Vízpart

 "Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.
Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk."

2012. január 20. 21:12 - Részlet

Olvastam, hogy többen is felhagytak most a naplózással. Sajnálom, mert vannak köztük, akiknek az írásait kedveltem, egy ideje még vártam is, hogy milyen újdonsággal jelennek meg.

Én maradok, mert voltak gondolatok, amiket ide írogattam le azt megelőzően is, hogy részese lettem az itteni ÉLETnek, ha időről időre adódik valami, ami foglalkoztat, azt egyenlőre továbbra itt osztom meg magammal.

A hétvégi tervemet keresztülhúzta az időjárás.

Úgy gondoltam, ha szép idő van előveszem a fényképezőgépem, és elmegyek fotózni mondjuk a Balcsihoz.
Van még pár utazási kedvezményem, amit kihasználhatnék, meg amúgy is szeretem a téli Balatont, gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, de ez a terv a megfelelő körülmények hiánya miatt elmarad.

Amúgy is van mivel foglalatoskodni...
Szabi után munkával töltött pár nap alatt világossá vált, hogy milyen irányba kell lépnem és feladnom az egy helyben topogást, -váltanom kell.
Abban látom a kiutat, ha saját lábra állok, ha a magam ura leszek, ami tőlem nagyon idegen, mindig kötött munkaidőben dolgoztam, de a lehetőségek korlátozottak azon a területen, amit 12 éve csinálok - vállalkozni kell képletesen és ténylegesen is a váltásra.

Ha más lenne az élethelyzetem, akkor most gondolkozás nélkül vállalnám, hogy "háztartásbeli" legyek újra, mondjuk úgy 3 évre... ;-)

Ennek megvalósíthatóságának hiányában fogtam magam és megnéztem a jogszabályi hátterét annak, ami az új út irányába vezet, hogyan is lehetek, ha nem is rövid időn belül, de mondjuk az idén, saját időbeosztásom felett önállóan gazdálkodó.

Ez megint egy olyan élethelyzet, ami jól mutatja, hogy miért is keményíti meg az élet az egyedül élő nőket, hogy ilyen döntést meghozni, meglépni felelősen nem könnyű és ilyenkor jól jönne, ha lenne valaki, aki mellé le lehet huppani, megpihenni mellette, akin azt érzem, hogy támogat abban, amit csinálok, hagyja hogy egy kicsit ki tudjak lépni abból a körből, amit a hétköznapok megkövetelnek... olyan valaki, aki mellett a kemény nő elengedheti magát... mert nem olyan jó dolog ez, de muszáj keménynek lenni, másként nem megy, ezt az elmúlt 3 nap is jól mutatja.

Pár nap szabi után "elfelejtettem" felvenni a "páncélom", és naiv kis énemet meglepetésszerűen érte pár dolog, (megint), olyan, amit egyébként meg tudok... :-(

Vannak dolgok, amik a jó ízlés határán túlmutatnak és nem tudok azonosulni vele, egyben gyűlölöm ha fenyegetve érzem magam...

Ilyenkor hiányzik valaki, akinek egy vízparton, vagy bárhol ücsörögve, később esténként, meg hétvégén ellustulva, a vállára hajtanám a fejem és szívesen hallgatnám amit mond... néha megkérdezném, hogy szerinte miért úgy helyes, vagy hogy helyes... aztán hallgatnék tovább... mert abból, amit mond lehet építkezni, tudnám merre van előre...