, erő kellett ahhoz, hogy tovább tudjak menni és volt amikor a tudatom kellett ahhoz, hogy a parketta alá nem mehetek, a matracok alól meg majd csak kiszednek, ha tényleg elakadok, de mire ez végigfutott rajtam már láttam a fényt az alagút végén.

Maga a születésélmény tényleg újjászületés volt nekem. Ez volt a harmadik születésjáték, amiben részt vettem, se az első alkalommal megélt "leszületés", se az izzasztókunyhó nem volt különösebb hatással rám.
Most nagyon mélyen lévő dolgok kerültek felszínre, ami többször visszaköszönt már a különböző technikával történő oldások során, természetesen Anyuval való kapcsolatom tisztázása, megértése került terítékre.

A küzdelmeket jelképezte ez az út számomra, azt, hogy Anyu "nem engedett" sem szó szerint, sem átvitt értelemben, miközben én igyekeztem neki megfelelni, nem fájdalmat okozni.

A születésjáték arra is jó volt, hogy átéljem azt, hogy olyan helyre érkeztem, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, segítenek, támogatnak, nem gátolnak, olyan szeretet kapok, amire mindig is vágytam és hiányzott az életemből.

Rám nagy hatással volt egy másik, egyszerűnek tűnő: mondj nem -et játék.

Nehezen mondok nemet, és nem viselem el azt sem, ha nekem nemet mondanak.

Ugyanakkor azt, hogy a nemet ki kell tudni mondani már egy ideje tudom, ahogy azt is, hogy a férfiak az általam mondott nemet nem veszik komoly nem -nek.

Csiki - csuki játékok alakulnak ki ebből, ami meg engem visel meg.

Hátra volt még a masszázs, amiben nem tudtam hogy veszek részt.

Mert az előző este negatív hatása bennem volt még.

De sokat segített, hogy megoszthattam pár emberrel azt, amit nem jól éltem meg, támogattak, segítettek abban, hogy fel tudjam dolgozni.

A lehető legjobb történt velem, olyan 2 ember volt mellettem, akikben bíztam, egy nő és egy ffi személyében. Ez annyira oldotta azt a gátat, ami bennem keletkezett az ellenérzést kiváltó érintés kapcsán, hogy ezt követően nem esett nehezemre továbbítani azokat az energiákat, amik bennem vannak és amik támogatást kaptak és jó volt megélni, hogy akikhez ezt követően megérkeztem pozitív visszajelzéseket adtak.

Ez a hétvége egy gyönyörű ívet írt le bennem, sok feszültséget és gátlást oldott, megerősített és megnyugvást hozott.

Meg kell tanulni kimondani azt, amit gondolok, érzek, már ott a zárókörben mondtam ezt, még ennyire nem átlátva a dolgokat, de az akkori két nap alatt eljutottam oda, amiről a III. alkalom szólni fog. - Ettől lett szép és kerek ez az egész.

A hétköznapokban azóta ezt gyakorlom, sajnos áldozatok árán is.

De most kellően erősnek érzem magam ahhoz, hogy ne nyeljem le azt, ami nekem nem ízlik, és jelzem, ha valaki akaratom ellenére belelép az intim vonalamba.

Egyik este egy csetelés alkalmával megkaptam, hogy érzékeny vagyok.

Igen. Mindig is az voltam, csak max. elfojtottam, mert nem engedték meg nekem, hogy érzékeny legyek (anyukám, majd a párválasztásaim sem...). Ennek az elfojtásnak meg is lett szépen az eredménye: mindenféle betegség mellett az a zárkózottság, ami mostanra jellemez többek között az érzékenység tagadásának köszönhető. - Legalábbis én erre jutottam magammal.

A nem kívánt érintés nem volt véletlen, ahogy semmi sem véletlen és minden, mindennel összefügg.
A hétvégén történtek 2 dolgot is segítettek megérteni.

Arra világított rá, hogy az általam mondott nem -nek miért nincs hatása és miért nem tudom befogadni a nemet.
Itt volt az ideje érzés szintjén szembesülni azzal, amit valahol tudtam, de inkább szőnyeg alá söpörtem, minthogy saját magamnak is elismerjem azt, amit gyerekkoromban az ártatlan játék helyett traumaként éltem meg. Hiába mondtam nemet, a nem kívánt érintést újra és újra át kellett éljem, hiába mondtam nemet, nem volt hatása, akitől pedig a védelmet vártam magamra hagyott, nem állt ki értem, és  csendben nézte végig újra és újra azt, ami nekem nem játék.
Azt is visszaigazolta ez a játék, hogy addig jó, amíg szépen mondom a "nem" -et, a határozott "nem" -hez egyfajta agresszió, indulat társul, nyilván nem fizikai, hanem verbális, vagy metakommunikációs síkon.
Erről írtam korábban, hogy nem tudok finoman elutasító lenni, illetve a finom elutasítást inkább a viselkedésemmel jelzem, mint szóban, mert ha kimondom az minimum nyers... (mondhatjuk úgy is, hogy a skorpió ilyenkor csíp...)

Ez az egész vezetett egy másik nagy felismeréshez, amit adott ez a hétvége Anyuhoz fűződő kapcsolatomat segít rendezni magamban, a nem kívánt érintéssel kapcsolatos gondolatok és a születésjátékban megélt dolgok között meglepő módon megláttam egy összefüggést, ami azt eredményezte, hogy megtaláltam magamban azt, ami a megértéshez vezet, a különböző módszerek egyike sem hozta meg azt az eredményt - de lehet nem is volt még akkor ott az ideje annak -, ami a belülről fakadó megértés mellett a megbocsájtást és sok - sok bennem lévő feszültség feloldását is adja.

Sokat gyógyultam ezalatt a 2 nap alatt, nem csak lelkileg, hanem testi tünet szintjén is.

Azt, hogy a tantra által jó helyen vagyok,  az is mutatja számomra, hogy a köhögés, amiről a 4 napos elvonuláson is beszéltem, számomra is meglepő módon  egyre kevésbé jelentkezik, ahogy a bőrproblémám amivel sokáig küzdöttem szépen múlik.

Soha nem tartottam magam betegnek, nem szerettem, amikor beteg embernek kezeltek, (ezen a vonalon is durva dolgokat éltem meg), és amikor felnőtt fejjel utána néztem annak, hogy a légúti megbetegedések, asztma, krónikus hörghurut, allergia, milyen pszichés és lelki hatások tünetei lehetnek, sok minden visszaköszönt abból, amin keresztülmentem.

Szépen oldódnak azok a lerakódások, amikről - egy családállítás alatt megéltek alapján - úgy gondolom, hogy magzati kortól kezdve hordozok magamban.

 "Minden győzelem közül az első és a legszebb: magunkat legyőzni."

Úton III. - Töltekezés

"Miközben érzelmeid megértésén dolgozol - beleértve az előtted élt családtagok érzelmeit is -, és összerakod múltad darabkáit, amelyek azzá tettek téged, aki vagy, megkezdődik a gyógyulásod. És amint a gyógyulás megindul, ösztönzést kapsz a változásra, ha céljaid magukban foglalják belső hangod, intuíciód irányítását is, amelyet gyakran szellemnek neveznek, és mindig rendelkezésre áll, amikor válaszra van szükséged. Nem számít, milyen helyzetről van szó, úgy tűnik, mindenki ösztönösen tudja, mi a legjobb számára. Nem számít, milyen régóta nem hallgattál már erre a hangra, még mindig rendelkezel azzal a képességgel, hogy kapcsolatba lépj önmagaddal spirituális és intuitív módon... Csak el kell döntened, hogy elfogadod, kapcsolatba lépsz vele, és figyelsz rá."

Azt, hogy a vízzel dolgom van, már régóta érzem, tudom.

Vízjegyű skorpióként mindig szerettem vízparton lenni, mindig is vágytam a tengerhez, ahova 2001 -ben jutottam el először, azóta 1 év maradt ki, amikor nélkülöztem a tenger zúgását. 

Igazából nem a fürdés az, ami vonz, hanem maga a víz látványa, töltekezni azzal a nyugalmat árasztó energiából, amit a vízben, mint elemben érzek, a viharos szélben fodrozódó hullámok, a lágyan partot simogató áramlások, de akár egy patak, vagy folyó lendülete vagy éppen csordogálása egyaránt magával tud ragadni.

Órákon keresztül képes vagyok a semmibe bámulni, gyakran olyan érzésem van, hogy más dimenzióba kerülök amikor vízparton ejtőzök. Az elmém elcsendesül, egyfajta meditatív állapotot élek meg, a víz tisztító erejével átmossa a lelkem és segít abban, hogy a bennem lévő blokkok oldódjanak, és tisztuljanak azok a lerakódások, amiket régóta hordozok magamban.

Pár évvel ezelőtt tanultam meg síelni, két évvel ezelőtt ezen felbuzdulva kitaláltam, hogy itt az ideje, hogy megtanuljak úszni is. Jót tesz a tüdőmnek, rendszeres mozgás lehetne az életemben, szaunázással összekötve kifejezetten üdítőnek gondoltam.

Egy félelmem, volt, hogy fogom bírni levegővel, mivel a tüdőm jelen állapotában egy egészséges emberhez képest mindössze 50 - 60 % -os teljesítményt produkál.

Az elmúlt 2 évben már megtapasztaltam, hogy nem azzal van gond, amitől tartottam, hanem valami egész mással.

Hogy mivel nem tudom, de számomra döbbenetes megélni azt, hogy amit teljesítek egyik alkalommal - mondjuk 10 hossz -, arra következő alkalommal képtelen vagyok, és konkrétan 0 a teljesítményem. Megmagyarázhatatlan pánik tör rám, van, hogy sikerül felülkerekedni rajta, van hogy nem.

Valamiért nem tudok megtanulni úszni.

Ennek oldására kitaláltam azt, hogy elmegyek watsu -ra, amit egy családállításon ajánlottak, de még erre nem került sor.

A tantra, mint bennünk lévő gyógyító erő a 4 elem (föld, víz, tűz, levegő) témakör tematikus programjain is úgy szerettem volna részt venni, ha mind a 4 alkalomra el tudok menni, de az egyik meghirdetett időpont nem volt alkalmas.
Amikor hallottam arról, hogy a víz elemhez kapcsolódóan egy fürdőben lesz lehetőség a víz által "gyógyulni", úgy éreztem, hogy ezt az alkalmat nekem küldte az Univerzum.

Az első önismereti hétvégét követően, pár nap szünet után ért az újabb élmény, ami nem tudom mennyiben tantrikus, mindenesetre sajátos belső utazás volt.

Egy vízi-terapeuta csatlakozott hozzánk, aki megmutatta azt a technikát, amivel ketten segítették a harmadik, vízen fekvő embert abban, hogy el tudjon lazulni és a vízzel eggyé váljon.

Igazán nagy felismerések ezen az alkalmon nem értek, egyszerűen jó érzés volt lebegni, a vízben áramlani, az ellazulást úgy éltem meg, mintha a súlytalanság állapotába kerültem volna, földöntúli élményben volt részem.

Az, hogy valami a tudatalattimban van  a vízzel kapcsolatban elraktározva, nem jelentett újdonságot, bármennyire is jó lett volna, nem mertem hasra fordulni a vízben.

Pedig segítőként jó érzés volt látni, hogy mások hogyan élvezik azt a fajta szabadságot, amit a vízzel való egyesülés által lehet megélni.

Pár nap szünet után következett a 4 napos elvonulás, kontakttánccal, tűzön járással, izzasztókunyhóval.

Ennek a hétvégének kétségtelenül legnagyobb élménye a tűzön járás. Talán ezzel kapcsolatban volt a legnagyobb félelmem, bár az izzasztó kunyhótól is tartottam.

