„Keressük az ideális partnert, s közben megfeledkezünk arról, hogy a rezonancia törvénye értelmében csak akkor tudjuk magunkhoz vonzani az ideális partnert, ha előbb mi magunk válunk ideális partnerré. Így tehát az a társ, akivel e pillanatban éppen együtt vagyunk, pontosan az ideális társunk, minthogy éppen azt a leckét kínálja nekünk, melyet még meg kell tanulnunk ahhoz, hogy valóban ideális társak legyünk."
Ezt az idézetet utazásom talán 3. napján olvashattam, kedves ismerősöm gondolta úgy, hogy megosztja velem eme szösszenetet - nem is sejthette, hogy mily találó lesz abban a pillanatban, amikor szembejött velem.
No de haladjunk sorjában.
Történt ugyanis, hogy egy szem gyermekem iskolája által szervezett sítábor mégsem jött össze. Idén úgy készültem, hogy Ő megy, nekem nem volt most hozzá hangulatom, a síelés egy olyan dolog, amiről könnyedén le tudok mondani.
Csemetém elkámpicsorodva kérdezte, hogy akkor most Ő az idén nem fog síelni??? - Háááát nem, kibírod egyszer - volt az első reakcióm.
Persze a jó szívem nem nem vitt rá a gonosz cselekedetre, hogy megtagadjam tőle azt, amit annyira szeret. Ez azzal járt, hogy az újratervezés gombot nyomogatva kattogtak a gondolatok a buksimban, hogyan legyen most?
Ezeréves barátnőm párja által szervezett sítúra Ausztriába az egyik lehetőség, ha van még hely, a másik opció Johnnyt megkérdezni a francia úthoz lehet -e még csatlakozni.
Kérdés erre is, arra is - Franciaország jobban vonzott be kell valljam, annak ellenére, hogy az ottani útitársakat nem ismertem. Johnnyval a második önismereti hétvégén találkoztam, váltottunk pár szót, de különösebb közelebbi ismeretség nem alakult ki. Egyik beszélgetés alkalmával ajánlgatta többünknek menjünk velük síelni, már akkor is tetszett a hely és a program, de mint írtam nem készültem úgy, hogy én is megyek síelni, így akkor ősszel nem éltem a jelentkezés lehetőségével.
Most viszont ár - érték arányt tekintve, a szállás és program lehetőségek egyértelműen Franciaország felé billentették a mérleg nyelvét: 6 napos bérlet + szállás (5 -en egy 4 fős apartmanban) + útiköltség, ugyanannyi, mint Ausztriába az 5 napos síbérlet + szállás (sokan egy hálóban folyosó végén zuhanyzó, wc) + félpanziós ellátás, Franciaország megspékelve bónusz Monaco -val hazafelé, nem beszélve a pályarendszer minőségi különbségéről.
Az utolsó pillanatban szervezkedés nem sok gondolkozásra adott lehetőséget, gyermekemnek vázoltam a helyzetet, igazából meglepődtem azon, amikor bevállalta, hogy 3, általam ~30 -asnak vélt pasival fogunk együtt lakni egy hétig.
Azon méginkább csodálkoztam, hogy az sem zavarta mikor kiderült, hogy a 30 az egy embert kivéve inkább 40+ :-P
Johnnyt 30 - 35 évesnek gondoltam, abból indultam ki, hogy a haverjai is ez a korosztály.
A szervezkedés közben (pasik... mit és mikor eszünk...??? :-))) boncolgatásakor) derült ki, hogy Bp -ről velünk utazó emberkének annyi idős lánya van, mint nekem -ebből már gondoltam, hogy nem 30 - 35....
Hamar kiderült, hogy 46...
Ő Abszolút KOS, akivel együtt buszoztunk innen Bp -ről, a Londonból érkező további 2 fős különítmény a szálláshelynél csatlakozott hozzánk.
Persze nem hazudtoltam meg magam... Tudtuk, hogy öten leszünk egy 4 fős apartmanba, a felfújható matracot be is szereztem, szépen el is csomagoltam lánykám sícipője mellé - amit úgy ahogy kell itthon is hagytunk :-)))
Picit se lettem ideges, amikor ezzel szembesültem a Lurdy parkolójában a busz indulása előtt 10 perccel. Emberünk, - |KOS| - ott volt már amikor a hiányosságot észleltem, mondta, hogy nyugi, ez már így van, lesz ahogy lesz... Johnny majd alszik valahogy... :-))) - Akkor még úgy tűnt erre higgadtságra, vagy nem is tudom minek gondoltam, (határozottságnak?) de úgy éreztem erre van szükségem...
Hajnal fél háromig dumcsiztunk a buszon, |KOS| - akkor még - kellemes társaságnak tűnt, azonos érdeklődés, nyitottság a dolgaim iránt.
Hogy mi változott meg péntek estétől hétfő estére? - Mondhatnám azt is, hogy semmi, de mégis minden. Akkor már úgy gondoltam, hogy na ez az, amire nincs szükségem :-)))
Addigra semmi nem volt jó ahogy csináltam, pl nem jól pucolom és vágom fel a hagymát, nem jó sorrendbe teszem az edénybe a hozzávalókat és túl apróra vágom a krumplit - ezek voltak az első dolgok, amik fennakadást okoztak bennem, mert igaz nem vagyok a Gundel szakácsa, de azért a főztömre nem szokott panasz lenni.
De nem csak a főzésben nem tudtam jót tenni - egyébként sem... Ha úgy kezdtem a mondandóm, hogy jó lesz -e, ha... ez vagy az, arra az volt a válasz, hogy szerinte nem ez vagy az, hanem inkább amaz - kipróbáltam nem egyszer... :-))) - túúúdom, ez nem szép, de belém bújt a kisördög...
Mert mire ide jutottam, akkor már túl voltunk azon is, hogy nekem nincs min gondolkozni, majd Ő megmondja, hogy mi a jó nekem (??? - ezt ugyan mégis honnan tudja bárki is, ha kettő napja találkozott velem először, nem beszélve arról, hogy ez még egy hosszas együttélés ideje alatt sem konstans, mert ugyebár változunk - aki próbálkozott az együttélés műfajával, az ezzel tisztában van gondolom én naivan) és volt egy vitánk amiatt, hogy nevetni merészeltem a másik két fiúval állítólag |KOS| kontójára.
Vicces volt az a szitu is, amikor egy sérülésnek köszönhetően újdonsült ismerősöm az ágyat nyomta és megkért, hogy csináljak meg helyette pár dolgot, mert Ő nem tud felkelni, majd közölte, hogy én nem tudok nyugton maradni :-)))
És különben is az aláöltözőm meg átlátszó, így a másik két srác is látja milyen fazonú bugyi van rajtam - bocs, de Ők fürdőruciban is láttak, mert elmentünk a wellnessbe, gondoltam magamban.
|KOS| nem egyszer elmondta még az első napokban, hogy jó lelkű vagyok, türelmes, megértő és elfogadó - hát kellettek is ezek a tulajdonságok ahhoz, hogy különösebb konfliktus nélkül átvészeljem vele ezt a pár napot - mindezt jól megtanultam Kicsi Robot mellett, aki szintén kos...
|KOS| ráadásul pont azon a napon született, mint Kicsi Robot - ettől lett Abszolút KOS. Mikor ez a hét közepén kiderült már meg sem lepődtem azon, hogy egy újabb kos jegy szülöttébe botlottam (immár a 4., akivel dolgom akadt), de azt azért durva próbatételnek tartom az Univerzumtól, hogy azzal viccel, hogy egy napon születettekkel kell megbirkóznom.
Mindazonáltal megértettem azt, hogy a két jelző amivel |KOS|t illettem - maximalista és szereti szembesíteni a másikat a gyengeségeivel, olyan tulajdonság ami Kicsi Robotban is megvolt és szemben az akkori történésekkel most kiálltam magamért. Amikor azt éreztem, hogy nekem ez a stílus nem pálya szépen megszabtam azokat a határokat, amiket nem léphetett át a másik, mert az már a komfortzónámat sérthette volna - ezt örömmel ismertem fel.
Annál is inkább mert az agresszió semmilyen formáját nem tűröm, a verbálisat sem, abba is belekóstolhattam amikor a síkölcsönzőbe rám pirított kedves úti társam, elnézést meg elfelejtett kérni, mikor kiderült, hogy nekem van igazam, a kislány tényleg nem értette a szitut, hogy boardos cuccot leadjuk és helyette kérünk egy síbakancsot.
Szintén jó érzéssel töltött el az a felismerés, hogy bizony - bizony másként kell viselkednem amikor egyedül kell helytállnom, és másként akkor, ha van mellettem egy férfi, mert más logikával, másként szerveződve teszem amit tenni kell és igenis vannak helyzetek, amikor át kell tudni engedni az irányítást.
Először, - mint mindig - magamban kerestem a hibát: lehet, hogy nekem már tényleg senki nem jó??? - De amikor azt érzem, hogy valaki csak használ és az Ő elvárásai és értékrendje szerinti létezés a kizárólagosan elfogadható, azt inkább elengedem, mert más úton jár, mint én.
Valamelyik nap az jutott eszembe, hogy milyen rég is volt az, amikor együtt éltem valakivel, most meg hirtelen 3 pasival osztoztam az alig 30 nm -nyi apartmanon.
Bevallom jó érzés volt - valószínűleg ennek köszönhetően viseltem jól |KOS| dolgait is, a másik két pasi egyénisége sokat tompított a negatív hatásokon.
Szinte magától alakultak ki a szerepek: Johnny hozta a friss baguettet a reggelihez, mire mi felkeltünk Ő már megjárta a pékséget.
Giorgio magára vállalta a bevásárló listán szereplő cuccok beszerzését délutánonként.
A mosogatásból mindketten kivették részüket, Giorgio kuktáskodott is néha napján - szerintem lehetett volna bátrabb...
|KOS| főzött, én meg segédkeztem neki.
Johnny inkább magának valónak tűnt - illetve én nem találtam meg azt, hogy oldottan tudjunk beszélgetni, nagyon jó lelkű, mindenkivel barátságos, támogató (jól esett, hogy Ő látja bennem a spirituszt, amikor léc van a lábamon, nagyon biztatott, hogy csússzak bátrabban, no de én meg félek attól, hogy elesek, úgyhogy inkább lassú vagyok...)
Giorgo egy nagyra nőtt, szeretetre éhes, gondoskodásra vágyó kis pasi, aki tényleg nagyra nőtt, a közel 2 m magasságához tartozó 100 kg miatt nem is olyan kis pasi és nem csak szeretetre éhes... :-))) Valahogy sosem akadt maradék :-))) - Egyéniségének köszönhetően nem volt gond a hangulattal, nekem nagyon szimpi, amikor valaki tud nevetni saját magán, sőt mi több még Ő az, aki feldobja a labdát egy - egy poénhoz, úgy hogy nem tudom eldönteni komolyan mondja vagy sem, és mindezt úgy, hogy tudatában van annak, hogy így az élcelődés tárgya lehet.
Rengeteget nevettem az egy hét alatt.
Végtelenül örültem annak, hogy leánykám is feltalálta magát a felnőtt társaságban, csípős a nyelve a kisasszonynak, - megállta a helyét a poénkodások közepette.
Lelkileg fel voltam készülve arra, hogy élni fog a lehetőséggel: ha már Johnny és Giorgio kint él Londonban segítsenek abban, hogy ki tudjon Ő is menni - simán lebeszélte a dolgot, nyáron ki akar menni dolgozni.
Az nincs ellenemre, hogy menjen, mert az angol tudásán sokat lendíthetne, meg lásson világot úgy is hogy megtapasztalja milyen egy idegen közegben létezni, - a helyébe én is ezt tenném, de kétlem hogy a jelenlegi nyelvtudása elegendő ahhoz, hogy megállja a helyét odakint.
Mindent egybevetve nagyon jó volt ez a hét. A síterep és hazafelé Monaco, az időjárás - eddigi síeléseim topja. A társaság is jó volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy bevállaltam azt, hogy három ismeretlennel összeköltöztem 1 hétre.
Sokat adott, nem csak töltődés, hanem lelki építkezés terén is, megerősítést, visszaigazolást és további utat mutatott.
Ahogy a választott idézet is mondja: leckét kínált több vonatkozásban is, nem csak az ideális társat tekintve.
Ezt a leckét is megtanultam :-)))
Hajnal fél háromig dumcsiztunk a buszon, |KOS| - akkor még - kellemes társaságnak tűnt, azonos érdeklődés, nyitottság a dolgaim iránt.
Hogy mi változott meg péntek estétől hétfő estére? - Mondhatnám azt is, hogy semmi, de mégis minden. Akkor már úgy gondoltam, hogy na ez az, amire nincs szükségem :-)))
Addigra semmi nem volt jó ahogy csináltam, pl nem jól pucolom és vágom fel a hagymát, nem jó sorrendbe teszem az edénybe a hozzávalókat és túl apróra vágom a krumplit - ezek voltak az első dolgok, amik fennakadást okoztak bennem, mert igaz nem vagyok a Gundel szakácsa, de azért a főztömre nem szokott panasz lenni.
De nem csak a főzésben nem tudtam jót tenni - egyébként sem... Ha úgy kezdtem a mondandóm, hogy jó lesz -e, ha... ez vagy az, arra az volt a válasz, hogy szerinte nem ez vagy az, hanem inkább amaz - kipróbáltam nem egyszer... :-))) - túúúdom, ez nem szép, de belém bújt a kisördög...
Mert mire ide jutottam, akkor már túl voltunk azon is, hogy nekem nincs min gondolkozni, majd Ő megmondja, hogy mi a jó nekem (??? - ezt ugyan mégis honnan tudja bárki is, ha kettő napja találkozott velem először, nem beszélve arról, hogy ez még egy hosszas együttélés ideje alatt sem konstans, mert ugyebár változunk - aki próbálkozott az együttélés műfajával, az ezzel tisztában van gondolom én naivan) és volt egy vitánk amiatt, hogy nevetni merészeltem a másik két fiúval állítólag |KOS| kontójára.
Vicces volt az a szitu is, amikor egy sérülésnek köszönhetően újdonsült ismerősöm az ágyat nyomta és megkért, hogy csináljak meg helyette pár dolgot, mert Ő nem tud felkelni, majd közölte, hogy én nem tudok nyugton maradni :-)))
És különben is az aláöltözőm meg átlátszó, így a másik két srác is látja milyen fazonú bugyi van rajtam - bocs, de Ők fürdőruciban is láttak, mert elmentünk a wellnessbe, gondoltam magamban.
|KOS| nem egyszer elmondta még az első napokban, hogy jó lelkű vagyok, türelmes, megértő és elfogadó - hát kellettek is ezek a tulajdonságok ahhoz, hogy különösebb konfliktus nélkül átvészeljem vele ezt a pár napot - mindezt jól megtanultam Kicsi Robot mellett, aki szintén kos...
|KOS| ráadásul pont azon a napon született, mint Kicsi Robot - ettől lett Abszolút KOS. Mikor ez a hét közepén kiderült már meg sem lepődtem azon, hogy egy újabb kos jegy szülöttébe botlottam (immár a 4., akivel dolgom akadt), de azt azért durva próbatételnek tartom az Univerzumtól, hogy azzal viccel, hogy egy napon születettekkel kell megbirkóznom.
Mindazonáltal megértettem azt, hogy a két jelző amivel |KOS|t illettem - maximalista és szereti szembesíteni a másikat a gyengeségeivel, olyan tulajdonság ami Kicsi Robotban is megvolt és szemben az akkori történésekkel most kiálltam magamért. Amikor azt éreztem, hogy nekem ez a stílus nem pálya szépen megszabtam azokat a határokat, amiket nem léphetett át a másik, mert az már a komfortzónámat sérthette volna - ezt örömmel ismertem fel.
Annál is inkább mert az agresszió semmilyen formáját nem tűröm, a verbálisat sem, abba is belekóstolhattam amikor a síkölcsönzőbe rám pirított kedves úti társam, elnézést meg elfelejtett kérni, mikor kiderült, hogy nekem van igazam, a kislány tényleg nem értette a szitut, hogy boardos cuccot leadjuk és helyette kérünk egy síbakancsot.
Szintén jó érzéssel töltött el az a felismerés, hogy bizony - bizony másként kell viselkednem amikor egyedül kell helytállnom, és másként akkor, ha van mellettem egy férfi, mert más logikával, másként szerveződve teszem amit tenni kell és igenis vannak helyzetek, amikor át kell tudni engedni az irányítást.
Először, - mint mindig - magamban kerestem a hibát: lehet, hogy nekem már tényleg senki nem jó??? - De amikor azt érzem, hogy valaki csak használ és az Ő elvárásai és értékrendje szerinti létezés a kizárólagosan elfogadható, azt inkább elengedem, mert más úton jár, mint én.
Valamelyik nap az jutott eszembe, hogy milyen rég is volt az, amikor együtt éltem valakivel, most meg hirtelen 3 pasival osztoztam az alig 30 nm -nyi apartmanon.
Bevallom jó érzés volt - valószínűleg ennek köszönhetően viseltem jól |KOS| dolgait is, a másik két pasi egyénisége sokat tompított a negatív hatásokon.
Szinte magától alakultak ki a szerepek: Johnny hozta a friss baguettet a reggelihez, mire mi felkeltünk Ő már megjárta a pékséget.
Giorgio magára vállalta a bevásárló listán szereplő cuccok beszerzését délutánonként.
A mosogatásból mindketten kivették részüket, Giorgio kuktáskodott is néha napján - szerintem lehetett volna bátrabb...
|KOS| főzött, én meg segédkeztem neki.
Johnny inkább magának valónak tűnt - illetve én nem találtam meg azt, hogy oldottan tudjunk beszélgetni, nagyon jó lelkű, mindenkivel barátságos, támogató (jól esett, hogy Ő látja bennem a spirituszt, amikor léc van a lábamon, nagyon biztatott, hogy csússzak bátrabban, no de én meg félek attól, hogy elesek, úgyhogy inkább lassú vagyok...)
Giorgo egy nagyra nőtt, szeretetre éhes, gondoskodásra vágyó kis pasi, aki tényleg nagyra nőtt, a közel 2 m magasságához tartozó 100 kg miatt nem is olyan kis pasi és nem csak szeretetre éhes... :-))) Valahogy sosem akadt maradék :-))) - Egyéniségének köszönhetően nem volt gond a hangulattal, nekem nagyon szimpi, amikor valaki tud nevetni saját magán, sőt mi több még Ő az, aki feldobja a labdát egy - egy poénhoz, úgy hogy nem tudom eldönteni komolyan mondja vagy sem, és mindezt úgy, hogy tudatában van annak, hogy így az élcelődés tárgya lehet.
Rengeteget nevettem az egy hét alatt.
Végtelenül örültem annak, hogy leánykám is feltalálta magát a felnőtt társaságban, csípős a nyelve a kisasszonynak, - megállta a helyét a poénkodások közepette.
Lelkileg fel voltam készülve arra, hogy élni fog a lehetőséggel: ha már Johnny és Giorgio kint él Londonban segítsenek abban, hogy ki tudjon Ő is menni - simán lebeszélte a dolgot, nyáron ki akar menni dolgozni.
Az nincs ellenemre, hogy menjen, mert az angol tudásán sokat lendíthetne, meg lásson világot úgy is hogy megtapasztalja milyen egy idegen közegben létezni, - a helyébe én is ezt tenném, de kétlem hogy a jelenlegi nyelvtudása elegendő ahhoz, hogy megállja a helyét odakint.
Mindent egybevetve nagyon jó volt ez a hét. A síterep és hazafelé Monaco, az időjárás - eddigi síeléseim topja. A társaság is jó volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy bevállaltam azt, hogy három ismeretlennel összeköltöztem 1 hétre.
Sokat adott, nem csak töltődés, hanem lelki építkezés terén is, megerősítést, visszaigazolást és további utat mutatott.
Ahogy a választott idézet is mondja: leckét kínált több vonatkozásban is, nem csak az ideális társat tekintve.
Ezt a leckét is megtanultam :-)))
"Csak az a fontos, hogy éber légy, mert a leckék mindig
akkor jönnek, amikor készen állsz a befogadásukra, és ha figyelsz a
jelekre, mindig mindent megtanulsz, amire szükséged lesz a következő
lépéshez."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése