Ébredések

"A szerelemébredés nem volt viharos, lassan érett be, mint a késői vetés, de már az első pillanatban éreztem, ismeretségünk nem amolyan futó kaland, hanem valami mélyebb kapcsolat kezdete."

És akkor lett légyen itt az az írás, amiért a blog létrehozása megfogalmazódott bennem...

Egy szép áprilisi estén ezt az írást tettem közzé a naplóban - mire Kitérő finomon "rám szólt" - nem odavaló, túlságosan kitárulkozós... - ne adjam ki magam ennyire, vannak dolgok, amik nem tartoznak "mindenkire" - csak egyvalakire, neki meg majd elmondom... na de, ha az az egyvalaki nem ad rá lehetőséget, hogy elmondjam? - csak játssza az eszét oda  - meg vissza??? - aki akkoriban még ott volt és volt egy értekezése a falakról... - ki másról lenne szó, mint TerézApuról...

2012. április 16. este

Egy ideje motoszkál bennem egy gondolatsor, ami az elmúlt napok írásai és beszélgetései alapján egyre inkább kikristályosodik.

Mostanában egyre többször ébredek arra, hogy álmodom, mégpedig olyan álmokat, amik jó érzéssel töltetnek el, és ez hosszú ideje nem volt jellemző az éjszakáimra.

Ennek kapcsán végiggondoltam, hogy párkapcsolatokat tekintve milyen ébredéseim is voltak.

Az első "ébredések" a "mindenférfihülye" háttérzajt kizárva értek, valahogy erre a szlogenre soha sem voltam fogékony.

Mert igenis azt tapasztaltam, hogy a környezetemben vannak jó fej srácok, akikkel lehet beszélgetni.

Gyerekként sokszor voltam beteg, ebből kifolyólag ha apukám volt otthon velem, mert éppen du -i, vagy éjszakai műszak esett rá azon a héten, akkor kártyázott velem, így egészen jól megtanultam a magyar kártyával bánni, ennek köszönhetően később römizni és canastázni is hamar megtanultam, és a fiúk részéről ott volt az elismerés, hogy ügyes vagyok, mikor sokszor nyertem.

Ez már adta is magát, hogy beszélgessünk, bohóckodjunk, poénkodjunk és sokat nevessünk közben.

A kártya mellett képben voltam még a sportokkal, lány létemre elismerést vívtam ki azzal, hogy meg tudtam mondani ki melyik csapatban játszik, ki hová igazolt, a csapatok összeállítását, és otthon képes voltam "közelharcot" vívni azért, hogy a késő estébe nyúló KEK, BEK, meg UEFA meccsek közül amit közvetítenek had nézzem végig...

A Képes Sportot éveken keresztül gyűjtögettem :-)

Amikor ezeket megtudták rólam onnan egyenes volt az út, volt miről beszélgetni, én egyáltalán nem tapasztaltam, hogy "mindenférfihülye"...

Ez a szlogen idővel kiegészült a "nemhozzádvaló" jelzővel, amivel úgy voltam, hogy ezt bízzák már rám..., úgyhogy megkerestem és megtaláltam a módját annak, hogy a "nemhozzámvalóval" is annyit legyek együtt, amennyit én szeretnék...

Hát ilyen indíttatással a háttérben találkoztam a lánykám édesapjával, akivel boldog 10 évet töltöttem együtt.

De 30 évesen jött egy újabb ébredés.

Az öntudatos ébredés.

10 év alatt én a főiskolás lányból családanya és dolgozó nő lettem. Ezt a változást nem tudta követni a házasságom...

A következő ébredés 2 év múlva ért, amire a kijózanító jelzőt lehetne aggatni.

Ennek az időszaknak a mottója: nem mind arany, ami fénylik.... A hibát én követtem el azzal, hogy maradéktalanul elhittem, hogy egy nálam 10 évvel idősebb FÉRFI rendelkezik azzal az élettapasztalattal és tudással, és ismerettel és még mittudoménmégmivel, ami miatt én bátran rábízhatom kettőnk sorsát, biztos úgy van jól, ahogy Ő mondja... Aztán kiderült, hogy ez nem így van...

Ezt követően Csipkerózsika álomba szenderültem volna leginkább, de hát az élet nem mese...

És nem is áll meg...  úgyhogy 3 év múlva egy újabb 2 éves kapcsolat lezárásaként arra ébredtem, hogy csalódott vagyok... Ennek a csiszolatlan gyémántként jellemezhető időszaknak a tanulsága az, hogy azokat a pozitívumokat, amik a hatásomra előjöttek a másikból, annak a gyümölcsét más fogja learatni...

Az utolsó ébredésem sem volt gondtalan, annak ellenére, hogy toleranciából és alkalmazkodásból 5* -re vizsgáztam.

Nagyon sokáig bántott, hogy így is kevés voltam a másiknak...

Tanulság az, hogy nem szabad olyan mértékben eleget tenni az elvárásoknak, megpróbálni megfelelni a másiknak, ami önmagam feladásával jár.

Teszem hozzá, hogy egyik ébredésem sem bánom, kettőről bátran mondhatom, hogy nagyon sok szépet és jót köszönhetek neki, a másik kettőben kevesebb volt a szép és jó, de mindegyikből volt mit tanulni.

Szerintem mindenkinek megvannak a saját kis "ébredései".

Az lenne a furcsa, ha nem így lenne, ha sikerek, kudarcok, boldogság és csalódottság nélkül lennénk itt ennyi idős fejjel.

A csak a siker és boldogság épp oly furán veszi ki magát az én szememben, mint a csak a kudarc és csalódottság.

Az, hogy milyen arányban keveredik ennek a 4 dolognak a vegyülete, teszi ki azt, hogy ki milyen magas, milyen vastag és milyen jellegű falat épített maga elé, vagy maga köré...

Mert ugye van támfal, tartófal, térelválasztófal, választófal és ki tudja még milyen fal...

Ahogy az sem mindegy, hogy egy falon van -e ajtó, vagy nincs...

Az én kis gipszkarton falamon úgy gondolom van... igaz zárva tartom többnyire, mert mégse rontson senki se ajtóstul a házba... :-))) és néha belülről kinyitom, hogy el ne rozsdásodjon...

Pedig van ott egy cetli, ami csak annak olvasható, aki valóban lát engem:

"Kulcs a lábtörlő alatt"

Mert az ébredéseknek (és mostanság az álmoknak) köszönhetően szabad a szívem! :-)))

"Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy birtokolnánk."