Ahogy korábban is írtam erre az útra Népszerűkével indultam el. Tökéletes visszaigazolása volt annak, hogy az az energia, amit Ő képvisel számomra azt az üzenetet hordozza, hogy nem mind arany, ami fénylik (lásd: MrPanda, akivel együtt töltött két évem ezzel jellemezhető utólag...). Nem volt ellenemre a társasága, de már azt is tudtam, jobb, hogy ígérete ellenére nem keresett a nyár végén.

Az elengedést gyakorolhattam azzal, hogy együtt töltöttük a négy napot, de nem bolygatott fel a közelsége, teljesen tudatosan kezeltem kettőnk dolgát.

Ezen a hétvégén befelé figyeltem, nem igazán kapcsolódtam másokhoz, ha beszélgetésre került sor, a hallgatósághoz tartoztam.

Első este a kontakt tánc olyan energiákat mozgatott meg bennem, amikről nem tudtam, hogy bennem rejlik, meglepődve figyeltem magamon azt az oldott állapotot, hangulatot, amibe kerültem az egyre gyorsuló, majd váltakozó ritmust követve.

Másnap délelőtt jógagyakorlatokkal  készültünk az esti tűzön járásra, a különböző csakrákra ható légzéssel egybekötött mozgássorozat kikapcsolt és ellazított.

Délután még mindig kétségeim voltak, hogy akarom -e ezt az egészet, mi az értelme? Amikor elmondták a menetét konkrétan elképzelhetetlennek tartottam, hogy átsétáljak a 800 - 1000 fokon izzó parázson. A kételkedés nem csak rajtam látszott, ezért mozgással folytattuk a felkészülést, meglepő volt, hogy az előző este tapasztalt érzés élt bennem és nem esett nehezemre azt a magasabb szintű tudati állapotot előcsalogatni, amit a kontaktánc hozott ki belőlem.

Amíg égett a máglya elpróbáltuk, hogy fogunk átsétálni  a parázson, akkor úgy voltam vele, hogy odaállok, aztán majd a belső sugallat eldönti meglépem - e, amit meg kell lépni, vagy sem.
Az vicces volt, hogy amikor elkezdték szétteríteni a még vörösen izzó parazsat, nekem akkor esett le, hogy nem hamuban fogunk sétafikálni, hanem PARÁZSON és a kettő nem ugyanaz...  :-)))
Számomra is meglepetés volt, hogy hamar sorra kerültem, úgy éreztem vagy ott és akkor, vagy soha. Még akkor sem tudtam, hogy rálépek -e a parázsra amikor kimondtam, hogy kész vagyok, de ahogy felnéztem nem volt kérdéses, aki várt, kibontott hosszú barna hajával és a sötétben szinte világító kendővel a vállán, olyan volt, mint egy Angyal - ahogy mondták, a szemébe néztem, vettem egy nagy levegőt, éreztem a bennem lévő erőt és megléptem, amit meg kellett lépni... No azért sétának nem mondanám, de átmentem a parázsszőnyegen. Felszabadító érzés volt megérkezni. Azt, hogy nem nagyon hagyott nyomot a talpamon a tűz megkönnyebbülve érzékeltem. (Azt mondják, hogy azokon a pontokon "éget", ahol valaminek tisztulnia kell.)
Annyira jó érzés volt ezt megélni mindezt, hogy amikor mindenki sorra került és lehetőség nyílt arra, hogy ismét átmenjek rajta, még egyszer átélhettem, most már tudatosabban azt az erőt, ami belülről segít abban, hogy átmenjek azon az úton, ami a továbblépést segíti.
Ez az este  létrehozott egy olyan kapcsolódást, amiről csak ketten tudjuk mit jelent, én és az, aki engem ott a másik oldalon várt.

A következő nap az izzasztókunyhóról szólt. Sétáltunk egyet az erdőben, az őszi napsütésben ragyogó falevelek csodálatosan kiegészítették azt a belső megnyugvást, amiben immár harmadik nap részem volt.
Követ kerestünk, ami egy terhet jelképezett, eldönthettük, hogy megtartjuk, vagy a tűzbe dobjuk, - ezáltal magunk mögött hagyva a nehézséget, amit jelképez, ugyanúgy, ahogy a tűzön járással is: volt, amit magunk mögött hagyhattunk és volt egy célja, ami a megérkezés után vár ránk.
Az izzasztókunyhó mint az újjászületést segítő "módszer" kapcsolódott a hétvégi programhoz. Az előző napok intenzív élményei miatt tudatosan nem mélyültem bele abba a születésélménybe, ami ezáltal megélhető lehetett volna, illetve, pont arra volt szükségem, ahogy hatott rám, egyfajta békességet megélni ott az "anyaméhben". kibújva onnan pedig a természettel egységet alkotva pihenni a földön.
A késő őszi időpont ellenére nagyon szép, kellemes időnk volt azon a napon, fedetlen testem nem fázott még a földön fekve sem.

Az utolsó napra levezetésként egy kis tantrás program maradt.
Már nem emlékszem rá, hogy pontosan mit mondtam, egy gondolat maradt meg bennem, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy jó sok csigaházat kell még leraknom ahhoz, hogy olyan könnyed és nyitott legyek, amilyen szeretnék.

Az eddigi élményeimet időről - időre megosztottam Húgommal is, aki már egy ideje mondogatta, hogy lehet Ő is csatlakozna az egyik csoporthoz, ez beértett nála, így a következő tantra csoportra együtt mentünk.
Tanulságos volt...
Csak pislogtam, hogy a testvérkém csacsog, egyből megtalálja a hangot a jelenlévőkkel. Miután túltettem magam az első döbbeneten, megtaláltam azt, ami ebből számomra pozitív lehet, tudva azt, hogy Ő honnan indult és eljutott arra a szintre, amit én is szeretnék (újra) megélni, a Húgom viselkedését látva kezdeti meglepetésem - ha őszinte vagyok irigység, féltékenység - átváltott inspirációvá, nem tartom reménytelennek a helyzetemet.

Az az este sajátosan alakult, a korábbiakhoz képest nem voltak olyan erős energiák ezért testvérkém felemás tapasztalatokkal zárta azt a napot, viszont elkezdett benne motoszkálni, hogy a hétvégi következő 2 napos programra már Ő is eljön.
Na ennek nem igazán örültem, de mit tehettem volna, mikor megkérdezte zavarna -e ha csatlakozik?
Valamiért bennem volt, nem véletlen, hogy ez így alakult, és legyőztem azt az ellenérzésemet, hogy éppen azon az alkalmon legyünk együtt, amikor a szexualitás, intimitás, férfi - női energiák kerülnek terítékre.

 "A saját történetemet keresem, és mélyen a felszín alá ásva, megtalálom a lelkemet."
 

Úton II. - Indulás

"Az elme egy létra - őrizetlenül hagyod, lefelé visz, ha odafigyelsz rá, felfelé visz. Ugyanaz a létra! Az elme egy ajtó - ha nem figyelsz rá, kifelé visz, ha odafigyelsz rá, befelé visz. Ugyanabból az elméből, ha zabolátlan: harag, gyűlölet, féltékenység lesz. Ha ura vagy: együttérzés, szeretet, fény lesz. Légy figyelmes, légy éber, légy ébren, és ne ítélkezz. Ne légy moralista: teremts magadban egy vallásos tudatot. És "vallásos tudat" alatt egy választás nélküli tudatot kell érteni. Itassa át jó mélyen ez a kifejezés szívedet: választás nélküli tudat."

Az első önismereti hétvégére egy masszázsesettel hangolódtam.

Ez volt a második olyan rendezvény, amire úgy mentem el, hogy sokan voltunk, kb kétszer annyian, mint a csoportban szoktunk lenni.

Itt mindenki mindenkivel párba kerül. Október közepét írtunk ekkor, addigra már egészen jól ment a másikra hangolódás, annak ellenére jól éreztem magam, hogy a szünetben "szokásos" módon a csendes megfigyelő voltam, illetve jól esett félrevonulni és magamra figyelni.

Sokakkal ellentétben nem azért megyek el egy - egy ilyen alkalomra, hogy felhívjam magamra a figyelmet, hanem azért, hogy töltekezzek, átéljem újra a rég elfeledett érzést, milyen önzetlenül adni és milyen befogadónak lenni.

Az első programokon való részvétel tapasztalata  - nyilván a zárkózottságomnak köszönhetően -, az, hogy adni könnyebb a különböző játékokban, és érzékelhetően nem voltam nyitott arra, hogy kapjak, pláne, ha olyan volt az "adó", akire nem voltam "vevő".

Mostanra már sokszor hallottam, hogy a tudati szinten lépjünk túl, kerekedjünk felül az egon, mert az elvárásokat az ego gyártja.
De én mindezt úgy éltem meg, hogy lehet szépen becsomagolni: vannak olyan emberek, akiknek az energiáira nem vagyok fogékony, lefordítva ez azt jelenti, hogy nem szimpatikus... Tény, hogy voltak olyan helyzetek, amikor az energiaáramlásnak köszönhetően megváltozott az első - nem éppen pozitív - benyomás, és megérezve, ráérezve a másikra másként tekintettem rá a program végén, mint az elején, de volt olyan is, akinek az energiái pont ellenkezően hatott, nem tudtam átadni magam annak, amit "sugárzott" magából. (Ennek később még lesz jelentősége...)

Az arány egész jó, mert a sok jó mellett mindössze 2 negatív irányban elmozduló tapasztalatom volt az immár sokadik alkalom után.

Sokszor hallottam azt is, hogy előbb - utóbb a hétköznapokba is be tud épülni mindaz, amire a tantra esteken szert teszünk, de akkoriban ezt még nem érzékeltem, ezért mentem el az önismereti hétvégét megelőző este az alapozónak szánt programra, kellett a ráhangolódás, ami az épülésem további lépését segíti elő.

Nem volt rossz döntés, másnap kíváncsian vártam, hogy milyen összetételű csoportba csöppenek bele.

Azt, hogy ennek az önismereti tréningnek itt van az ideje, az is jelezte, hogy az eredetileg 2 - 3 héttel korábbra meghirdetett időpont más elfoglaltság miatt nekem nem lett volna jó, de mivel nem volt kellő számú jelentkező, október közepére tolódott az első alkalom.

Mindenképpen egyben szerettem volna részt venni ezen a programsorozaton, úgy éreztem ennek akkor van igazán jó hatása, ha többnyire ugyanazokkal az emberekkel folyamatként élem meg a változást. (Lehetőség van arra is, hogy elaprózzam, de akkor egy - egy alkalom között több hónap szünet is lehet, de én úgy gondoltam hatásosabb ha egyben viszem végig - helyesen döntöttem.)

Az első alkalmon nem voltunk túl sokan - nem bántam.

Valamiért nekem jobban bejön, ha kevesebben vagyunk, most - ha jól számolom 13 -an gyűltünk össze, - 7 nő, és 6 férfi, és volt itt is olyan, akivel egyszer, vagy többször találkoztam, aminek örültem.

Illetve egy embernek nem, mint a második alkalommal kiderült, nem alaptalanul... :-(

Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy már az első feladatnál sírás tör rám.

Pedig semmi extra nem történt.

Kaptunk egy papírt, amin be kellett X -elni a ránk igaz állításokat.

Téma: kinyílás, bizalom, férfi-női szeretetteljes kapcsolódás, észrevenni és tudatosítani a régi mintákat, félelmeket, akadályokat.

Ezt követően egy rém egyszerű dolgot kellett csinálni: feküdjünk hasra, úgy hogy a szívünkhöz egy teniszlabdát teszünk - jó kis szívcsakra masszázs, ajánlom mindenkinek próbálja ki.

Miközben feküdtünk és lazítani próbáltunk Házgazdánk beszélt a bizalomról, szerelemről, csalódásokról.

Érdekes módon a teniszlabda által okozott szúrós fájdalom egy idővel kevésbé fájt, egyre nagyobb súllyal tudtam ránehezedni, mint kiderült, a cél pont az volt, amit elértem ezzel, a fájdalom, illetve a meditáció hatására egyszer csak potyogni kezdett a könnyem. Nagyon találó gondolatok hangzottak el, de meg is lepődtem magamon, hogy mit vált ki belőlem, amit megéltem...

A feladatot követően megfordult a fejemben, hogy mit is keresek én ott, lehet ennek még sincs itt az ideje?

Valahogy megnyugtattam magam, hogy ha már elkezdtem akkor csináljam, és ha már elindultam a magam választott úton, akkor azon menjek végig. - Ez a következő két alkalommal is felmerült egy - egy helyzet kapcsán.

Aki ismert tudja, hogy miért váltott ki sírást belőlem ez az egyszerűnek tűnő helyzet.

Pont ezek azok a kérdések, amik miatt sok fájdalmat éltem meg az elmúlt 10 évben. A bizalom majd annak hiánya, a szerelmek és csalódások sok - sok keserűséget okoztak nekem. Sajnos volt mire, ki(k)re gondolni az elhangzott szavak kapcsán, élethű, nagyon mélyen bennem lévő képek jöttek elő a nem is olyan távoli múlttól kezdve hosszú évekre visszamenőleg. Férfiakat tekintve a lista adott: MrPanda, Reload, Kicsi Robot, TerézApu, Egyfedeles és nem elhanyagolható momentumként Anyuhoz fűződő viszonyom is terítékre került gondolati síkon már ekkor.

Sok mindent gyermekkoromból hordozok magamban, ezek leginkább (ön)elfogadást érintő kérdések, amiknek a gyökere kisgyerekkoromra vezethető vissza. Előjött Mamám emléke is, - hiánya -, aki ellensúlyozta azt a meg nem értést, amit Anyutól kaptam.

Sajnos azon a hétvégén a kapott házi feladatot nem készítettem el, így nem írtam le akkor, hogy milyen hatások értek, most visszaemlékezve csak azt tudom megörökíteni, ami egy - két hangsúlyos helyzetet jelentett.

A második meghatározó élmény egy játékhoz köthető: bekötött szemmel kellett a páromat megtalálni, úgy hogy közben jó, vagy rossz "jelzőtáblák" irányítanak, persze azt nem tudhattam, hogy éppen jó, vagy rossz irányba "küldenek".

Számomra ez a játék egy az egyben az életet igazolta.

Én voltam, aki utoljára megtalálta a párját - és itt most nem férfi - nő kapcsolatban, értem kizárólag, általánosságban is értelmezhető, megtalálni valamit, amit keresek - és mindezt úgy, hogy közben alig kaptam iránymutatást.

Nem volt újdonság az a felismerés, hogy kívülálló számára úgy tűnik nincs szükségem irányításra, mert tudom merre van előre, közben meg mégis szükségem van a segítségre.

Rossz érzés volt egyedül bolyongani, miközben már mindenki más a helyén volt...

Azon a hétvégén a szombat délutáni spontán feladat volt kétségtelenül a legnagyobb hatással rám.

Két játék között megszólaló zene adta az ötletet Házigazdánknak, aki elmondta, hogy eredetileg nem szerepelt volna a programban,  de ahogy meghallotta a felcsendülő dallamot úgy érezte, hogy be kell hozni ezt a feladatot...

Ott valahogy az ilyen jeleknek mindig helye van, semmi sem véletlen, ami spontán adódik azzal is dolga van valakinek - hát ez a megtiszteltetés most nekem jutott.

Csapat fele bekötött szemmel ült, másik fele mögéjük ülve hátulról átölelve ringatta a zenére, Őket, mint Anya a Gyermekét.

Egy erős egyéniségű lány jutott nekem párnak, kapásból jött a gondolat: jó anyja tudok -e neki lenni??? - Át tudom -e adni azt, ami az anyaságot jelentheti? Kihívásnak is éreztem, de tartottam is a dologtól és nem csak emiatt, hanem tudtam, hogy olyat hozhat felszínre, amivel érzés szinten szembesülni más, mint a tudat által vezérelve kimondani.

Talán mondanom sem kell, hogy a ~15 perces zene 1/3 -ánál rám tört a sírás, miután lepergett előttem, hogy milyen jó érzés ez, és lánykámnak milyen jó, hogy szeretettel veszem körül, belém hasított, hogy nekem ebben nem volt részem.

Ha ölelésre vágytam anyám azzal fogadott, hogy "mit akarsz már megint?!" Semmit... szeretetre vágytam.

Anyám a szereteté soha nem tudta kimutatni, ami azzal párosult, hogy soha semmivel nem tudtam megfelelni neki, a jó nem volt elég jó, a legjobb kevés volt, a rosszért pedig büntetett.

A legszebb az az egészben, hogy szerinte mindez csak az én fantáziámban létezik és nem is így volt, csodálatos szeretettel vett körül, én voltam az elutasító. (Naná... mert ami belém ivódott, hogy "szeretet" verés után kapok... ja meg akkor ha beteg vagyok, mert akkor agyon aggódta magát miattam... és persze én vagyok és voltam mindig is a hálátlan gyerek...)

Jól esett, hogy a játékban a párom észlelte, hogy "fordult a kocka", nekem van szükségem a szeretetre és odafigyelésre és próbált megnyugtatni - már amennyire lehetett...

Az esti program: sötétben erdőben sétálni egyedül - a félelmekkel való szembesülést célozta volna, de kimerült voltam hozzá, a kb 1 km -es távon úgy mentem végig, hogy nem akartam félni, nem akartam újabb dologgal szembesülni, nem vágytam újabb traumára, ezért a lépéseimet számoltam, igazából nem gondoltam semmire.

Vasárnap két apró epizód érintett meg: az egyik, hogy 3 különböző energetikájú nő érintett 1 - 1 férfit, akik bekötött szemmel ültek / feküdtek, nem tudták kik érintik Őket egymás után. Azt a visszajelzést kaptam, hogy "félénk" volt az érintésem - érdekes visszacsatolás, hogy amit lágynak szánok azt az üzenetet hordozza, hogy félénk.

A másik elgondolkoztató momentum a születés játékban ért. Úgy jött ki a lépés, hogy egy "Apa" várt két "Anyával" egy - egy "Gyermeket".

A mi gyermekünk "érkezett" hamarabb, a másik érkezését követő rövid időn belül magunkra is maradtunk.

Ráadásul egy erős alkatú férfit kellett tartanom, már remegett a térdem, de segítséget nem kaptam.

Itt megint csak visszaköszönt az, amiről már írtam: olyan erősnek gondolnak, hogy megállom a helyem egyedül is, bármilyen nehéz helyzetben... Illetve így utólag, már a 3 hétvége tükrében is látva kicsit ezt az esetet, a másik vonzóbb, mint én..., a bennem lévő erő már itt felmerült, ami a 3. alkalommal visszaköszönt.

De erről majd akkor, ha eljön az ideje.

Számomra nagyon szépen láthatóvá vált, hogy minden mindennel összefügg.

És legyen itt a zene, ami megszólalásának a számomra meghatározó felismeréseket hordozó feladatot köszönhetjük:

Pootaa Maataa kee aasees

"Mindenkinek végig kell járnia azt az utat, aminek a végén megérti az élet nagy összefüggéseit."

Úton I. - Felkészülés

"Talán nem tetszik, de néha fontos, hogy megálljunk egy pillanatra, elvonatkoztassunk a dolgoktól, és lássuk a teljes képet. Valójában rájönni arra, hogy eddig sok mindent nem láttál, felszabadító érzés lehet, és hirtelen észreveszel új perspektívákat, új lehetőségeket, amiket eddig észre sem vettél."

A hétvégén véget ért egy mozgalmas, önismeretet segítő, önértékelést növelő izgalmas időszak intenzív része. Természetesen a folyamat nem zárult le, hiszen mindig van min dolgozni ami a belső világunkat érinti, most úgy érzem itt az ideje összegezni az elmúlt hónapokban megélt folyamatokat.

Nem véletlen, hogy ezek a történések a 40. születésnapom környékére koncentrálódtak, és más "kerek" évfordulókat is érintett ez az időszak. A kerek azért idézőjeles, mert az 5 és 10 és 20 év mellett egy 7 éves ciklus lezárásának is tekintem ezt az évet.

Ahogy már írtam korábban is, a tantra estek hangulatát, szellemiségét az első alkalomtól a magaménak éreztem.

Ezért is indultam el azon az úton, amiről úgy éreztem itt az ideje, hogy keresztül menjek rajta, szembesüljek olyan mélyen bennem lévő dolgokkal, amiket más módszerekkel eddig még nem sikerült a felszínre hozni.

Azt magam sem gondoltam, hogy ennyi minden fog előkerülni és magammal kapcsolatban ennyi felfedezésben lesz részem.

Az első alkalmak után megélt belső utazások sejtették, hogy van min dolgoznom, éreztem, hogy olyan hatások érhetnek, amik régóta magamban hordozott, fel nem dolgozott fájdalom oldását, az elengedést és a megbocsájtást eredményezhetik, ezzel egyidejűleg segítik a megnyílást és befogadást.

Nem csalódtam.

Az elmúlt hetek élményei több vonatkozásban sok mindent felkavart, megláttam összefüggéseket, tisztulási folyamatok kezdődtek el.

A program, amiről már a nyár közepén úgy gondoltam, hogy elősegítheti a fejlődést a 3 alkalmas önismereti tréning.

A korábban, elsősorban a pszichodráma által szerzett tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy túlzottan erős lenne egyből a 3 * 2 napon való részvétel, sok mindent bolygatna fel egyszerre, úgy éreztem nem vagyok felkészült arra, hogy fel tudjam dolgozni azokat a hatásokat, amikben részem lehet.

Az meg sem fordult a fejemben, hogy a nyár végére meghirdetett táborba elmenjek, arra még inkább igaznak véltem, amit az önismereti tréningről gondoltam: egy hétig dolgozni magamon, abban a lelkiállapotban inkább felkavaró lett volna, mint előre vivő.

A szépen lassan építkezés útját választottam, csatlakoztam egy kezdő csoporthoz, illetve időközönként elmentem 1 -1 más programra is.
A csoporttal 3 hetenként találkozunk, nagyjából ugyanazok az emberek, a stabilitáshoz és csoportszellemiséghez (valahová tartozáshoz) kapcsolódó igényemnek ez fontos volt, az állandóság biztonságot ad,  még akkor is, ha az állandóság ebben az esetben is változik, hiszen emberek jönnek mennek, csatlakoznak, vagy lépnek ki, mindig vannak új arcok, de vannak ismerősök is minden alkalommal.

Számomra 1 évvel ezelőtt, de mondjuk még fél évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt, hogy idegen férfiak hozzám érjenek, átöleljenek, nehezemre esett a közelembe engedni embereket. Most pedig egy olyan helyre készültem, ahol az érintés, ölelés és az energiák áramlása segíti a felismerések által gyógyulást, a fejlődést.

Emiatt az első alkalom előtt volt bennem nem kicsi drukk... mennyire tudok én, a "zárkózott asszonyka" (by Egyfedeles) megnyílni olyan szinten, hogy közel engedjek magamhoz bárkit, aki ott van.

Igazából nagy csalódás nem ért, mi több, mint akkori írásomból is kitűnik, igencsak pozitívan éltem meg az első estét.

A folyamat elkezdődött.

A lelki megújulás következő lépése a nyaralás volt, 10 évvel ezelőtti helyszínek felidézték az akkori érzéseket, esténként a tengerparton ülve gondolataimba merülve  "gyakoroltam" az elengedést, néhány esetet tekintve meglepően sikeresen.

Nagy megkönnyebbülést jelentett Kicsi Robottal kapcsolatos felismeréseim által megélt oldódás, megnyugtató érzést adott a meg nem született gyermekemhez fűződő gondolatoknak teret engedni, és nem utolsó sorban annak felismerése, hogy a változástól nem kell félnem, mert abban is meg lehet találni az állandóságot, a stabilitást jelentő biztos pontokat: jelesen egy körhinta és egy kis üzlet, ahol a legolcsóbb a hűtött Sangria Lloret de Marban, a tengerpartra vezető sétányon, ami átalakult, nyüzsgő lett, de ez a két emlékezetes hely most is ott volt, ahol 10 éve.

A hazaérkezést követő tantra esten Népszerűkével való találkozás és az által képviselt energiák jelezték, hogy az egyensúlyból kibillenthető vagyok, egyben újabb feladatot jelentett az elengedés gyakorlására.

Egyfedelesem nyár végi felbukkanása ugyanezt a hatást váltotta ki (lásd: "Levél helyett"), ez a helyzet, a "NEM" kimondásával is párosult. (Ennek jelentősége a következő írásokból kiderül.)

A következő két tantra esten átéltek kettős hatást gyakoroltak rám: egyrészt segített abban, ami cél, hogy nyitottabb és befogadó legyek, pozitív energiákkal töltődtem, ugyanakkor az estéket követő pár napon belül egy megmagyarázhatatlan belső utazás vette kezdetét, nem minden esetben tudom megmondani, hogy mi az, ami dolgozott bennem, de a változást éreztem magamban, magamon, leginkább abban, hogy egyre hamarabb magamra találtam, volt erőm ahhoz, hogy továbblépjek, ennek hatására elkezdtem érezni a bennem lévő erőt, energiát, ami az újdonság erejével hatott rám.

Így érkezett el az első önismereti hétvége, felkészülten vártam mit adhat ahhoz, hogy közelebb kerüljek magamhoz és jobban értsem, megértsem magam.

"A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele."

40

 

 

Áramlás

 

 "Nincs szükség rá, hogy megítéljük, mi jó, és mi rossz. Egyszerűen mindent csak hagyni kell folyni a maga medrében."

Tegnap este nagyon kellemes, váratlan meglepetés ért, ami egy beszélgetés kapcsán küldött megjegyzésben öltött testet.

A szerdai csoportból ismert résztvevő rám talált az FB -n, tegnap este pár gondolat erejéig összekapcsolódtunk.

A nyár közepe óta járok tantrás estekre, amiknek rám gyakorolt jótékony hatását már én is érzem magamon. Könnyebben kerekedek felül olyan dolgokon, amiken korábban hosszasan görcsöltem, a helyén tudok kezelni olyan eseményeket, amiken régebben tobzódtam egy sort.

Jó helyen vagyok, megérkeztem.
Ide is... ahogy annak idején a pszichodráma csoportba, vagy az RV -re. Most ennek van itt az ideje és erre van szükségem.

Nem kívánok ideológiai vitákat folytatni arról, hogy annak, ami ennek a hátterét adja az mennyire "üzlet" és mennyire a "szerencsétlen rászoruló" kiszipolyozása, vagy sem, mennyiben önös érdekérvényesítés és milyen arányban van jelen az önzetlenség - vagy nincs, és még sorolhatnám azt, hogy milyen okfejtés mentén miért, hogyan kelt ellenérzést az másokban, aminek részese vagyok.

Teljesen mindegy milyen nevet aggatunk rá - drámázás, RV, tantra, mauri masszázs, családállítás, kineziológia, vallásgyakorlás, szaunázás, sport, fotózás - a végtelenségig lehetne sorolni mi az, ami erőt ad a hétköznapi nehézségek leküzdéséhez, mert minden egyes saját magunk által választott "pótcselekvés" egyfajta út önmagunkhoz, eltemetett, vagy korábban soha fel nem fedezett lényünk megismeréséhez, rosszabb esetben (és igen, vannak pillanatok, amikor) menekülés.

Az RV már szinte nem is létező önbizalmamat is továbbromboló hónapjait követően nekem felüdülés az, amiben most részem lehet.

Ahogy az RV -n léttől féltettek páran, pláne, akkor mikor kiderült, hogy naplózni kezdtem, a mostani "hóbortom" is megosztó az ismerőseim körében.

Az, amit MOST megélek hozzám tartozik, nyilván, aki kevésbé nyitott erre, azt nem terhelem, illetve a jövőben jobban ügyelek arra, hogy kivel mit, milyen mélységében osztok meg.

Nem véletlen, hogy azt, az utat járom, amit, és nem véletlen, hogy eljutottam arra a helyre is, ami miatt most van, aki aggodalmát fejezi ki.

Nem tudok ideológiai szempontokat felsorakoztatva visszajelezni, mert - sajnos - nincs meg hozzá az a háttérismeret, ami ehhez szükséges lenne.

Csak egyet tudok - mélységesen bántott, amikor azzal szembesültem, hogy megtévelyedettnek tart valaki, akit a bizalmamba avattam, és úgy ítélkezik valamiről, hogy annak nem volt részese, az általam elmondottak pedig  teljesen másként köszönnek vissza - általa megfogalmazott, saját szövegkörnyezetbe helyezve, valóban lehet olyan olvasata annak amit mondtam, hogy féltettem az általam szeretett embert - azonban, az üzenete a mondandómnak teljesen más volt.

Mindazonáltal - ahogy az mindig is volt - tiszteletben tartom az enyémtől eltérő véleményt,  valószínűleg én is aggodalommal követném annak átalakulását, aki közel áll hozzám, ha valami olyanban látja meg az előre vivő utat, aminek jótékony hatása a kívülálló számára kérdőjeles.

Tegnap este azonban csoporttárstól az jött vissza, hogy a múlt szerdai találkozás alkalmával úgy élte meg - ég és föld az első találkozásomkor látott és a most tapasztalt énem.
Mindezt úgy, hogy aznap nem voltam éppen a toppon és ez még finom megfogalmazása annak, ahogy most szerdán este érkeztem.

Én az átalakulást tekintve azért nem vagyok ennyire elfogult magammal szemben, de, ahogy írtam érzékelem a változást.

Számomra az érintés és ölelés mindig nagy jelentőséggel bírt, ez iránti igényem az elmúlt években ért hatásokra, amik inkább az elfojtás irányába mutattak, azt eredményezték, hogy most hatványozottan vágyom a fizikai kontaktusra, mint korábban.
Ezzel párosul mindaz, amit Egyfedelesemnek találtam írni ~ 1 éve a szeretethiányomról.
Az utolsó hosszabb kapcsolatomban én voltam, aki adott és cserébe nem kapott - illetve nagyon keveset, amit meg mégis, azt másként megtestesítve a szeretet kimutatását, mint ahogy azt várnám, mint ahogy arra fogékony vagyok.

Mindezt tetézte az RV-re regisztrált pasik által képviselt "rideg-tartás": apró csontokat dobálva (némi húst hagyva a csontokon, legyen min vitatkozni), a szeretetre éhes, megértésre vágyó fehérnépeknek,  a teremtés koronái a virtuális világban általuk gerjesztett feszkón jót szórakozva, foteljükben hátradőlve szotyolázva és sört kortyolva, elégedettséggel telten élvezkedtek a felkorbácsolt kedélyek okozta egymásnak feszülésen.
Ezt egyfelől  a naplóban vállalt szereplésnek köszönhetően élhettem meg, de ott volt a privát vonal is, ahol újra és újra azzal találtam szemben magam, hogy bárhogy viszonyulok az állítólag társat kereső férfiakhoz, az sehogy sem jó, mi több saját maguk bizonytalanságát rám (ránk nőkre) vetítve önbizalom hiányosnak, depressziósnak tituláltak engem is és teszem hozzá másokat is. Sommásan: a nők többsége aki tiszta szívvel, tudatosan felvállalta saját magát és leírta, megosztotta a gondolatait a férfiak szépen felcímkéztek a saját hitviláguk és érvrendszerük mentén.
(Csak úgy zárójelben - honnan tudja bárki /nem szakember/ azt, hogy az én reakcióm önbizalomhiányból, vagy depresszióból fakad, ha Ő maga nem élte még át, nem tudja mi az???)

Azok, akik miatt esténként itt ültem a gép előtt, várva, hogy a gondolattársításokból mi kerekedik ki, Ők szép lassan kiléptek az RV -ről , vagy eltávolodtak a naplózástól  a bennem lévő gondolatok megosztására itt volt a blog, ekkor érkezett  - a véletlennek köszönhetően - az, hogy menjek el, nézzem meg ezt a tantrás helyet, annak, aki ajánlotta az volt a véleménye, hogy ez hozzám közel állna, jót tenne.
(Szerencsére privátban kialakultak olyan barátságok, amit az RV -n létnek köszönhetek és ezt sem a véletlennek tudom be, oka van, hogy akkor és éppen ott, abban az összetételben az a társulat verődött össze :-) )

Folytatva, amit elkezdtem.
Mauri masszázson voltam. Azt tudni kell, hogy az elmúlt két év alatt, amióta oda járok igencsak bizalmi viszony alakult ki köztem és O. között. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy azokat a belső utazásokat megéljem, amikre szükségem volt.
Gyógyulást kerestem, egy viszontagságos év végén, energiát adó masszázsban gondolkoztam, amikor a kezembe akadt egy hónapok óta rakosgatott hirdetési újság. Itt volt az orrom előtt, amire gondoltam :-)
Nem felejtem el az első alkalmat, ami után O. azt mondta, hogy mennyire merev vagyok... Ennek tükrében megélni azt, hogy most azt mondja kevesen reagálnak úgy az érintésre, mint én  - mit mondjak... azt érzem jó helyen vagyok, ott, ahol lennem kell.
Hihetetlenül együtt tudunk működni, ehhez az is kellett, hogy kimondjam neki azokat a dolgokat amik foglalkoztatnak ez ténylegesen segíti az elengedést és befogadást.
No egy ilyen alkalom után hangzott el, hogy menjek el egy ilyen tantra estre. - Ismerős volt amiről beszélt.
Már egyszer megtaláltam ezt a helyet - szerintem valami kuponos oldal által? -  a lényeg, hogy valahogy odakavarodtam, csak akkor még idegennek éreztem magamtól azt, hogy számomra ismeretlen emberek hozzám érjenek.
Most, amikor O. említette az volt bennem, hogy ha már újra szembejön velem ez a dolog, akkor nézzük meg mi ez.

Nem csalatkoztam.
A mostani lelkiállapotomnak pontosan erre volt szüksége. :-)
Kinéztem azokat a programokat, amikről úgy gondolom, hogy épülésemet (magammal foglalkozást) elősegítik.
Nem rombol, hanem épít. Ezt itt megkapom... Tehát megyek, újra és újra, ahogy az RV -re is bejelentkeztem estéről estére...

Mondhatod függőség: igen az...
De a ridegtartás helyett szeretetegységek (by Zs. :-) ) - jönnek létre, ami egyfelől kirángat a hétköznapok zűrjeiből, szürkeségéből, másrészt a zárkózott énem olyan visszajelzéseket, kap, hogy nyílik - amiről meg úgy gondolom mindenki előnyére válhat, azok közül, akik hozzám közel állnak: családtagként, barátként, egyéb hozzátartozóként, ismerősként.

"A jó barátok egyezséget kötnek:  - "Te elnézed az én szeszélyeimet, én pedig a tieidet!" - "