Mozaikdarabkák

"Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye."

Hónapok teltek el az utolsó bejegyzésem óta.

Ebben az időszakban a befelé figyelésben való feldolgozás, feloldódás útját választottam.

Valamilyen szinten tudatos is volt megfigyelni milyen az, amikor nem adom ki egyből, ami bennem van, ezáltal is megtartva azt az energiát, amit az adott helyzet teremt.

Az augusztus a tantra táborról szólt.

Vártam, mint nyaralást, ugyanakkor folyamatosan ott zakatolt bennem a kérdés: ott a helyem?

Az első napok nehézségei átformálták a kérdést: mit keresek itt???

Egy egyedül töltött délelőtt hozta a választ, ami megnyugvást adott és sok mindent megértetett: ne küzdj ellene: egyedül vagy, fogadd el, találd meg az egyedüllét szépségét.

Összeszedtem magam és mire kedvenc lakótársam, akit egyben Lélekútitársamnak is tekintek, a délelőtti programról hazaért, a bevásárlást követően egyszerű, de annál finomabb ebéddel vártam.

A 10 nap alatt nem ettem húst, azt hittem nehéz lesz lemondani róla, hiszen valamilyen formában a mindennapi étkezésem része.

Bíztam benne, hogy itthon sikerül tartani azt az étkezési formát, ami a horvát tengerparton kialakítottam, de gyermekem igénye és a munkahelyi étterem kínálata miatt ezt sajnos nem sikerült megvalósítani.

Tudom, minden akarat kérdése, és ha szeretnék vegetáriánus módon étkezni, akkor megtalálhatnám rá a lehetőséget, azonban ez is egy olyan jellegű életformaváltás, aminek a kialakulásához a sok más mellett idő kell.

Terveket szövögetni tudok, de az elmúlt időszakban megtanultam nem lehet mindent egyszerre véghezvinni, én nem az a fajta vagyok, aki vesz egy nagy levegőt és meglépi, amit kitalált, a lassú víz  partot mos elven működök.

A táborban megéltek több szempontból mély nyomot hagytak bennem, oly annyira, hogy hetekig kizárólag a hozzám legközelebb állókkal osztottam meg a hatásokat, amik értek.

Nem, nem kell megijedni, mindent, amit kaptam, pozitívat - negatívat egyaránt,  megértettem miről szól, csak idő kellett ahhoz, hogy a mozaikdarabkák a helyére kerüljenek.

A csend nap fantasztikus hatással volt rám. Jógagyakorlatokkal és meditációval indult a nap, köztük nevető (- ki hogy ismeri hahota) meditációval, majd kivonultunk a természetbe, kőrakások közé, ahol köveket lehetett hajingálni, mintegy az eddig cipelt terhek eldobásaként.

Én erre nem éreztem késztetést, viszont a hátam mögött lévő kőrakáson ácsorgó pasi elementáris erővel zúzta a köveket.

Minden egyes becsapódás közül, ami a környezetemből érkezett, kiemelkedett az, amit a hátam mögül hallottam.

Nagyon sokáig, a leghosszabb ideig onnan ért a hatás. Egy idő után feljött bennem egy gondolat:

Mindig is hajlamos voltam mások gondját a vállamra venni és azok a kőbecsapódások, amiket most hallgatok, az én vállamról is veszik le a terhet, azért nem éreztem késztetést, hogy követ dobáljak, mert a terhek sem az enyémek voltak.

Azt hittem a csendet 2 -3 óra eltelte után nem fogom bírni, a vége közel 7 óra lett. És utána nagyon nehezemre esett megszólalni, szívem szerint maradtam volna abban a csendállapotban.

Ajánlom mindenkinek ezt a módszert, aki hajlamos arra, hogy a gondolatai között vezérelt sorokban elveszve, és az evilági lét negatívumait kisarkítva létezik: pár óra csend és befelé figyelés csodákra képes, hogy megláttassa kik is vagyunk valójában.

Kint tartózkodásom alatt jött a kétségbeesett üzenet Terézapu FB -s újabb (jó ízlés határait feszegető) ámokfutásaira megvan a válasz, vagy indok: mozgásában korlátozottá vált.

Ott és akkor hirtelen nem értettem, hogy miért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, és miért nem lehet elhinni, amit Ő mond: átmeneti állapot.

Hogy miért nem hiteles, az már jól látható egy ideje számomra, sajnos most is beigazolódott: valahogy mindig sikerül megbántani azokat, akik ISMERETLENÜL is szeretettel és TELJES ELFOGADÁSSAL fordultak felé.

Szomszédasszonnyal nem egy konfliktusunk volt egy - egy Terézapu által generált vélt vagy valós helyzetnek köszönhetően, ez legutóbb kedves barátnőm és köztem lévő barátság további létjogosultságát kérdőjelezte meg. Szerencsére azért mindketten okos NŐk vagyunk és ami számunkra fontos azt nem hagyjuk ílymódon befolyásolni.

Teszem hozzá a konfliktusért nem csak Terézapu közreműködése, hanem a szemléletbeli különbség is hozzájárult, ami jó egy hónappal ezelőtt kiéleződött.

Szomszédasszonyt illetően ma az fogalmazódott meg bennem - különösen az elmúlt két - három találkozásnak köszönhetően -, hogy nem véletlen vagyunk jelen egymás életében, mindketten tanulunk a másiktól és ezáltal fejlődünk.

<3

Terézapu? Hát vele meg úgy voltam, hogy amikor egy újabb sajnálatos eseménynek köszönhetően ott jártam, ahol Ő él és közösek a gyökerek, nem mertem neki írni... szerettem volna meglátogatni, mi van vele, hogy viseli a megváltozott állapotot. Nem sajnálatból, szeretetből, hogy tudja vannak itt a szg másik oldalán olyanok, akik úgy szeretik, ahogy van... Volt egy szabad másfél - két órám. Hogy miért nem tettem?, mert nem volt kedvem a szokásos feltételezhetően fellengzős stílusban érkező választ olvasni, ahogy abban most jó két hónap után egy kép megosztása kapcsán is részem lehetett.  :-)

Mindenki saját maga által meghatározott mértékben vesz részt a sorsa alakításában, ezt,  ha valaki, Te igazán tudhatnád Terézapu... "A trópusi sügér, az nem hova, hanem miként!" - upsz... bocsi, hogy észrevettem, ahogy azt is, hogy azt írtad magadról, Te az újjászületés nagy híve, hogy éppen a kihalásod tervezed...
Ezért is lehet haragudni: "persze mindennek az áramlás az oka" - örülök, hogy képes voltam mosolyogni a válaszon, ami érkezett... - Szomszédasszony, mindezt a háttérből szemlélve azt mondja szerinte bicskanyitogató stílusban válaszolgattál  :-)

Ezek után Kitaro -t megosztani, és keresni a kapcsolódási lehetőséget... hát asszem nem nagy csoda, ha (immár sokadszorra), nem érzem úgy, hogy erre reagálni kellene...

No de visszatérve a történetfolyamhoz.

A tábornak sok(k) hatása volt, ami itthon folytatódott.

Egyrészt jól láthatóvá vált számomra az a késztetés, ami már a nyáron elindult, hogy kevesebb alkalommal vegyek részt tantrás programokon mint eddig.

Arra épülve, amit megtapasztaltam, valami másra (is) vágyom, ami megtartásra érdemes az úgyis megmarad.

Érdekes módon köszönt mindez vissza, az általam látogatott programokon kevesen jelentek meg azok közül, akik számomra fontosak, sok volt az új szereplő, ennek megfelelően más energiák jöttek létre.

Valamilyen szinten ismét megerősödtem, hiszen a vizes programokon megjelenő számomra kedves emberrel megélt kapcsolódások, vagy az egyik "játékos" estén létrejött közelség, ami egy elvárások nélküli beszélgetésben teljesedett ki, vagy az az alkalom, amikor megéltem azt, amire előzőleg azt mondták hiányzik belőlem, és ráébredtem mégsem...  - szóval ezek azért nagyon sokat jelentenek számomra.

Sok dolgom van magammal még, tudom. Rengeteg könyvet töltöttem le, amit jó lenne elolvasni. Aztán jönnek velem szembe olyan dolgok, amiknek nem tudok ellenállni, gyűjtöm össze mindazt, amivel foglalkozni szeretnék.

Sok dolgom van magammal, mégis egyre inkább érzem azt, hogy már tudok és szeretnék segíteni másokon, akik saját útjukat keresik, és mindaz, amire rátalálok, errefelé terel.

Változás előtt állok (megint) ez jól érzékelhető, azt hiszem...  
Klikk: 

Unique - Mozaik

 Amit az életbe pakolsz, azt kapod vissza. Amit másnak adsz, azt esetleg egy harmadik valakitől kapod vissza, de visszakapod. Kivétel nélkül mindig igaz. Ezért nem mindegy, hogyan is viselkedsz az emberekkel.