Újrakezdés

"Az idő becses ajándék, azért kaptuk, hogy okosabbak, jobbak, érettebbek és tökéletesebbek legyünk általa" 

Régen írtam.

A változások, mélységek és magasságok megélésének feldolgozása nem késztetett írásra.

A májusi mélypont által elindított folyamat megállíthatatlan volt, kitört a vulkán, a feltörő lávatömeg tetején 10 körömmel kapaszkodtam, hogy ne temessen maga alá a forró lavina.

Július végén egy ártatlannak tűnő telefonhívás a HR vezetőjének, érdekes fordulatot vett, megkérdezte tőlem, nem gondolkozom -e munkahelyváltáson. Ejjj - ha már kérdezed, akkor biztos gondolkoznom kellene. Igenám, de választások előtt merre is induljak? 16 évet töltöttem a közigazgatás berkein belül, más területen nincs gyakorlatom, nyelvet nem beszélek.

A személyem oly annyira nem volt kívánatos már akkorra, hogy 10 nap alatt lezajlott minden - közös megegyezés feltételei, elszámolás, 2014. augusztus 8 -án letettem a lantot, amit addig pengettem.

Mint minden váltás, változás, továbblépés ez is nehéz volt. Sok - sok sírás, csalódottság  ("nem becsülnek meg", "romba dőlt az, amit felépítettem") érzése hatalmasodott el rajtam.

Ugyanakkor hamar felmértem, hogy engem már semmi nem kötött oda már jó ideje - ezt az azóta eltelt idő is igazolta. A munkatársaim reakciója nem volt meglepő, az eltávolításomat megelőző 1 - 1,5 évben sikeresen, módszeresen szétverték a csapatomat. Rájöttem arra, hogy nekem nincs kitől elköszönni, a kötelező udvariassági körökön elhangzott ugyan, hogy ősszel legyen egy búcsúbuli, a kilépésemet követő 1 hét elég volt arra, hogy meglássam nem lenne őszinte az összejövetel, arra ami az őszinteséget nélkülözi viszont nincs szükségem.

Ezt követően a Dunakanyarban töltött 3 héttől azt vártam, hogy átformálja az addigi életemet.

Hiú ábránd volt.

Tócsa, mint férfienergia megjelenése a nőiességemhez való viszonyomra jó hatással volt - ezt kár tagadni, pozitívumként értékeltem akkor és most is.
Az izolált környezetből való kilépés azonban más megvilágításba helyezte kapcsolatunkat - röpke 2 hónap adatott így. Magam vonatkozásában a minden rosszban van valami jó mondás került előtérbe: örömmel konstatáltam, hogy képes vagyok megszabni a határaimat és még mielőtt a kelleténél több energiát veszítettem volna, ki tudtam mondani, hogy köszönöm én nem erre vágyom.

Az életem átformálását tekintve csalódásként éltem meg, hogy nem tudtam könnyedén túllépni a munkahelyi kudarcon, a halogatás továbbra is része maradt az életemnek. Versenyfutás az idővel, a saját lelkiismeretemmel - nem jó ilyenkor magammal együtt élni.

Az FB -nek köszönhetően régi kedves ismerősbe botlottam. Beszélgetéseink által felidéződött kiskamaszkorom, és önismereti utam újabb macskakővel lett gazdagabb, ráébredtem arra, hogy miért is nincsenek emlékeim abból a korszakból. Ezek a beszélgetések pont egybe estek a Doki nénimmel való találkozásokkal és azokkal a témákkal, amiket Vele is boncolgattunk.

A múltam felidézése olyan valakivel, aki 25 - 30 évvel ezelőtt érdekes volt számomra lelkessé tett - félre tudtam rakni azt a "rossz" megérzésemet, hogy az akkor is fura figura most is FuraFigura... - Az, hogy valami nem stimmel az emberrel a személyes találkozások alkalmával vált világossá.

Az időközben folytatott képzés és az új, személyiséget megértő módszer megismerése alkalmassá tett arra, hogy az amúgy is elfogadó, segítő lényem még inkább megértővé vált - így utólag hiba volt ennek teret engedni. FuraFiguráról kiderült, hogy a kamasz korban általam érdekesnek tartott dolgait nem sikerült kinőni, levetkőzni. Eredmény: ami 13 évesen érdekes viselkedés, így 43 évesen beteg dolog, immár súlyosbítva mentális sérülésekkel, aberrációval is.

FuraFigura megjelenésével párhuzamosan C64 is része lett mindennapjaimnak.

C64 szerepe először érthetetlen volt számomra, mit több felháborító, mondván mit szól bele FuraFigura és a köztem zajló beszélgetésekbe önjelölt Cyranóként.

A történteket egészében látva még mindig hihetetlen: ismeretlenül szeretett belém, pusztán abból tudott rólam dolgokat, hogy látta miket és hogyan írok, értetlenül nézte FuraFigura tökölődését.

Látom magam előtt, amikor megérkezett FuraFigurához, én a konyhában éppen a töltött gombával bajlódtam, amikor belépett C64: szőkésbarna haj, kéknek tűnő szürkés árnyalatú mosolygós szemek, cd -k a kezében. 6 réteg cucc rajta, ahogy vette le a pulcsiját a pólója felcsúszott, hasát meglátva nagyot nyeltem - ilyen szexit régen láttam... Teljes természetességgel öleltük át és pusziltuk meg egymást.

Tudtam, hogy jön. A fiúk egymás közötti virtuskodását, C64 testalkatomat illető megjegyzéseit FuraFigura tálalta nekem - gondoltam, hogy OK, akkor lássuk a Medvét (akkor még nem tudtam, hogy ez C64 becsületes beceneve :-) )- Szóval Zsuzsi csinibe vágta magát aznap estére. Eredményes volt... C64 elismerő tekinteteire a metakommunikációs válasz az volt, hogy na most tegyél megjegyzést az alakomra :-P

Egy követ fújtunk. FuraFigura csak kapkodta a fejét, mert félszavakból értettük egymást, zenei ízlésünk is passzolt. Az este fénypontja amikor öklünket összeütve éppen villámlott egyet odakint, amit hatalmas dörgés kísért. - Mindez december közepén :-)

Szilveszterkor FuraFigura és jómagam története bennem a lezárás felé ívelt, világossá vált, hogy súlyosan sérült emberrel van dolgom.

Az Élet nem kímélt, a helyzet, ami alakult nem adott lehetőséget arra, hogy elvágjam egy ki sem alakult kötődés szálát.

FuraFigura C64 -t is magával hozta. A fiúk mindent felfaltak, amivel készültem, ami nem is baj, a nagyobb gond az volt, hogy FuraFigura az éjszakai magányt választva ült a számítógép előtt, zenéket hallgatott - közben mindent, ami folyékony halmazállapotú volt magába döntött. Még a kölyökpezsgőt is..., majd reggel 9 -kor az anyját felhívta, hogy jöjjön érte és távozott. Na én ekkor láttam utoljára, amit cseppet se bánok.

C64 maradt.

A következő héten már nem volt mit titkolni azon, hogy erős a vonzalom egymás iránt, imádtam az összhangot ami kettőnk között volt. Mikor összetartozásunkban megbizonyosodtunk és mindketten komoly kapcsolat lehetőségét láttunk a másikban, C64 közölte ezt FuraFigurával, aki tombolni kezdett. - Az, hogy ez miben nyilvánult meg se a billentyűzet, se ez a felület nem bírná el, legyen elég annyi, hogy a sérült lélek és gondolkozás kicsúcsosodott, mind verbálisan, mind tettekben.

Ezzel egy időben én egy nagyon kedves barátnőm ítélkezésével szembesültem először privát formában, aztán máshol is. Amikor olvastam a kapcsolódó bejegyzését gondolkoztam, hogy reagálok rá, de nem láttam értelmét. Nincs miért magyarázkodnom, a lelkiismeretem tiszta, volt barátnőm se kispályás történeteket élt meg, egyik esetért sem ítéltem el, ezért is az értetlenkedés bennem, hogy miért a szőrösbunkó a nevem mellett :-(, pusztán ezért, mert nem ragadtam le egy beteg ember mellett. Az, hogy C64 ezzel egy időben lett része az életemnek, független attól a döntéstől, amit FuraFigurával kapcsolatban már korábban meghoztam.

Tény, hogy C64 -el sem egyszerű az élet.

Az első felhőtlen hónapot KicsiRobot éjszakai bejelentkezése dúlta fel, éppen aznap este, amikor egy hónapos együtt töltött időszakunkat ünnepeltük.

C64 -t kísértő múltbéli árnyak megjelenése, a démonoktól való menekülések, az önazonosulás kérdései, a lehetőség a váltásra, változásra túl nagy falat, mélységek és magasságok követik egymást.

Nehéz ezt a folyamatot kísérni úgy, hogy közben a saját vonalamon is bőven adódik feladat.

Február elején a látásvesztés, egy hét kórház, ahol nem számíthattam arra, akit szeretek, mert fóbiája van a kórházi légkörtől, valahogy nem hiányzott az életemből.

Ahogy az sem, hogy az érelzáródásnak köszönhetően maradandó a sérülés, a látótér kiesésnek köszönhetően nem használom a jobb szemem.

Közben egyre jobban frusztrált a jövőbeni megélhetés kérdése, szembesülés azzal, hogy a budaörsi fizetést versenyszférában nem érhetem el, annak felismerése, hogy a 10 éves vezetői lét után nem tudnék olyan állást betölteni, ahol  beosztottként kell léteznem, mert igénylek egyfajta mozgásteret, szabadságot.

A hitem megcsappant, a magánéleti hullámzás, C64 lelki támogatása, a mélyrepülések, ámokfutásai is sok erőt vettek ki belőlem.

Azok a nyugalmas időszakok, amik a nehézségek ellenére adódtak, bár töltöttek, kevesek voltak ahhoz, hogy teljesen feltöltődjek.

Ennek ellensúlyozására találtam ki, hogy minden hétvégén menjünk el valamerre, Városliget, Kopaszi-gát, és így jött a Retro számítógépes kiállítás, amit nem is én kerestem, C64 is vágyott arra, hogy közös élményeink gyarapodjanak.

A hitemben elszenvedett csorbát ellensúlyozza az új munka, ami jövő héten indul - pont az, amire vágytam,  az első helyről, ahova elküldtem az önéletrajzomat (február közepén pályáztam) most jeleztek vissza :-)

Álmaim állása egy iskolában lesz, üzemeltetési feladatok koordinálása - mindazzal a szabadsággal, amire vágytam: szinte kötetlen munkaidő, szünetek és nem kell bent rostokolni késő estig.

A korábbihoz képest kieső jövedelem pedig társasházak könyveléséből pótolható, ezzel is a jövő héten indulok! :-)

A Húsvét ezáltal nekem most nem csak jelképezi a Feltámadást, hanem üzeni is!

Csak élni kell a lehetőségekkel, hinni az újrakezdésben és minden jóra fordul.

"A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: "újra lábra állni". Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni."