G-pont

"Amikor a víz vízhez ér, az nem találkozás, hanem egyesülés."

Ha a címből vonsz le következtetést, - korai az öröm. :-)))

A tábort követően felgyorsultak az események.

A rólam készült képeket látva meglepődtem, hiszen annak ellenére, hogy egy számomra nagyon kedves figurának köszönhetően jó nagy mélységeket éltem meg, ez a képekről mindez nem köszönt vissza, mi több a felkelő nap hajnala által pirosba öltöztetett (vagy inkább vetkőztetett?) énem viszontlátása elégedettséggel töltött el...

Tükröződések és vízcseppek által kiegészített változata ezeknek a képeknek, amit alkottam meg különösen tetszik...

Ezt persze csak a magam örömére, a táborozók közül néhányan látták a képeket, s még páran, akikről úgy gondolom, hogy szeretnek és elfogadnak úgy ahogy vagyok... (Még akkor is, ha néhanapján sokkolom őket cselekedeteimmel - Szomszédasszony és Gyöngyivirág tűrőképessége kiemelkedő ebből a szempontból <3)

Gyöngyivirággal sokáig nem tudtunk beszélni, július végétől Ő nyaralt, augusztus közepén én indultam útnak, hazaérkezésemet követőn csak egy rövid bejelentkezésre futotta: szia, megjöttem nem volt egyszerű, de minden OK.

Szomszédasszonnyal viszonylag hamar megosztottam a történések lényegét, a távollétem idejére átadott kulcs visszavétele kapcsán és a Budafoki Borfesztivál alkalmával. No ez utóbbi eseményen azért adódott némi nézeteltérés közöttünk a mások iránti megbocsájtás kérdéskörét érintve.

Azt hiszem az a beszélgetés mindkettőnkben mély nyomott hagyott, és mindketten annyit vittünk belőle haza, amennyit a sajátunknak érzünk, - minden fájdalommal együtt.

Gyöngyivirág a zsúfolt hétköznapok közepette jelezte, hogy hát jó lenne valamikor dumcsizni - ennek kapcsán írtam neki hosszan arról, hogy mi is történt, miben is vagyok - szeretem ahogy reagál, valahol nagyon mélyen egy húron pendülünk, fél szavakból megértjük egymást.

Jöttek az újabb programok a Várban, elkezdtem válogatni - mire megyek, mennyi időt töltök ott. Voltak még korábbról elkötelezettségeim, ennek köszönhetően elsajátíthattam egy oldási technikát, ami számomra sokkal erőteljesebb hatású, mint mondjuk a pszichodráma, vagy a családállítás, vagy a kettő együtt.

Csodálatos ajándéknak tartom, hogy ennek részese lehettem és ennek az alkalomnak köszönhetően nem sokkal később már mint segítő voltam jelen 3 estén! Köszönet érte!

A Boldogság tréningen tett ígéretnek megfelelően kerestem egy tanfolyamot, távoktatás, augusztus óta kapom az anyagokat, márciusban vizsga...
Én megtartottam a vállalásom, a tréning vezetője nem, nincs utólagos monitoring...

Mindez - a táborban megéltek, az oldási technika megtanulása, a tréninget tartó kilépése - felveti bennem a segítő felelősségét, ha már erre az útra tévedtem és késztetést érzek aziránt, hogy a személyes tapasztalataim által megélteket felhasználva a közeljövőben, miközben magam is tovább építgetem, mások kísérőjévé váljak az általuk választott folyamatban.

Így érkezett el október első hétvégéje. Munkatársakkal voltunk már máskor is az Őrségben, de ekkora körben még nem. Amikor legtöbben voltunk 40 fő volt jelen - ez azért szép szám...

BigBoss miatt észnél kellett lennem, tudtam nyomulni fog... BigBoss, a változatosság kedvéért az életemben megjelenő kos jegyűek népes táborát gyarapítja. E jegy szülöttére oly jellemző egoja már az első nap bekapcsolt, belebújt a hódító szerepébe - aki csak a közelébe került, annak udvarolt, és nem titkoltan a szavakon túli bizalmaskodás sem lett volna ellenére. Igazából nem is tudom hogy képzelte, hogy bárki megengedi magának azt, hogy az általa elfoglalt egyébként 3 ágyas szobában landoljon... mellette...

Semmi sem véletlen, abban a hangulatban, amiben október elején voltam a csendes megnyugvásra vágytam. Valószínűleg ez erőteljesen közrejátszott abban, hogy G-ponthoz sodródtam. Beszélgettünk, nem is az a lényeg, hogy miről, hanem az, ahogy: őszintén és nyíltan, - megláttam valakinek a lelkét, ami megérintett.

Utólag visszagondolva az egymáshoz közelkerülés már korábban megkezdődött - csak én szokás szerint nem vettem észre, hogy mi történik.

Kezdve azzal, hogy az Ispánkra vezető utat együtt tettük meg. Amúgy merész vállalkozás volt utasként beülni a lányomnál is idősebb Opelbe, aminek gazdájáról köztudott, hogy őrül módjára vezet. Talán a Völgyhíd magasságában jártunk, amikor jött egy gondolat: foghatom én a majrévasat, ha gáz van, akkor gáz van... de ha rám nem is vigyáz aki vezet, magára csak ügyel. Amúgy meg jógalégzés és huss a félelem odalett, mi több megérkezésünket követően még meg is védtem G-pont vezetési stílusát - nem olyan vészes az, ha ráhangolódok (de egyébként tényleg normálisan vezetett, velem azért nem száguldozott 180 -al, mint állítólag a többiekkel, a nyári kiruccanásból hazafele jövet).

Szóval már az a kérdés is érdekes, hogy mi miért mentünk együtt - ennek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget, ha nem nekem kell vezetni az csak jó...

Ilyen előzmények mellett köszöntött be a péntek este, amikor G-pont társaságában találtam magam. Mindketten a saját nyűgünkről beszéltünk a másiknak és ahogy az lenni szokott ilyenkor - hülye szöveg tudom, de mint a filmekben -, egymás mellett kötöttünk ki.

Azon már utólag, - annak megélése kapcsán, hogy számomra váratlanul megérintett ami történt -,  kezdtem azon gondolkozni, hogy mi az ami fogva tart.

Semmi más "csak" a figyelem, hogy a másik hallja és érti, amit mondok, hogy (át)érzem miről beszél, annak megtapasztalása, ahogy mindez érintésekkel kifejezhető, - ott és akkor még nem tudtam, hogy a lemezem el fog akadni emiatt.

Az elmúlt közel másfél évben voltak akikhez közel kerültem, volt aki közel került hozzám, de ha nem volt folytatás tovább tudtam lépni.

G-pont valamiért beragadt. Ez a felismerés váratlanul ért a hazaérkezésünket követően - a "miért" -re talán a mai napig keresem a választ.

Azon a hétvégén úgy hozta a Sors, hogy a péntek estét követő két napban, beleértve azt is, hogy a végén kettesben voltunk a 16 férőhelyes házban, és ketten tettük meg a hazafelé vezető utat is, ezt leszámítva mondhatni elkerültük - vagy félreértettük - egymást.

Az ezt követő időszak nagyon nehéz volt számomra, azzal a felismeréssel se tudtam mit kezdeni, hogy fontossá vált egy ártatlannak tűnő helyzet, azzal meg végképp nem boldogultam, hogy nap, mint nap ott van az, aki megérintette a lelkem.

Hosszú hetek teltek el így - vívódással, szenvedéssel. Mondjam? Ne mondjam? Hogy mondjam? - G-pont által leadott kódok, amit annak gondolok valóban jelzés? - Szomszédasszonyom biztatott arra, hogy beszéljek G-ponttal, meg azzal a lánnyal, aki igazából az Ő vágya és az általa előadott sztorizgatások főszereplője volt... - Én ezt a lépést nem mertem megtenni, az ilyen tartalmú beszélgetés kezdeményezése tőlem távol állt,  maradt a néma vergődés.

Így a szenvedések közepette, egyre inkább azzal az érzéssel, hogy lezárjam a bennem zajló folyamatot, jött el a dec 10. BigBoss "jó érzékkel" kiadta, hogy G-pont és én szervezzük meg a karácsonyi összetartást. Remek...

Végül hála BigBoss "atyai gondoskodásának", jó pár mondvacsinált kört követően alkalmam adódott arra, hogy G-ponttal a sorokat rendezzem. - Legalábbis én el tudjam mondani, hogy mi zajlik bennem.

Addig nem egy olyan helyzetet éltem meg, amiben fülig pirultam.
(Az más kérdés, hogy G-pont sem tudott minden helyzetet uralni, ilyenkor felváltva pirultunk bele az egymásnak mondandóba.)

Ezen időpontra már erőteljesen kirajzolódott az a kép, hogy komoly bizalomjáték az, ami megjelent bennem. Jó hosszú évekre visszamenőleg nem volt példa erre. Kezdve azzal, hogy beültem az Opelba, folytatva azzal, amit ott az Őrségben elmondtam magamról, majd ezt tetézve immár itthon, a csigaházamból néha napján kikandikálva megosztva ezt - azt...
Saját magam számára is meglepő az, hogy képes vagyok arra, hogy így érezzek, vagy inkább megengedjem magamnak annak az érzésnek a megélését, ami feljön.

A bejegyzés első gondolatai még abban az időszakban születtek, amikor minden erőmmel azon voltam, hogy végre pontot tegyek G -re...
Aztán jött egy  pillanat, ami mást hozott: visszaigazolását annak, hogy amin keresztülmentem és láttam a másikon ugyanaz a folyamat benne is lezajlott.

Mind a ketten a másik jelzésére, közeledésére vártunk - derült ki számomra dec 10 -én éjjel...

Nem könnyítem meg a magam dolgát az biztos... Megint egy olyan választás, ami nem egyszerű háttérhez kapcsolódik.
Az a pár óra, amit immár kevésbé tudatmódosultan, mint ahogy az Őrségben voltunk együtt csupa pozitív hatással volt rám, könnyebb lenne, ha nem így lenne... ha azt tudnám mondani, hogy október elején a megjelenő jó érzések a jó hangulatnak voltak köszönhetőek. Jobb lenne azt mondani, hogy tévedés volt. Ehelyett megerősítést kaptam: amit jónak éreztem az jó is, ami jelen esetben nem párosulhat felhőtlen örömmel, nehezített pályára tévedtem ismét.

G -pont nem engedett még ki a történetből, ugyanakkor nem is teszi bele magát 1000 -rel, viszont mennek a fricskák BigBoss felé, akinek az egoja ezt nem túl jól viseli... Jómagam pedig az érzéseim miatt nem tudok közömbös lenni, egyenlőre marad a várakozás, ahogy már az elején is megfogalmazódott bennem, ez a történet még nem lefutott, türelem kell hozzá és időt kell adni magamnak.
Ha nincs változás a beletörődés úgyis jön majd magától...

"Te csak légy türelmes, és ne félj. Nem kell, hogy herceg legyen, aki érted eljön! Csak értse meg, hogy ki vagy te, és mennyit érsz. Ez éppen elég ahhoz, hogy boldoggá tegyen."