Úton III. - Töltekezés

"Miközben érzelmeid megértésén dolgozol - beleértve az előtted élt családtagok érzelmeit is -, és összerakod múltad darabkáit, amelyek azzá tettek téged, aki vagy, megkezdődik a gyógyulásod. És amint a gyógyulás megindul, ösztönzést kapsz a változásra, ha céljaid magukban foglalják belső hangod, intuíciód irányítását is, amelyet gyakran szellemnek neveznek, és mindig rendelkezésre áll, amikor válaszra van szükséged. Nem számít, milyen helyzetről van szó, úgy tűnik, mindenki ösztönösen tudja, mi a legjobb számára. Nem számít, milyen régóta nem hallgattál már erre a hangra, még mindig rendelkezel azzal a képességgel, hogy kapcsolatba lépj önmagaddal spirituális és intuitív módon... Csak el kell döntened, hogy elfogadod, kapcsolatba lépsz vele, és figyelsz rá."

Azt, hogy a vízzel dolgom van, már régóta érzem, tudom.

Vízjegyű skorpióként mindig szerettem vízparton lenni, mindig is vágytam a tengerhez, ahova 2001 -ben jutottam el először, azóta 1 év maradt ki, amikor nélkülöztem a tenger zúgását. 

Igazából nem a fürdés az, ami vonz, hanem maga a víz látványa, töltekezni azzal a nyugalmat árasztó energiából, amit a vízben, mint elemben érzek, a viharos szélben fodrozódó hullámok, a lágyan partot simogató áramlások, de akár egy patak, vagy folyó lendülete vagy éppen csordogálása egyaránt magával tud ragadni.

Órákon keresztül képes vagyok a semmibe bámulni, gyakran olyan érzésem van, hogy más dimenzióba kerülök amikor vízparton ejtőzök. Az elmém elcsendesül, egyfajta meditatív állapotot élek meg, a víz tisztító erejével átmossa a lelkem és segít abban, hogy a bennem lévő blokkok oldódjanak, és tisztuljanak azok a lerakódások, amiket régóta hordozok magamban.

Pár évvel ezelőtt tanultam meg síelni, két évvel ezelőtt ezen felbuzdulva kitaláltam, hogy itt az ideje, hogy megtanuljak úszni is. Jót tesz a tüdőmnek, rendszeres mozgás lehetne az életemben, szaunázással összekötve kifejezetten üdítőnek gondoltam.

Egy félelmem, volt, hogy fogom bírni levegővel, mivel a tüdőm jelen állapotában egy egészséges emberhez képest mindössze 50 - 60 % -os teljesítményt produkál.

Az elmúlt 2 évben már megtapasztaltam, hogy nem azzal van gond, amitől tartottam, hanem valami egész mással.

Hogy mivel nem tudom, de számomra döbbenetes megélni azt, hogy amit teljesítek egyik alkalommal - mondjuk 10 hossz -, arra következő alkalommal képtelen vagyok, és konkrétan 0 a teljesítményem. Megmagyarázhatatlan pánik tör rám, van, hogy sikerül felülkerekedni rajta, van hogy nem.

Valamiért nem tudok megtanulni úszni.

Ennek oldására kitaláltam azt, hogy elmegyek watsu -ra, amit egy családállításon ajánlottak, de még erre nem került sor.

A tantra, mint bennünk lévő gyógyító erő a 4 elem (föld, víz, tűz, levegő) témakör tematikus programjain is úgy szerettem volna részt venni, ha mind a 4 alkalomra el tudok menni, de az egyik meghirdetett időpont nem volt alkalmas.
Amikor hallottam arról, hogy a víz elemhez kapcsolódóan egy fürdőben lesz lehetőség a víz által "gyógyulni", úgy éreztem, hogy ezt az alkalmat nekem küldte az Univerzum.

Az első önismereti hétvégét követően, pár nap szünet után ért az újabb élmény, ami nem tudom mennyiben tantrikus, mindenesetre sajátos belső utazás volt.

Egy vízi-terapeuta csatlakozott hozzánk, aki megmutatta azt a technikát, amivel ketten segítették a harmadik, vízen fekvő embert abban, hogy el tudjon lazulni és a vízzel eggyé váljon.

Igazán nagy felismerések ezen az alkalmon nem értek, egyszerűen jó érzés volt lebegni, a vízben áramlani, az ellazulást úgy éltem meg, mintha a súlytalanság állapotába kerültem volna, földöntúli élményben volt részem.

Az, hogy valami a tudatalattimban van  a vízzel kapcsolatban elraktározva, nem jelentett újdonságot, bármennyire is jó lett volna, nem mertem hasra fordulni a vízben.

Pedig segítőként jó érzés volt látni, hogy mások hogyan élvezik azt a fajta szabadságot, amit a vízzel való egyesülés által lehet megélni.

Pár nap szünet után következett a 4 napos elvonulás, kontakttánccal, tűzön járással, izzasztókunyhóval.

Ennek a hétvégének kétségtelenül legnagyobb élménye a tűzön járás. Talán ezzel kapcsolatban volt a legnagyobb félelmem, bár az izzasztó kunyhótól is tartottam.

Ahogy korábban is írtam erre az útra Népszerűkével indultam el. Tökéletes visszaigazolása volt annak, hogy az az energia, amit Ő képvisel számomra azt az üzenetet hordozza, hogy nem mind arany, ami fénylik (lásd: MrPanda, akivel együtt töltött két évem ezzel jellemezhető utólag...). Nem volt ellenemre a társasága, de már azt is tudtam, jobb, hogy ígérete ellenére nem keresett a nyár végén.

Az elengedést gyakorolhattam azzal, hogy együtt töltöttük a négy napot, de nem bolygatott fel a közelsége, teljesen tudatosan kezeltem kettőnk dolgát.

Ezen a hétvégén befelé figyeltem, nem igazán kapcsolódtam másokhoz, ha beszélgetésre került sor, a hallgatósághoz tartoztam.

Első este a kontakt tánc olyan energiákat mozgatott meg bennem, amikről nem tudtam, hogy bennem rejlik, meglepődve figyeltem magamon azt az oldott állapotot, hangulatot, amibe kerültem az egyre gyorsuló, majd váltakozó ritmust követve.

Másnap délelőtt jógagyakorlatokkal  készültünk az esti tűzön járásra, a különböző csakrákra ható légzéssel egybekötött mozgássorozat kikapcsolt és ellazított.

Délután még mindig kétségeim voltak, hogy akarom -e ezt az egészet, mi az értelme? Amikor elmondták a menetét konkrétan elképzelhetetlennek tartottam, hogy átsétáljak a 800 - 1000 fokon izzó parázson. A kételkedés nem csak rajtam látszott, ezért mozgással folytattuk a felkészülést, meglepő volt, hogy az előző este tapasztalt érzés élt bennem és nem esett nehezemre azt a magasabb szintű tudati állapotot előcsalogatni, amit a kontaktánc hozott ki belőlem.

Amíg égett a máglya elpróbáltuk, hogy fogunk átsétálni  a parázson, akkor úgy voltam vele, hogy odaállok, aztán majd a belső sugallat eldönti meglépem - e, amit meg kell lépni, vagy sem.
Az vicces volt, hogy amikor elkezdték szétteríteni a még vörösen izzó parazsat, nekem akkor esett le, hogy nem hamuban fogunk sétafikálni, hanem PARÁZSON és a kettő nem ugyanaz...  :-)))
Számomra is meglepetés volt, hogy hamar sorra kerültem, úgy éreztem vagy ott és akkor, vagy soha. Még akkor sem tudtam, hogy rálépek -e a parázsra amikor kimondtam, hogy kész vagyok, de ahogy felnéztem nem volt kérdéses, aki várt, kibontott hosszú barna hajával és a sötétben szinte világító kendővel a vállán, olyan volt, mint egy Angyal - ahogy mondták, a szemébe néztem, vettem egy nagy levegőt, éreztem a bennem lévő erőt és megléptem, amit meg kellett lépni... No azért sétának nem mondanám, de átmentem a parázsszőnyegen. Felszabadító érzés volt megérkezni. Azt, hogy nem nagyon hagyott nyomot a talpamon a tűz megkönnyebbülve érzékeltem. (Azt mondják, hogy azokon a pontokon "éget", ahol valaminek tisztulnia kell.)
Annyira jó érzés volt ezt megélni mindezt, hogy amikor mindenki sorra került és lehetőség nyílt arra, hogy ismét átmenjek rajta, még egyszer átélhettem, most már tudatosabban azt az erőt, ami belülről segít abban, hogy átmenjek azon az úton, ami a továbblépést segíti.
Ez az este  létrehozott egy olyan kapcsolódást, amiről csak ketten tudjuk mit jelent, én és az, aki engem ott a másik oldalon várt.

A következő nap az izzasztókunyhóról szólt. Sétáltunk egyet az erdőben, az őszi napsütésben ragyogó falevelek csodálatosan kiegészítették azt a belső megnyugvást, amiben immár harmadik nap részem volt.
Követ kerestünk, ami egy terhet jelképezett, eldönthettük, hogy megtartjuk, vagy a tűzbe dobjuk, - ezáltal magunk mögött hagyva a nehézséget, amit jelképez, ugyanúgy, ahogy a tűzön járással is: volt, amit magunk mögött hagyhattunk és volt egy célja, ami a megérkezés után vár ránk.
Az izzasztókunyhó mint az újjászületést segítő "módszer" kapcsolódott a hétvégi programhoz. Az előző napok intenzív élményei miatt tudatosan nem mélyültem bele abba a születésélménybe, ami ezáltal megélhető lehetett volna, illetve, pont arra volt szükségem, ahogy hatott rám, egyfajta békességet megélni ott az "anyaméhben". kibújva onnan pedig a természettel egységet alkotva pihenni a földön.
A késő őszi időpont ellenére nagyon szép, kellemes időnk volt azon a napon, fedetlen testem nem fázott még a földön fekve sem.

Az utolsó napra levezetésként egy kis tantrás program maradt.
Már nem emlékszem rá, hogy pontosan mit mondtam, egy gondolat maradt meg bennem, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy jó sok csigaházat kell még leraknom ahhoz, hogy olyan könnyed és nyitott legyek, amilyen szeretnék.

Az eddigi élményeimet időről - időre megosztottam Húgommal is, aki már egy ideje mondogatta, hogy lehet Ő is csatlakozna az egyik csoporthoz, ez beértett nála, így a következő tantra csoportra együtt mentünk.
Tanulságos volt...
Csak pislogtam, hogy a testvérkém csacsog, egyből megtalálja a hangot a jelenlévőkkel. Miután túltettem magam az első döbbeneten, megtaláltam azt, ami ebből számomra pozitív lehet, tudva azt, hogy Ő honnan indult és eljutott arra a szintre, amit én is szeretnék (újra) megélni, a Húgom viselkedését látva kezdeti meglepetésem - ha őszinte vagyok irigység, féltékenység - átváltott inspirációvá, nem tartom reménytelennek a helyzetemet.

Az az este sajátosan alakult, a korábbiakhoz képest nem voltak olyan erős energiák ezért testvérkém felemás tapasztalatokkal zárta azt a napot, viszont elkezdett benne motoszkálni, hogy a hétvégi következő 2 napos programra már Ő is eljön.
Na ennek nem igazán örültem, de mit tehettem volna, mikor megkérdezte zavarna -e ha csatlakozik?
Valamiért bennem volt, nem véletlen, hogy ez így alakult, és legyőztem azt az ellenérzésemet, hogy éppen azon az alkalmon legyünk együtt, amikor a szexualitás, intimitás, férfi - női energiák kerülnek terítékre.

 "A saját történetemet keresem, és mélyen a felszín alá ásva, megtalálom a lelkemet."