"Vajon miért szeretünk bele mindig hasonló karakterű emberekbe? Ezt
sokan úgy fejezik ki: 'Hihetetlen, hogy én mindig ezeket a pasikat vagy
csajokat vonzom be!' Zseniális tudattalan érzékkel szeretünk bele
azokba, akikkel aztán végig tudjuk élni ugyanazokat a hiányokkal és
sérelmekkel teli helyzeteket, amelyekből még nem gyógyultunk ki. Ezek
nem tudatos választások, de nincs bennük semmi misztikum, hiszen a
sebzett ember gyerekkorától kezdve megtanult ráhangolódni az apukájára
vagy anyukájára, aki föltehetően maga is hiánymotivált volt, adott
esetben szenvedélybeteg vagy társfüggő. Csalhatatlanul tudja tehát
kiszúrni ezeket az embereket, és számára ők lesznek vonzóak, mert
ismerősek, és már megtanult velük élni. Ezt úgy szokták kifejezni: igen,
az eszemmel tudom, hogy azzal a másikkal jobban járnék, de nem tudok
belé szerelmes lenni. Ő viszont elemi szinten vonz, bár nem értem,
miért, hiszen katasztrofális választás. Nem arról van szó azonban, hogy
az ilyen illető peches és szerencsétlen, hanem arról, hogy sebzett, és
ez a vonzalmaira is kiterjed." Pál Feri (atya)
A cím mögöttes tartama, üzenete egy hosszú út folyamodványa, térjünk vissza áprilishoz, C64 -hez fűződő végkifejletéhez.
Meglepődtem, hogy április 4 -i az írás, úgy emlékeztem későbbi.
Mostanában sokat hallom azt a szóösszetételt, hogy a dolgok esszenciáját érezzük meg, lényegre törően fogalmazzunk, szem előtt tartom most ezt, a 2 hónap eseményeit, hatásait igyekszem rendszerezve, tömören elmesélni.
Április 7 -én, Húsvét után (ne feledkezzünk meg eme ünnep jelentéstartalmáról!) Új Élet kezdődött számomra.
Dolgozni kezdtem.
Előző munkahelyemről való távozást követően azt találtam mondani, hogy elmegyek egy iskolába gazdaságvezetőnek. Vigyázz mit kívánsz, mert megkapod, tehát nem mindegy hogy kéred!
Február közepén kezdtem el állások után nézelődni az első hirdetések egyikét magaménak éreztem, megpályáztam. Szinte napra pontosan 1 hónap múlva hívtak fel, már el is felejtettem mi volt az állás leírása pontosan, úgy kerestem vissza. Az interjún eldőlt, hogy én leszek a befutó.
Amikor kiderült, hogy hol lesz a munkavégzés helye nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek - mindenesetre a Sorsszerűség megkérdőjelezhetetlen, és már akkor úgy éreztem megérkeztem.
A februári látásvesztés után azzal találtam magam SZEMben, hogy nap, mint nap látássérültek között fogok dolgozni.
Ez az időszak a magánéletemben is fordulópontot hozott, C64 -t egyre többször tartottam magamtól távol az életvitele miatt, ultimátumokat adtam, mindhiába, totál elveszítette az önkontrollt.
A véletlenül hozzákerült képeimmel való visszaélés, a levelezésünk megmutatása arra nem illetékesnek, öntudatlan állapotban az ajtóm rugdosása, a társasházi könyvelési anyag kidobásával való fenyegetőzés és még sorolhatnám, mind - mind segítette a lezárást, a kapcsolatból való kilépést.
Mindez csak a jéghegy csúcsa volt, ismerősök által értesültem az FB -re felrakott "R"igolyással készült intim fotókról.
Kontrollvesztés magasfoka - utolsó információm 3 hete tartó folyamatos ivászatról szóltak május elején, 21 nap alatt mindössze 2 nap pia nélkül, alvás szinte 0, evés szinte semmi.
:-(
Ember mindenhonnan letiltva, telefonban, FB -n, gmailen - bár ez utóbbit nem értem, mégis tudott mailt küldeni: 2 próbálkozás, hogy hiányzom. Hát nekem Ő nem...
Az elszakadás még februárban elkezdődött, amikor az infúziók miatt kórházi ágyhoz kötve C64 szabadon ámokfutott. Abban a helyzetben gyenge voltam a lezáráshoz, meg kellett erősödnöm, erről szólt a február második fele és a március, amikor is egyre következetesebben kiálltam magamért, és tudtam a saját érdekeimet képviselni.
Az, hogy C64 -nek komoly mentális sérülései vannak, ami súlyos életvezetési problémákat okoz fokozatosan vált világossá számomra. A bipoláris depresszió végletessége, a mélységek és magasságok, a múltba kapaszkodással vagy az idealisztikus jövőképkergetéssel járt párban, a JELEN -hez nem tud kapcsolódni, nincs jelenideje a létének, amikor mégis megJELENik, akkor kell a pia, aminek a segítségével a múltban találja magát, vagy a jövőbe repül, a jelen törlődik :-(
Nagyon szomorú látni, hogy egy okos, értelmes, tehetséges ember hogyan esik szét, amihez a családja csukott szemmel asszisztál neki. Az az anyai hozzáállás, hogy azt lehet orvoshoz vinni, aki maga is akar menni, az orvosi kontroll nélkül szedett gyógyszerezést nemhogy hagyni, hanem még tevékenyen segíteni azzal, hogy anyuka felíratja a bogyókat, ebben a helyzetben, az állapot súlyosságát felismerve számomra nem elfogadható...
Azt lehet segíteni, aki önmaga is változni, változtatni akar, ezzel egyetértek. Azonban van az az állapot, amikor orvost kellene hívni - de ez már nem az én dolgom...
Az, hogy C64 -nek komoly mentális sérülései vannak, ami súlyos életvezetési problémákat okoz fokozatosan vált világossá számomra. A bipoláris depresszió végletessége, a mélységek és magasságok, a múltba kapaszkodással vagy az idealisztikus jövőképkergetéssel járt párban, a JELEN -hez nem tud kapcsolódni, nincs jelenideje a létének, amikor mégis megJELENik, akkor kell a pia, aminek a segítségével a múltban találja magát, vagy a jövőbe repül, a jelen törlődik :-(
Nagyon szomorú látni, hogy egy okos, értelmes, tehetséges ember hogyan esik szét, amihez a családja csukott szemmel asszisztál neki. Az az anyai hozzáállás, hogy azt lehet orvoshoz vinni, aki maga is akar menni, az orvosi kontroll nélkül szedett gyógyszerezést nemhogy hagyni, hanem még tevékenyen segíteni azzal, hogy anyuka felíratja a bogyókat, ebben a helyzetben, az állapot súlyosságát felismerve számomra nem elfogadható...
Azt lehet segíteni, aki önmaga is változni, változtatni akar, ezzel egyetértek. Azonban van az az állapot, amikor orvost kellene hívni - de ez már nem az én dolgom...
Mivel mindez egy folyamat volt, az elengedés lépésről lépésre érett, tudtam véget fogok vetni ennek a kapcsolatnak, így mire ténylegesen lezártam már nem volt érzelmi érintettség.
Mindaz, ami történt azt képviseli számomra, hogy a dolgok meghaladásához el kell jutni a legmélyebb pontra, nem félni, szembenézni a fájdalommal, a gyötrelemmel, mert így tudom megfejlődni, amit meg kell és egy teljesen más minőségben egy szinttel feljebb lépni.
Mivel a közalkalmazotti fizetésem nem éri el a köztisztviselőként megkeresett összeget jól jött, hogy (C64 által, egyik dolog, ami javára írható), találkoztam azzal a lehetőséggel, hogy társasházakat könyveljek. Az új munkahelyen megvan az a szabadság, önállóság, amire vágytam, azzal, hogy a munkaidőmmel én gazdálkodom, nincs estébe nyúló "kötelező" bent lét, ez lehetővé teszi, hogy a bevételkiesést pótoljam, ráadásul itthon tehetem.
Egy olyan közegbe kerültem, amire mindig is vágytam. Elfogadás, megértés, ami itt természetes, hiszen fogyatékkal élők között töltjük az életünk nagy részét. Olyan az egész, mint egy nagy falu, vagy egy békés sziget a dzsungelben - nagyon - nagyon szeretem, hosszútávra tervezek itt :-)
Megérkeztem.
Előző bejegyzésemben írtam a spiri világ iránti vágyamról.
Május közepén megkerestek, hogy menjek segítőnek egy 6 alkalmas női önismereti csoportba. (Mondom, hogy gondold jól végig, hogy mit kívánsz, mert megkapod! :-) ) Igent mondtam, hiszen a most már nem is olyan távlati célok között szerepel az életvezetési tanácsadás. A héten tartott programon való visszajelzések alapján jól hozom ezt a minőséget, amiért hálás vagyok nem csak a csoport tagjainak, hanem magamnak is. Sokat dolgoztam magamon, jó érzés megélni, hogy át tudom adni azt, amit tanultam, tanulok, fejlődök.
A képzést is folytattam.
Az elmúlt hónapok tanítása, hogy ne vállaljam túl magam, így időt adva a felkészülésnek úgy döntöttem, hogy decemberben vizsgázok, nem most júniusban. Nem mellesleg ez egyezett Mentorom elképzelésével is.
A kvantumos képzés mellett egy könnyedebb világba is betekintettem, sorsszámok és csillagállások alapján gyakorolt önismeret - nem feltétlenül könnyed felismerésekkel, "hűha" élményekkel.
A (pár)kapcsolati vonallal szembesülés tegnap mélyen megérintett.
Az egy dolog, hogy az elhelyezkedés, társasházi könyvelés + egy férfi megjelenése miatt egyre többször eszembe jutott MrPanda - az motoszkált bennem, hogy még mindig nem dolgoztam fel?, nem zártam le?
Annyiszor, de annyiszor foglalkoztam már kettőnk kapcsolatával, bevittem egyéni terápiába, pszichodrámába, önismereti csoportba - érthetetlen, hogy mi munkál még mindig Vele kapcsolatban bennem. Meg kell nézetnem a karmikus kötődésünket azt hiszem :-(, valami nagyon mélyen leledző dologról lehet szó, akár több életen keresztül hordozva.
Annyiszor, de annyiszor foglalkoztam már kettőnk kapcsolatával, bevittem egyéni terápiába, pszichodrámába, önismereti csoportba - érthetetlen, hogy mi munkál még mindig Vele kapcsolatban bennem. Meg kell nézetnem a karmikus kötődésünket azt hiszem :-(, valami nagyon mélyen leledző dologról lehet szó, akár több életen keresztül hordozva.
Amikor jött a gondolat, hogy hívjam fel, elhessegettem - erre mit kapok tegnap? - Nem akarom vele felvenni a kapcsolatot? - Hát nem... Ekkor fogalmazódott meg ennek a bejegyzésnek az alapja, gondoltam leírom ami bennem van és kilövöm az éterbe. Abban bízom, hogy a Rendszer működik és "üzenetem" célba ér...
Naná, hogy Ő volt az egyik, akire kíváncsi voltam mi a küldetésünk egymás életében - háát megkaptam. Szépen hoztuk, amit nem kellett volna és nem éltük meg, amit meg kellett volna - KÖSZI UNIVERZUM, most már legalább tudom, hogy miért volt sorsszerű az, hogy vége lett...
A másik, akire ránéztem Reload - vele viszont megéltük, amit meg kellett, ahogy éreztem is ez a történet úgy van jól, ahogy van. Kerek, lezárt, annyira vagyunk jelen egymás életében, amennyire kell.
A harmadik emberke Rikárdó, akinek megjelenését, azt, hogy megérintett nem tudom hová tenni. Mintát hordoz? Sablon? Benyomott egy gombot? - Ez is benne van, hiszen megjelenésében emlékeztet MrPandára, a szolnoki kötődésről nem is beszélve...
Ugyanakkor nem tudok elmenni a "véletlenek" sorozata mellett, aminek köszönhetően mindennapossá váltak a beszélgetések.
Kapcsolati sorsszámunk (2) és felszálló Holdunk (Vízöntő) által meghatározottak eddig szépen megjelennek.
Úgy érzékelem, hogy mindkettőnknek fontos egyéniségünk és a számunkra fontos dolgok megtartásával ismerkedni, azt a fajta szabadságot kapom, amit eddig jellemzően csak én adtam, csapatként tudunk működni, mindkettőnknek vannak tervei, van jövőképünk.
Érdekes, hogy mint fő kérdés már az elején megfogalmazódott bennem az, hogy mi az üzenete Rikárdó megjelenésének, mit képvisel ez az ismerkedés az életemben - ez is a Vízöntő jelleget hozza.
Olyan (független!) férfi, akire vágynék, a határozottság és céltudatosság mellett ott az elköteleződésre képesség (1998 óta dolgozik a suliban), pedagógusként fogyatékos gyerekekkel foglalkozik szívvel - lélekkel, ami számomra beszédes.
Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy sémát hordoz, a karakterisztikus hasonlóság mellett az egy fedél alatt dolgozás is befigyel - igaz jelen esetben nem ugyanaz a munkáltatói jogkör gyakorlója nála és nálam.
A kérdés csak az az idézet kapcsán, hogy ez mennyire a múlt, a séma visszaköszönése? Nem érzem katasztrofális választásnak Őt, minden múltbéli visszaköszönés ellenére sem.
Igen. sebzett vagyok, de ki nem az már ebben a korban a csalódások által? Nem lehet, hogy két sebzett ember nagyobb alázattal, elfogadással, egymást jobban értékelve él meg egy vágyott kapcsolatot? Mert tudja, hogy milyen az, amikor valami nagyon fáj és nem akarja a másikat kitenni annak, ami neki gyötrelmet okozott.
A sémák által tanulunk, valami dolgunk van vele, vagy nemet kell tudni mondani rá, vagy meg kell tanulni azonosulni egy olyan dologgal, amit megtagadok eleve kódoltan.
Erdélyi utam megér egy külön bejegyzést, részleteket később hozom. Most azonban nem tudom elkerülni, hogy ne érintsem az ottani eseményeket: 25 éves úti társamnak volt egy jó mondata ami jól illik az előzőekhez: két sima szív nem tud egymáshoz kapcsolódni, elcsúsznak egymáson. A gyűrődések, a felületi egyenetlenségek, recék, érdesség által tudnak összekapaszkodni...
Gyönyörű képi világ, hűen tükrözi azt, amit a netes társkeresés idején is vállaltam, nyilván ezért érzem magaménak annyira ezt a meglátást.
Úgy érzékelem, hogy mindkettőnknek fontos egyéniségünk és a számunkra fontos dolgok megtartásával ismerkedni, azt a fajta szabadságot kapom, amit eddig jellemzően csak én adtam, csapatként tudunk működni, mindkettőnknek vannak tervei, van jövőképünk.
Érdekes, hogy mint fő kérdés már az elején megfogalmazódott bennem az, hogy mi az üzenete Rikárdó megjelenésének, mit képvisel ez az ismerkedés az életemben - ez is a Vízöntő jelleget hozza.
Olyan (független!) férfi, akire vágynék, a határozottság és céltudatosság mellett ott az elköteleződésre képesség (1998 óta dolgozik a suliban), pedagógusként fogyatékos gyerekekkel foglalkozik szívvel - lélekkel, ami számomra beszédes.
Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy sémát hordoz, a karakterisztikus hasonlóság mellett az egy fedél alatt dolgozás is befigyel - igaz jelen esetben nem ugyanaz a munkáltatói jogkör gyakorlója nála és nálam.
A kérdés csak az az idézet kapcsán, hogy ez mennyire a múlt, a séma visszaköszönése? Nem érzem katasztrofális választásnak Őt, minden múltbéli visszaköszönés ellenére sem.
Igen. sebzett vagyok, de ki nem az már ebben a korban a csalódások által? Nem lehet, hogy két sebzett ember nagyobb alázattal, elfogadással, egymást jobban értékelve él meg egy vágyott kapcsolatot? Mert tudja, hogy milyen az, amikor valami nagyon fáj és nem akarja a másikat kitenni annak, ami neki gyötrelmet okozott.
A sémák által tanulunk, valami dolgunk van vele, vagy nemet kell tudni mondani rá, vagy meg kell tanulni azonosulni egy olyan dologgal, amit megtagadok eleve kódoltan.
Erdélyi utam megér egy külön bejegyzést, részleteket később hozom. Most azonban nem tudom elkerülni, hogy ne érintsem az ottani eseményeket: 25 éves úti társamnak volt egy jó mondata ami jól illik az előzőekhez: két sima szív nem tud egymáshoz kapcsolódni, elcsúsznak egymáson. A gyűrődések, a felületi egyenetlenségek, recék, érdesség által tudnak összekapaszkodni...
Gyönyörű képi világ, hűen tükrözi azt, amit a netes társkeresés idején is vállaltam, nyilván ezért érzem magaménak annyira ezt a meglátást.
Az elmúlt pár hétben megmagyarázhatatlan nyugalom telepedett rám. Valamikor április végén, május elején hívtak el Erdélybe, Csíksomlyóra a Búcsúba, ami régi vágyam volt. Ez elindított egy folyamatot, a tudatalattim a háttérben készült a zarándoklatra, lecsitultak a lelki háborgások.
A belső béke megtalálását Húgom egy találó mondata nagyban segítette - merem mondani kvantumot ugrottam: el tudtam engedni a miértekre válasz keresést, ami által megkönnyebbültem, légies lettem. Megéltem azt a csodát, hogy a válaszkeresés elengedésével hirtelen sok mindent megértettem, világossá vált olyan, amivel évek óta küzdöttem, letisztult képeket kaptam.
Mindez kivetül Rikárdóval való ismerkedésre is - a 2 -es kapcsolati számunknak megfelelő "Ki mint vet úgy arat" elv érvényesül, amit jó volt tegnap meglátni. Nem kívánok fejest ugrani semmibe addig, amíg nincs stabil alapja, egyben a döntés szabadsága mindkettőnknek legyen meg, bármi legyen is a végkifejlet.
"A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk
mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha
minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a
teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése