"A jel a valóság egy olyan, érzékszerveinkkel felfogható (látható, tapintható, hallható) darabja, jelensége; amely az (emberi vagy állati, vagy egyéb) elme vagy értelem számára egy másik valóságdarabra, jelenségre utal"
2012. április 23. 16:51
A hallgatás csendjének megértéséről jutott mindez eszembe:
Az jó kérdés, hogy ki miből ért... Ehhez kapcsolódóan az is, hogy ki mit vár abban a tekintetben, hogy a különböző jelzéseit vegyék észre, értsék meg.
Én inkább a szavak embere vagyok, a hallgatni tudni kell elve mellett. - De az másfajta hallgatás, mint amikor azzal "üzen" valaki, hogy "hallgat"...
A ki nem mondott szónak, a meg nem lépett cselekedetnek, az utalásoknak az üzenetértéke néha sokkal beszédesebb, mint bármi más - a kérdés, hogy akinek szánják ezt az "üzenetet" mennyire fogékony az ilyesmire.... és kérdés, hogy az a hatás érhető -e vele, amit szeretne elérni az, aki így "kommunikál"
Nekem az a tapasztalatom, hogy a hallgatást nem egyformán értelmezzük...
Én legalábbis rosszul viselem, ha a másik nem tisztel meg annyival, hogy szóval jelezze, hogy gondja van, hanem hallgatásba burkolózik - én meg találjam ki, hogy vajon nekem szól a dolog, vagy a "világgal" van baja, vagy közlendője...
Szintén magamból kiindulva a hallgatásom mikéntjét, a hallgatásom csendjét az érti meg, aki tudja milyen hangon beszélek.
Az a tapasztalatom, hogy egy ismerkedésnek nem tesz jót, ha némasággal "üzengetünk" egymásnak, és próbálgatjuk ki tud tovább csendben maradni. - Felesleges időhúzás, játék egymás idejével...
A hallgatásnak van egy fajtája, amire inkább azt mondom, hogy a gondolataink beszélgetnek...
És van az a hallgatás, amikor leülök a másik mellé és hallgatom, amit mesél, vagy a másik hallgat engem, amikor mesélek...
De ahhoz, hogy idáig bárkivel eljussak sok - sok kimondott szó vezet, nem pedig a hallgatás csendje..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése