Kilátás

"Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet."

Tegnap remek élményben volt részem: elmentünk fotózni.

Szomszédasszony és párja velem együtt által alkotott hármasa napfényfürdőzött a hóvirágtengerben.

Nagyon élveztem - megint megállapítottam, hogy gyakrabban kellene a fotós szerkezetet a kezembe venni és alkotni.

A fotózás után jól esett a finom, könnyű ebéd is.

Szomszédasszony jól látta rajtam: a gondolataim néha elkalandoztak.

Egyrészt jó volt látni azt az összhangot, ami két ember között kialakul és úgy szeretném én is átélni mindezt.

Másrészt ott volt bennem az előző esti élményhalom, amit pénteken gyűjtöttem össze.

Nincs lehetetlen és az elfogadás hihetetlen erejének újabb felismerése tomboló, szétfeszítő energiákat hoz elő belőlem, mutat meg nekem újra olyan bennem rejlő dolgokat, amiket elveszettnek hittem, döbbenetes a hatás és az élmény, amit mindez nyújt.

A hiányérzettel viszont nem tudok mit kezdeni. Ölelésből, érintésből soha ki nem bontakozó hangulat lesz úrrá rajtam az utóbbi időben minden egyes Várban tett látogatás alkalmával.

"Vedd észre, hogy kellesz a férfiaknak" - írtam az előző bejegyzésemben.

Tomboló energiákkal érkeztem péntek este, a bennem rejlő NŐ egész héten kereste a kitörési lehetőségeket, tőlem nem megszokott módon szoknyába bújtatott, mi több dögös harisnyát vetetett fel velem, máskor a dekoltázsom volt a megszokottabbnál nyitottabb.

A héten történtek azonban vegyes érzésekkel töltenek el - elismerés, elismerés hátán, minden tekintetben, mégis van, amivel nem tudok mit kezdeni.

Leginkább a péntek estével.

Intenzív hatás, intenzív környezetben - Tesókámnak azt írtam utána, hogy nem szabad odamennem úgy, bemutatkozni azzal, hogy kösz jól vagyok, feltöltődve érkeztem, mert a teremtés koronái feljogosítva érzik magukat arra, hogy vigyék is azokat az energiákat, amik bennem vannak, töltekeznek és máshol érvényesítik azt a hatást, amit tőlem kapnak.

Ugyanakkor megéltem azt is, hogy a bemutatkozásnál a kifelé tekintéseket észrevettem.

A szemkontaktusnak valami hihetetlen ereje van.

Próbáld ki: nézz a Veled szembejövő ember szemébe, a 90 % nem fogja állni a tekinteted.

A bemutatkozó körök itt erről szólnak, nézz a másik szemébe - nem egy egyszerű feladat, hogy 1 - 2 percig egyenesen nézz a Veled szemben álló szemébe. - Sok idő kellett ahhoz, hogy ez menjen nekem, no pláne, hogy azt is figyeljem a másik hogy reagál.

Ez utóbbi hihetetlen érdekes, hogyan változik át az "irányítás" - nekem, ugye külső kontrollra vágyóként, az fut át a buksimon, hogy vajon milyennek lát a másik, ugyanakkor (már) bennem van az is, hogy én is érzékelem mi a szitu, hogy állja -e a tekintetem az, akivel szemben állok, fura felismerés, hogy ki mire és hogyan fogékony meglátható.

Azzal, hogy vitték az energiáimat most meglepő módon meg tudtam barátkozni, minden jó helyre került :-) - lehet csak azért, mert persze én is kaptam közben - méghozzá egy érthetetlen helyzetet, amivel nem tudok mit kezdeni, semmi racionalitása nincs, mégis jó lenne lubickolni benne, legalább egy kicsit... Most nehéz, mert az egomat dolgoztatja, legyezgeti a hiúságom ami történt, ezen viszont felül kellene kerekedni.

No hát ez az, ami tegnap látható volt rajtam, amikor elkalandoztak a gondolataim...

"Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak."